Ahol kisebb a látogató ökológiai lábnyoma, mintha otthon maradt volna

Budapesttől két és fél órányi autóútra van egy hely, Patca, ahol 13 hektáros területen egy teljesen fenntartható, zöld megoldásokban élen járó élményközpont működik. A Katica Tanya sajtóeseményén jártunk.

Gonda Tibor, a Pécsi Tudományegyetem Marketing és Turizmus Intézet adjunktusa, a Dél-dunántúli Ökoturisztikai Klaszter titkára felhívta rá a figyelmet, hogy van egy olyan -folyamatosan erősödő- fogyasztói réteg a világban, amely környezet- és egészségtudatos életstílust folytat. A fejlett nyugati országokban ez a csoport már a fogyaszók 30%-át jelenti, tagjai elsősorban a fiatalok és a fiatal nyugdíjasok közül kerülnek ki. Ők a turisztikai fogyasztásuk során is tekintettel vannak arra, hogy az ökológiai lábnyomuk az utazás során ne legyen nagyobb, mint otthon.

Gonda Tibor  ismertette a PTE saját, reprezentatív kutatásának eredménye alapján a magyar lakosság 50-60%-a számára  fontos szempont a környezeti fenntarthatóság, a felelősségteljes magatartás. Így kijelenthető, hogy a piaci folyamatok és a fogyasztói igények változása is jó irányba halad. Erre kéne a turisztikai szakmának is minél gyorsabban és hatékonyabban reagálni, mert az adatok szerint üzletileg is meg fogja érni, a környezettudatos szemléletre váltás.

Nem a trendeket követve, hanem azt megelőzve, a Katica Tanyát 2003-ban alapította egy házaspár, Handó János és Eszter, akik azóta egy célt tartanak szem előtt: hogy fenntartható szórakoztatást nyújtsanak a Patcára látogatóknak. A 13 hektáros élményközpont 100%-ban megújuló energiával működik, azaz csak olyan attrakciókkal találkozhatnak a vendégek, amelyek nem fogyasztanak energiát, vagy fogyasztanak, de csak olyat, amelyet a tanyán állítanak elő. Az élményelemeken túl a fűtés, hűtés, melegvíz-ellátás és elektromos áram igényüket teljes mértékben megújuló forrásból fedezik.

A helyszín a rengeteg extrán túl egy valódi tanya: kis láma, mangalica-vaddisznó keverék, nyúl, kecske, szamár, tehén, no meg persze kutya mind megtalálható itt, ahol a vállalati csapatépítések, osztálykirándulások és a családok programjai is megférnek egymás mellett. 

A  KÖVET Egyesület 1995 óta azon dolgozik, hogy a szervezeteknek, a vállalatoknak seítsen a környezetvédelemben, a fenntarthatóságban -tudtuk meg Herner Katalintól, az Egyesület ügyvezető igazgatójától. Együttműködésük a Katica Tanyával már több mint egy évtizede tart: a Tanya a tapasztalataival és esettanulmányaival segíti a többi KÖVET tagot, az Egyesület pedig, amikor valami újdonságot, új módszert ismer meg, azzal segíti, hogy minél zöldebb lehessen a Katica. Az együttműködésnek egyik fontos eredménye, hogy 2017-ben egy Európai Uniós fenntarthatósági díjat megynyerhetett a Tanya. (Ez a European Business Award for the Environment volt.)

Hiába profitábilis egy fejlesztés, ha annak a környezeti hatásai maradandóak, akkor azt a Katica Tanya vezetősége nem valósítja meg. Ezért váratott magára idén nyárig a gokartpálya létesítése is, mert olyan megoldást kerestek, ami valóban nem terheli a környezetet. A tulajdonosok célja, hogy aki ellátogat hozzájuk, kisebb ökológiai lábnyomot hagyjon, mint ha máshova ment vagy otthon maradt volna. Ha csupán néhány ilyen lépés volna, felsorolnánk ezeket, de annyi van, amennyi nem férhet bele a cikk terjedelmébe, így a cikk alatt PDF formátumban tettük ezeket elérhetővé. (Feltöltött fájl(ok) pontban elérhető.)

Az elektromos gokartpálya

410 m-es modern gokartpálya elektromos gokartokat használ. 16 együléses és 6 kétüléses gokart várja a sebesség és a versenyzés szerelmeseit. Ezeknek az eszközöknek nincs károsanyag kibocsátásuk, mégis jobban gyorsulnak, mint a hagyományos társaik, halkak és képesek a tolatásra is.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.