Egy millió eurós zajvédelmi beruházás a reptéren

Mintegy háromszáz millió forint értékű zajvédelmi beruházással korszerű hajtómű próbázó létesítményt épített a Liszt Ferenc repülőtéren a Budapest Airport. A speciális hangelnyelő- és sugárterelő elemekből álló szerkezetet ünnepélyes keretek között avatták fel. A Budapest Airport zajvédelmi programjában is szereplő beruházáshoz hasonló fejlesztésre évtizedek óta nem volt példa Magyarországon.

A légijárművek karbantartása során a hajtóműveket időnként részleges, vagy maximális teljesítményen kell rövid ideig működtetni – a földön. Ez az eljárás a repülésbiztonság szerves része, hiszen csak olyan repülőgéppel szabad a levegőbe emelkedni, amelyeknek hajtóművei hibátlanul működnek. Ennek a tesztelésére van szükség az ún. hajtómű próbázó helyekre és mivel ez a művelet a felszállásokhoz hasonlóan jelentős hangkibocsátással jár, így egyik összetevője az úgy nevezett repülőtéri földi zajoknak. A Budapest Airport szakemberei most egy olyan csúcstechnológiájú hajtóműpróbázó bázist hoztak létre, amelynek segítségével zajvédő- és zajelnyelő falak alkalmazásával jelentősen csökkenthető az évente átlagosan százötven-kétszáz alkalommal végzett tesztelés során keletkező zajterhelés.

A hajtóművek földi próbái elsősorban a repülőtérrel szomszédos XVIII. kerületi Erzsébet-Bélatelep és Szemeretelep valamint a XVII. kerületi Rákoshegy bizonyos közösségei számára jelentettek problémát. A beruházás eredményeként valamennyi érintett településrészen jelentős mértékben javulhat az ott lakók életminősége, csökken a környezeti zajterhelés. Különösen jó hír a tizenhetedik kerületben élők számára, hogy az új próbahely révén a földi hajtómű próbák helyszíne két kilométerrel távolabb került a település legközelebbi ingatlanaitól.

A 12 méter magas és 107 méter hosszú létesítményt összesen 550 speciális hangelnyelő panel alkotja. Az elemek összeszereléséhez több mint 4000 csavart, az alaplemez elkészítéséhez pedig összesen nem kevesebb, mint 850 köbméter betont használnak fel. A létesítmény felépítéséhez összesen 41 tonnányi acélt használtak fel, kb. annyit, mint az itt tesztelt Boeing 737-esek és Airbus A 320-asok üres tömege. A korszerű zajvédelmi berendezést a Budapest Airport az egyesült államokbeli Blast Deflectors Inc. nevű cégtől vásárolta meg, majd a Weinberg’93 Kft. szakemberei építették fel.

A hitelesített zajmérő berendezésekkel végzett átvételi tesztek során kiderült, az előírt 12 dB-nél jóval nagyobb mértékű a zajcsökkenés, akár a 20 dB-t is elérheti az új repülőtéri létesítmény zajelnyelő képessége. A tesztek során egy Boeing 737-es hajtóművét 90%-os teljesítményen működtették, miközben a zajvédő fal túloldalán, tíz méteres távolságban a műszerek mindössze 80 dB-es zajterhelést mértek, ami kb. a budapesti Nagykörúton csúcsforgalomban a járdán tapasztalható zajnak felel meg. Ez a zajterhelés a faltól távolodva rohamosan tovább csökken, így hajtóművezésből eredő zajt egyáltalán nem észlelték a XVIII. kerület szomszédos utcáinak lakói, igaz a gyorsforgalmi úton az autók és mellette a vasút sokkal nagyobb zajt bocsájtott ki.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.