Ismeri a velencei lagúnavilág szivárványos szigetét?

A velencei lagúnavilág egyik különleges szigete Burano, ahol a szivárvány szinte minden színében pompázó házakban lehet gyönyörködni. A település a turisták egyik kedvenc itáliai célpontja, amely a csipke- és a csónakkészítésről is nevezetes.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Különhajóval érkeztünk a buranói kikötőbe, ahol a napfényes időben előttünk és utánunk egymás után érkeztek a turistákkal teli vízi járművek. A magyarok mellett főleg kínai, japán, indiai, német és holland vendégek látogattak ide. Az egykori halászsziget központjába indultunk gyalogosan. Amellett, hogy az egész környezet nyugalmat árasztott, rengeteg látványossággal fogadta az érdeklődőket.

Itt körös-körül a víz az úr, a szárazföld viszont élményeket ígér. Burano öt, egymástól csatornákkal elválasztott városrészre tagolódik. Nagy valószínűséggel már a rómaiak idejében is lakták emberek. A férfiak kezdettől fogva halászatból és csónakkészítésből éltek. Az asszonyok viszont – a krónikák szerint – a XVI. századtól csipkekészítéssel foglalkoztak. A buranói csipke – a retiocella – hamarosan egész Európában keresett cikk lett.

Legenda a buranói csipkéről

A kisvárosban a hagyományos csipkekészítési technika feltehetően egy halásznak köszönhetően született. Miután a kedvese Buranóban várt rá, a halász ellenállt a szirének énekének. A hullámok királynőjétől kapott egy fátylat, amelyet a menyasszonyának ajándékozott. De a barátnők irigyelték tőle a gyönyörű kelmét, ezért elkezdtek hasonlót készíteni. Ez csupán legenda, a történelmi tények szerint viszont a csipkevarrást a XVI. századtól jegyezték fel Buranóban.

Ma már csak kevesen készítik

Az ipartörténeti emlékek arról tanúskodnak, hogy a kezdeti sikerek után a buranói csipkevarrás a XVIII. és a XIX. század közötti időszakban hanyatlásnak indult. Ám később, 1872-ben újra virágzott, amikor a kis településen erre specializálódott iskolát is nyitottak. Napjainkban már kevesen foglalkoznak a rendkívül időigényes, hagyományos kézi csipkevarrással. Az egykori iskola falai között múzeum őrzi a régi idők csipkéit. Itt a főtéren látni Burano híres szülöttjének, Baldassare Galuppinak (1706-1785), a zeneszerzőnek és karmesternek a bronzszobrát. Személyében a XVIII. századi Velencei Opera kiemelkedő mesterét tisztelték.

Utcaképbe illő nevezetességek

A város másik nevezetessége a ferde tornyú Szent Márton templom, amely a főtéren, a valamikori csipkekészítő iskolával szemben található. Magas tornya messziről kiemelkedik a környezetéből. Ám a kis sziget legkiemelkedőbb látványosságai az élénk színekre festett, négyzet alakú lakóházak, amelyek Burano utcaképének igazi jellegzetességei. Feltehetően a helyi halászok azért festették ilyen színűre az otthonaikat, hogy a tengerről jövet, a legnagyobb ködben is hazataláljanak. Ez a középkorban született döntés arról szólt, hogy csak a helyi önkormányzat adhatott kizárólagos engedélyt arra, milyen színűre festhetik a halászok házaikat. Ugyanakkor a hagyományt megőrizve ma is így van ebben a városban.

A házak leginkább két- vagy háromemeletesek, és nyáron virágoktól pompáznak. A földszinten konyhát és étkezőt, az emeleten pedig a nappali és hálószobákat rendeztek be. Ezen a helyen bármerre is néz az ember, mindenütt különböző figurákat és motívumokat megelevenítő csipkéket lát. Itt valamennyi üzlet, étterem és kávézó a turisták igényeit szolgálja. A színpompás utcakép egyébként sok festőt is vonz erre a szigetre. A valódi buranói csipkéből viszont csak a drágább boltokban vásárolhatunk.

A látványosságokban gyönyörködhetünk

Régen hosszú időn át a tengerből kifogott halak jelentették a fő jövedelemforrást a buranóiaknak. Cserébe fát, gabonát és bort kaptak. Napjainkban viszont már csak mindössze négy és félszáz halász dolgozik a szigeten, akik zsákmányukat naponta a piacon értékesítik. A halászat mellett hajókészítéssel is foglalkoznak, amely itt szintén az egyik nevezetességnek számít. Eleinte csak kisebb csónakokat fabrikáltak, de később, amikor megélénkült a kereskedelem, már nagyobb és gyorsabb vízi járműveket is készítettek.

Manapság évente a háromezer lakosú településen élők számának a sokkal többszörösét adják a Buranóba látogató turisták.


A Heineken is beszállt a világ első unalmas telefonjának létrehozásába

A Heineken is beszállt a világ első unalmas telefonjának létrehozásába 

A The Boring Phone elnevezésű, valóban nem sokat tudó készülék e héten, a Milano Design Weeken debütált.
Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell

Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell 

Három új kiállítás, ahol átélhetjük az osztrák életérzést.
Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban

Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban 

A tavaly meghirdetett és szuper sikeres Kids Go Free promóció idén is elindult és már 56 dubaji szálloda ad lehetőséget a 12 éves kor alatti gyerekkel utazóknak, hogy kedvezményes áron nyaraljanak idén.
Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból

Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból 

Topdesigner termékek készülnek újrahasznosított kávézaccból.
Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek

Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek 

A veronai Al Condominio étterem tulajdonosa azt mondja, hogy a kezdeményezés pozitív fogadtatásra talált.
Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén

Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén 

Május közepétől Ausztria további hat hónappal meghosszabbítja a belső határellenőrzést Szlovéniával és Magyarországgal.
Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben

Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben 

Svájc legrégebbi egyetemvárosa a magyarok körében olyannyira népszerű, hogy a Svájcba irányuló repülős forgalmat a Budapest-Bázel útvonal vezeti.
Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont

Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont 

A számok alapján 2024-re is új látogatói rekordra számítanak.
A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat

A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat 

Az ingyenes utalványok május 31-ig, illetve az őszi szezonban lesznek érvényesek.
Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják...

Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják... 

Idén nyáron 65 napon át tartó kedvezmény-fesztivállal várja Dubaj a magyar látogatókat.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.