Hadrianus, Goldberger és Krúdy nyomában

Több ezer éves történelem, tucatnyi múzeum, hangulatos macskaköves utcák és jobbnál-jobb kisvendéglők – ezt kínálja a látogatóknak Óbuda, amely egyre határozottabban nyit a turizmus felé.

Ha Pest megér egy estet, ahogy a régi dalban elhangzott, akkor Óbuda egy egész napot is megér, ha nem többet. A minap az Óbudai Turisztikai Egyesület szervezett tanulmányutat a Magyar Utazási Irodák Szövetsége beutaztatói, idegenvezetők és újságírók részére a kerület látnivalóinak bemutatására.

Óbuda lélekszáma alapján Magyarország hatodik legnagyobb városa lehetne – tudjuk meg rögtön a szakmai nap elején Békefi Annától, az Óbudai Turisztikai Egyesület elnökétől az Esernyős Óbudai Kulturális, Turisztikai és Információs Pont rendezvénytermében. A kerület látnivalóinak száma a méretével arányos. Vannak itt 2000 éves római emlékek, múzeumi negyed 10 izgalmas gyűjteménnyel, Krúdy Gyula lakóháza és egykori kedvenc vendéglője, immár külföldről is vendégeket vonzó fesztiválok.

Az aktív turizmusban is ott a helye a kerületnek, keresztülvezet rajta az Eurovelo 6-os bringaútvonal, a Duna az evezősök paradicsoma. Nem mellesleg itt található Budapest elismerten legszebb és legkisebb kávézója, a csupán négy négyzetméteres Gázlámpa Kioszk. A felújított óbudai református parókia tűzfalán egy háromszáz négyzetméteres falfestményt csodálhatunk meg, amelyet Kós Károly ihletett.

Tervekből sincs hiány: 3-4 év múlva megújulhat a központban található Zichy-kastély, ahonnan gyaloghíd vezetne a Hajúgyári-szigetre. A Limes világörökségi jelölés is sokat hozhat látogatottságban a kerületnek. A vendégfogadás körülményeinek javítása érdekében a Szentlélek téren parkolót fognak kijelölni a turistabuszoknak.

Lányok az esernyők alatt

Ne szaladjunk el azonban egy fontos kérdés mellett! Miért nevezik Esernyősnek az óbudai turisztikai információs pontot, ahol egyébként bérelhető rendezvényhelyszín, kiállítóterem – most éppen Gerendai Károly magángyűjteményének darabjaival -, valamint co-working iroda is található? Hát azért, mert alig pár lépésre található tőle a kerület egyik emblematikus szoborcsoportja, a Várakozók című Varga Imre által készített alkotás. A közönség által Esernyősnek nevezett szoborcsoport mellett előszeretettel fényképezkednek a frissen házasodott párok, pedig ha tudnák, kik állnak az esernyők alatt! Békefi Annától megtudtuk, hogy az esernyős hölgyek kuncsaftra váró utcalányok. Akárkik is ők, Óbuda utcaképen nem lenne teljes nélkülük.

A római hadvezér és az op-art művész

Óbuda utcáin sétálva más érdekességeket is találunk. Mióta évekkel ezelőtt a korábban parkolónak használt Fő teret megtisztították az autóktól, igazi közösségi tér jött létre a kerület központjában. Színes, modern utcabútorokon pihenhetünk meg, közben az idén a Hadrianus-emlékévhez kapcsolódva egy izgalmas, fából faragott Hadrianus-szobrot is megcsodálhatunk – a HelloWood csoport alkotását.

A Szentlélek téren elámulhatunk az 1739-ben, a pestisjárvány legyőzése után emelt Szentháromság-szobor szépségén. A macskaköves utcákon azután különféle izgalmas művészeti gyűjteményhez sétálhatunk el néhány perc alatt.

Ott van például az egy évig tartó felújítás után az idén újra megnyitott Szépművészeti Múzeum Vasarely Múzeuma, amelyet igény esetén szakértő vezetővel is végigjárhatunk. A gyűjtemény bemutatja az op-art művész életpályáját a korai kubista művektől az emblematikus, szemkápráztató, óriási faliképekig.

Krúdy kedvenc helyei

Innen az Árpád-híd alatt egy rövid sétával a Krúdy-negyedbe vitt az utunk. Ha valaki nem hallotta volna még a terület ilyetén elnevezését, ne csodálkozzon, mert csupán négy évvel ezelőtt fogott össze több helyi turisztikai szolgáltató, hogy Krúdy egykori kedvenc helyeit az akkori Krúdy-emlékév tiszteletére így népszerűsítsék. Akkor négy intézmény: az Óbudai Társaskör, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Kéhli Vendéglő, valamint a Mókus Sörkert és Étterem úgy döntött, hogy Krúdy Gyula emlékére különleges kulturális és gasztronómiai élményeket adnak a látogatóknak.

Ezek a helyek valóban fontos szerepet töltöttek be az életigenlő író életében: Krúdy utolsó otthona a ma Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumként működő lakóházban volt, törzshelyei közé tartozott a Kéhli Vendéglő és az Óbudai Társaskör épületében egykor működő Korona Kávéház. Nem mellesleg az Óbudai Társaskör udvara nyáron színházi előadásoknak és koncerteknek ad otthont, de rendezvényhelyszínként is kibérelhető.

Kékfestő műhelyből élvonalbeli textilgyár

Pár száz méterrel odébb, immár ormótlan panelházak közé szorítva, még megtaláljuk a régi Óbuda jellegzetes 1-200 éves épületeit. Ott van például a Goldberger Textilipari Gyűjtemény, amelynek megtekintése szintén nem mindennapi élményt kínál. Az Óbudai Múzeumhoz tartozó gyűjteménynek már a története is kalandos volt. Az Óbudai Múzeum igazgatója, Népessy Noémi, elmondta, hogy a gyűjteményt az egykori textilgyáros család házában, a gyáruk szomszédságában alakítottak ki. Mint kiderült, véletlenül került a múzeumhoz a hányatott sorsú, lerobbant épület, miután helyet kerestek a XIII. kerületből kiköltöztetett gyűjteménynek. Később az épületet 120 millió forintból újíttatta fel az önkormányzat. A fejlesztés 2013-ben Év múzeuma díjat kapott.

A Goldberger család az 1700-as évek közepén érkezett Óbudára, ahol kékfestéssel kezdtek el foglalkozni. Vállalkozásukat folyamatosan bővítették, a XX. század elején már hazánk hatodik legnagyobb textilgyára volt az övék. A kiállításon megismerhetjük a gyár és a család történetét, és közben egyebek mellett gyönyörű szöveteket, nyomómintákat is láthatunk. Az interaktív múzeum minden egyes termében feladatok várják a látogatókat. Kipróbálhatják, milyen lehet kékfestőinasnak lenni, milyen lehetett mintákat készíteni, milyen eszközöket, gépeket használtak fel a kezdetekben, majd később. A gyűjtemény 60 fős különterme rendezvényekre is bérelhető. Hamarosan fix időpontokban háromnyelvű idegenvezetés lesz elérhető.

Zsinagóga a Duna-parton

Kevesen tudják, hogy Óbudának zsinagógája is van, ahol Köves Slomó rabbi vezetésével aktív a hitélet. Bár kívülről első ránézésre klasszicista stílusú kúriának néz ki az Alef Kids Óbudai Zsinagóga, az épület eredetileg is imaháznak épült 1821-ben. A zsidóság akkoriban csak itt, a város szélén tudott letelepedni. Miután 50 évvel ezelőtt bezárt a zsinagóga, az államra szállt rá az ingatlan.

A hányatott sorsú épületben az évtizedek alatt működött raktár, varroda, tévéstúdió, majd a hitközség megvásárolta. Így azon zsinagógák egyike, amelyet bezárása után évtizedekkel felújítanak, és újra hitéleti szerepet tölt be, nem kulturális központ vagy könyvtár működik benne. Aktív a hitélet az imaházban: minden péntek este 80 ember gyűlik össze a sabbath-ot megünnepelni. Egyénileg naponta reggel nyolctól délután négyig látogatható a zsinagóga, csoportoktól előzetes bejelentkezést kérnek.

Szárított hús és Váncza sütőpor

Az óbudai éttermi kínálat egyik fontos pontja a Pastrami étterem. Amint azt a hely tulajdonosától megtudtuk, százötven évvel ezelőtt Oroszországból kivándorló zsidók honosították meg Amerikában a levegőn szárított, fűszeres marhahúst, amely igazi világsiker lett. A Pastrami marhahúsos szendvicse valóban kiváló, akárcsak a vörösboros marhapofa vagy az amerikai sajttorta.

És ha már gasztronómia, tele hassal könnyebben nézi végig az ember a szintén a közelben fekvő Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumot, ahol a csoportot Kiss Imre igazgató kísérte végig az állandó kiállításokon. A múzeum egy izgalmas kiállításfolyam, amely berendezett boltokkal, utcával, ismerős reklámokkal kelti fel a látogatókban a nosztalgia érzését a boldog békeidők iránt. Majd minden teremben találunk valamilyen interaktív lehetőséget: fel kell ismerni a fűszereket, asztalültetést elrendezni, megemelni egy fűszeres-zsákot, összeválogatni a Rákóczi túrós hozzávalóit, érintőképernyős táblagépeken kvíz kérdésekre válaszolni. A múzeum az új állandó kiállítások megvalósításáért az „Év Múzeuma” elismerést is elnyerte 2014-ben.

A szakmai program az Aquincumi Múzeumban folytatódott, amely a mai Óbuda területén, a Római Birodalom korában létezett Aquincum település emlékeit mutatja be. A múzeum néhány éve elkészült új, fogadó és bemutató épületeinek bejárása során dr. Láng Orsolya múzeumigazgató mutatta be fejlesztéseiket.


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.