hirdetés
hirdetés

Gasztronómia, római fürdőkultúra és Limes-napok

Befejezéséhez közeledik az Európai Unió által támogatott Danube Limes Brand- és a Sagittarius projekt. Mindkettő magyarországi partnere a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola.

hirdetés

A két program résztvevői - melyekhez nyolc-nyolc ország szakemberei kapcsolódtak -, partnertalálkozókon értékelik az eddigi eredményeket. Ezek jelentőségéről dr. Dávid Lóránt (PhD), a Károly Róbert Főiskola Turizmus, Területfejlesztési és Idegennyelvi Intézetének igazgatója tájékoztatta a Turizmus Online-t.

Elmondta, hogy a Dunához közeli területeket átfogó Limes-programban közreműködők nemrég Bécsben találkoztak és arról állapodtak meg, hogy 2014 június végén a nyolc országban úgynevezett Limes-napokat tartanak. Ezeken mutatják be a Duna menti római örökség kulturális értékeit.

A tervek szerint a magyar napot várhatóan egy dunai városban rendezik majd, ahol a résztvevők nyilvános show-műsor keretében ismerhetik meg a gasztronómiai hagyományokat és a római fürdőkultúra emlékeit. Ugyanakkor a projekt eddigi eredményeit is bemutatják. A Danube Limes Brand zárókonferenciáját a jövő év októberében tartják majd a nyolc partnerország képviselőinek részvételével.

A Sagittarius-programban résztvevők is készülődnek és fontos találkozót terveznek. Erre Dél-Olaszország több településén kerül sor négy napos tudományos konferencia részeként. A találkozón a dél-európai kulturális örökség helyzetét vitatják meg, de szó lesz a természeti-, az épített és a szellemi örökség kapcsolatáról is. Az eseményre nemcsak a kultúrát képviselő, hanem más területeken dolgozó szakembereket is meghívnak.

A projekt zárórendezvényét a jövő május végén tartják Bukarestben és Szófiában. Azt tervezik, hogy ott mutatják be azt a kulturális menedzsment kézikönyvet, amelyet a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola tanárainak irányításával a projekt keretében belül készítettek és a szakma képviselőinek ajánlanak.

A még tartó említett projektekben közreműködő országok szakértői arra törekszenek, hogy az együttműködés további erősítésére 2014-ben két újabb pályázatot nyújtsanak be az Európai Unióhoz támogatásért. Ezt azért szorgalmazzák, mert az eddig szerzett kedvező tapasztalatokat szeretnék minél szélesebb körben a turizmus fejlesztésére hasznosítani.

Mentusz Károly
a szerző cikkei

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk