Fizetős poggyászkocsik Ferihegyen

Szép új poggyászkocsikat használhatnak május közepe óta az utasok Ferihegyen. A dolog szépséghibája, hogy immár fizetni kell értük.

A Liszt Ferenc repülőtéren újakra cserélték a régi, de még működőképes poggyászkocsikat, melyek eddig a parkolókban voltak elhelyezve a szabad ég alatt. A kocsik most fedett tárolókban, sínen rögzítve állnak, használatukért 300 forintot vagy egy eurót kell fizetni. Minden olyan repülőtéren, ahol arra szeretnék szoktatni a közönséget, hogy vigye vissza a pénzért kölcsönzött kocsit a helyére, használat után a befizetett összeget az automata visszaadja. Nem úgy minálunk, az üzemeltető Budapest Airport a 300 forintokat, illetve az egy eurókat megtartja.

„Május 15-én vezettük be az új rendszert. A régi kocsik megkoptak, tönkrementek vagy eltűntek, ezért volt szükséges az újak beszerzése. Összesen 300 darab vadonatúj, formatervezett, könnyebben irányítható kocsit telepítettünk, amivel egyszerűbb a manőverezés. Az utasok már négy elosztóponton találkozhatnak a kocsikkal és a szolgáltatás folyamatos lesz, mert azokat a kocsikat, amelyeket használat után az utasok nem tolnak vissza a sínbe, továbbra is állandóan gyűjti majd az ezért felelős szolgálat. Az új rendszerben a poggyászkocsik igénybevétele sok más reptérhez hasonlóan bérleti rendszerben működik, azaz a sínek mellé kihelyezett automaták csak a bérleti díj megfizetése ellenében engedik a csomagszállító kocsik elvételét. Egy kocsi szolgálatba állítása 300 forintba vagy 1 euróba kerül, az ebből származó bevétel biztosítja a folyamatos utánpótlást és karbantartást, hogy a szolgáltatás hosszú távon is magas színvonalon működhessen” – közölte megkeresésünkre a Budapest Airport sajtóosztálya.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.