Görögkatolikus érsekség alakult Debrecenben

Ferenc pápa 2015 márciusában alapította meg a Hajdúdorogi Metropóliát a Magyarországon élő görögkatolikusoknak. Az érsekség székhelyének Debrecent jelölte ki. 

A Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyház két épületet kapott meg felhasználásra Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatától: ez a korábbi Hatvani István Kollégium és a Debrecen Hotel épülete. Mindkettő már évek óta üresen állt. Emellett a kormánytól több mint kétmilliárd forintot kapott az épületek felújítására.

A pályaudvar szomszédságában, a Petői tér 8. és a 9. szám alatt álló két, egyenként háromemeletes épületet a 11 hónapig tartó korszerűsítést követően 2017. április végén vette birtokba az egyház.

A Petőfi tér 8. szám alatt álló épület a Görögkatolikus Metropólia és a Hajdúdorogi Főegyházmegye székháza is egyben. 

Impozáns épület

A felújítás során az 1912-ben épült szecessziós, körfolyosós, korábban középiskolai kollégiumként működő háromemeletes épület (Petőfi tér 8.) földszintjén kápolnát, személyzeti ebédlőt és szociális helyiségeket alakítottak ki.

Az emeleteken az egyházi irodák és kiszolgáló helyiségek, előadó terem valamint négy egyházi vezető szolgálati lakása kapott helyet. A még üresen álló irodákba költözik be a gyermekotthonokat üzemeltető Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat.

A körfolyosós épületet üvegfallal vették körül és üvegtetővel fedték be, liftet is építettek ki benne. A beruházás teljes költsége 460 millió forint volt. Az épület hasznos alapterülete 2300 négyzetméter.

Diákszálló

A korábban Debrecen Hotel néven üzemelő szállodát (Petőfi tér 9.) is felújították, az egyik emeletét már belakta a Debreceni Egyetem 28 hallgatója. A háromemeletes épület további szintjeinek berendezését követően ősztől összesen 98 diák éli majd ott mindennapjait.

A kollégiumba felekezettől függetlenül nyernek felvételt a hallgatók, papi ajánlás alapján. A nyári szünidőkre az épület turisztikai célú hasznosítását tervezi az egyház. Mint Bródi-Szilágyi Ilona, a Hajdúdorogi Főegyházmegye sajtómegbízottja elmondta, kapós lesz a vasútállomás szomszédságában álló épület a szállóvendégek körében.

A majdan felújított pályaudvartól sétálóutca vezet majd a kb. száz méterre álló kollégiumig és onnan tovább, a város központjába.

Érsekségi központ

Új korszak kezdődött a görögkatolikus egyház életében, mely ráépül az előző szakaszokra. Debrecenben már az 1700-as évek elején megkapta a görögkatolikus egyház azt a kiváltságot, hogy a városban letelepedjenek a hívei és lelkipásztor is maradjon velük.

1912-ben a Hajdúdorogi Egyházmegye megalakulását követően a püspök önszántából döntötte el, hogy Debrecenben helyezi el az első püspöki székhelyet. 2015-ben a szentatya, a szentszék Debrecent jelölte ki a görög katolikus érsekség, a magyar Görögkatolikus Metropólia központjának – sorolta az előzményeket dr. Seszták István, a Hajdúdorogi Görögkatolikus Főegyházmegye főhelynöke. 



Felfelé ívelő pálya

Majd elmondta, hogy a 2015-ös döntés fizikai megvalósulása a központ 2017-es átadása, ráépül az előző évszázadok értékeire és predesztinálja a következő időszakot, hogy ne féljenek a kihívásoktól, próbálják minél több emberhez eljuttatni az evangéliumot.

Ennek a felfelé ívelő pályának úgymond fontos kelléke a hivatal, melyben szolgáltató központot alakítanak ki, divatos szóval agórát. A tér helyet ad a roma szakkollégiumnak, az egyetemi kollégiumnak, a klubhelyiségnek, a fejlesztő és a gyermekvédelmi központnak. Kialakították a mindennapi munkához szükséges irodákat: az érseki, a vezetőségi, a lelkipásztori, a pályázati, az építési, a sajtóirodát, a levéltári gyűjteményt és konferencia termet.

A városban a magát képviseltető három történelmi egyház: a Tiszántúli Református Egyházkerület, a római katolikus Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye és a Görögkatolikus Metropólia három püspöke is szimbolizálja a keresztény egységet és harmóniát a kisebb keresztény és a zsidó gyülekezettel együtt.

A görögkatolikusok lelki, kulturális és szórakoztató programokat szerveznek, és szívesen várják közösségükben az egyházunk iránt érdeklődő, nyitott embereket. 

Korszerűsítés

Kétmilliárd háromszázmillió forintot kapott a kormánytól a Metropólia az épületek felújítására. Mint dr. Seszták István elmondta, evangéliumi emberi erény, hogy jól használták fel a pénzt és több épület felújítása is belefért a keretbe.

Úgymint pl. a debreceni Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola óvodájának felújítása és az iskola energetikai korszerűsítése. Terveznek még az iskola udvarára egy tornatermet is, ami egyben belvárosi sportcsarnok, kosárlabda csarnok is lenne.

Minden támogatást elfogadnak tervük megvalósításához. Továbbá tervezik még a debreceni Dienes László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola energetikai felújítását is.

Az eddig felújított épületek továbbra is a debreceni önkormányzat tulajdonában vannak, a működés költségeit a görögkatolikus egyház viseli. 


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.