Három étel, amivel szinte biztos, hogy átvernek

Az élelmiszerhamisítás korunk egyik legnagyobb üzlete, szakemberek szerint éves szinten 50 milliárd dollárról van szó - olvasható az Index Élet-érzés Blogjában.

A Real Food/Fake Food című könyv szerzője, Larry Olmsted a napokban az Eater szaklap Hogyan kerüljük el az éttermek leggyakoribb átveréseit?- írásában most bemutatja melyek a legjellemzőbb átverések Amerikában.

1. Kobe marhahús

A Kobe a világ leghíresebb és legdrágább marhahúsa, és erre is igaz, amit az epres készítményekre (főleg joghurtokra) szoktak mondani, hogy a Földön összesen nem terem annyi eper, mint amennyi csak az eperjoghurtokban van. Nos, a Kobe marha olyan ritka, hogy az Egyesült Államokban annak eladott marhahús 99 százaléka (!!) hamisítvány. Mivel a Kobe dekagrammja 2000 (kétezer) forintba kerül, minden, ami ennél olcsóbb, nyilvánvalóan nem eredeti, mi pedig nyugodtan érezzük átverve magunkat.

2. Vörös sügér

Egy szakember szerint a vörös sügérnek eladott halak 94 százaléka valójában nem az. A helyzet annyira rossz, hogy a híres New York-i sushi étterem, a Sushi Nakazawa például egyáltalán nem hajlandó vörös sügért felszolgálni, mert túl nagy a csalás kockázata. Ha biztosak akarunk lenni abban, hogy nem vernek át, akkor sajnos elkészítés előtt egészben kell látnunk a halat (és az sem árt, ha tudjuk, hogyan néz ki egy vörös sügér).

3. Szarvasgomba

A szarvasgomba nagy divat, termesztik is, de jó ha tudjuk, hogy az igazi, vadon termő szarvasgomba nagyon-nagyon ritka, és legalább annyira drága is. Szóval hacsak nem előttünk dolgozzák fel, jó, ha gyanakszunk, hogy valami nem stimmel. A szarvasgomba olajnak pedig semmi köze a szarvasgombához. Ez egy kivonat, ugyanúgy gyártják, mint egy parfümöt, teljesen hamis és mű - írja az Eater.

 

Forrás: Index/Élet-Érzés

Forrás: Eater

Forrás: Vendég & Hotel Online


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.