Hamarosan megnyitják az új turistautat a Zselicben

Új turistaút nyílik a Somogy megyében található Zselicben április végén a térség értékeinek bemutatására, az idegenforgalom növelésére - mondta el Baranyai Sándor, a Méltó Élet Alapítvány kurátora csütörtökön Hajmáson, sajtótájékoztatón.

A Zselicben karitatív táborok szervezésével évente több mint háromszáz gyermeknek kulturált kikapcsolódást biztosító szervezet képviselője beszámolt arról, hogy a 20,6 kilométer hosszú, Gálosfát, Kaposgyarmatot, Hajmást és Gödrét is érintő, a térképen szívet formázó útvonal érinti a tiszta vízéről, cseppköveiről híres Csepegő-követ, a közelében pedig olyan nevezetességek találhatóak, mint a Zselici Csillagpark és a Bőszénfai Vadaspark.

Az érintett községek, vállalkozók összefogásával létesülő turistautat fokozatosan fejlesztjük, a területre padokat, majd a tanösvényekéhez hasonló információs táblákat helyezünk ki. Az utóbbiak az állat- és növényvilággal kapcsolatos ismereteket bővítik, valamint a térséghez kapcsolódó mondákat, történeteket mesélik el az érdeklődőknek - tette hozzá.

Baranyai Sándor reményét fejezte ki, hogy a látnivalóknak, a nyugodt környezetnek, a tiszta levegőnek köszönhetően a turistaút rövid időn belül országos ismertségre és népszerűségre tesz szert.

Gelencsér Attila, Kaposvár és térsége fideszes országgyűlési képviselője a huszonöt település alkotta Zselicet a "világ legjobb helyének" nevezte. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezt az itt élők nem feltétlenül érzik, fontos tenni azért, hogy ez megváltozzon.

Ahhoz, hogy a térséget be tudjuk mutatni, a turizmusra alapozva 1,2 milliárd forintból épül egy tucatnyi látványosság könnyebb elérését biztosító kerékpárút, és a közelmúltban kormánydöntés született egy újabb, a Kaposvárt Szigetvárral összekötő, felszámolt vasútvonal töltésén futó bicikliút létesítéséről is - mondta el.

A politikus úgy vélte, minden jó ötletet fel kell karolni, meg kell valósítani annak érdekében, hogy más kezdeményezésekkel együtt komplex idegenforgalmi fejlesztéssé álljanak össze.

Biró Norbert (Fidesz-KDNP), a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke arról szólt, hogy az elmúlt két évtizedben lényeges változások figyelhetők meg Somogy idegenforgalmában.

Rámutatott, hogy a Balaton mellett egye nagyobb vonzerőt jelentenek a borfogyasztáshoz, valamint a túrázáshoz kapcsolódó szolgáltatások. Jó ötletekkel, minőségi fejlesztésekkel elérhető, hogy a vendégek és az általuk eltöltött vendégéjszakák száma is növekedjen - fogalmazott a politikus.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.