Kipróbáltuk, milyen a Lufthansa új Airbus A320neója

Kisebb zajterhelést és alacsonyabb üzemanyag-fogyasztást ígér az Airbus új, A320neo típusú repülőgépe, melyet február 12-én ünnepélyes keretek között adtak át első üzemeltetőjének, a Lufthansának Hamburgban. Az eseményen mi is ott voltunk, sőt, az Airbus-gyárból egyenesen Frankfurtba, az új repülőgép állomáshelyére repülhettünk az A320neóval.

A világon először a Lufthansa állította üzembe az Airbus A320-as család új generációs típusát, az A320neót. Bár a légitársaság részére átadott két A320neo közül az egyik már január óta forgalomban áll, az ünnepélyes átadásra február 12-én került sor az Airbus hamburgi központjában. Az eseményen jelen volt Carsten Spohr, a Lufthansa-csoport elnök-vezérigazgatója, Fabrice Brégier, az Airbus elnök-vezérigazgatója és Robert Leduc, a Pratt & Whitney hajtóműgyár elnöke. A Pratt & Whitney immár negyven éve működik együtt a légitársasággal, de az Airbusszal való együttműködésük is közeledik a negyvenedik évfordulóhoz.

Az A320neo - a neo a new engine optionra, vagyis a Pratt & Whitney által fejlesztett új generációs hajtóműre utal - több szempontból is újdonságnak számít: a repülőgép 15%-kal kevesebb üzemanyagot használ és kevesebb szén-dioxidot bocsát ki - köszönhetően az ultranagy légáramlási arányú Geared Turbofan hajtóműveknek -, valamint az általa kiváltott zajterhelés is alacsonyabb, amit mind az utasok, mind a repülőterek környékén élők tapasztalhatnak. A kezdeti tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy a gép a gyakorlatban kissé még túl is teljesíti a várt 15%-os üzemanyag-megtakarítást.



Tágasabb business, szűkebb turista osztály

Kérdésünkre elmondták azt is, hogy a Lufthansa A320neója belül is átalakult az előző típushoz képest: a kabinban - az eddigi A320-as 168 ülése helyett - 12-vel több, összesen 180 ülés van, vagyis plusz két sor került a turista osztályra. Bár ezt részben úgy tudták megoldani, hogy a két mosdót a folyosó helyett a hátsó konyharész egyik oldalába tették, a turistaosztályon az üléstávolság így is kicsit kevesebb lett: a korábbi 76 cm-ről 74 cm-re zsugorodott. A business osztályon viszont nőtt az ülések közti táv: az eddigi A320-ason 76 cm-en, a neón 81 cm-en nyújtózhatnak el azok az utasok, akik itt foglalnak helyet.

Az A320neo eleinte a Hamburg-München-Frankfurt vonalon fog közlekedni, amíg megoldódnak bizonyos, a hajtóművel kapcsolatos kezdeti problémák - amelyek Robert Leduc elmondása szerint kizárólag szoftveres okokra vezethetők vissza -, előreláthatólag áprilistól azonban fokozatosan kiterjesztik a gépeket az európai hálózatra, így - bár erről egyelőre nem kaptunk pontosabb információt - akár Budapestre is repülhetnek. Az Airbus egyébként az A320neo érkezésével nem állítja le a korábbi típus, a ceo (current engine option) gyártását sem, jelenleg is számos megrendelés teljesítése van folyamatban erre a gépre.



A flotta és az alkalmazottak száma is bővül a Lufthansánál

Az eseményen Carsten Spohr elmondta: az elkövetkező évekre a Lufthansa 116 darab neóra - A320-asra és A321-esre - adott le rendelést. Csak ebben az évben 52 új repülőgép érkezik a cégcsoport flottájába - ezek körülbelül egyenlő arányban lesznek elosztva a Lufthansa, a Eurowings és a Swissair között -, az 52-ből pedig öt darab lesz A320neo, amelyek mindegyike Frankfurtban fog állomásozni. Spohr hozzátette, hogy a Lufthansa négyezer embert is felvesz az elkövetkező időszakban. Az Airbusnál pedig - ahogy említettük - készül az A321neo is, amelyre nem csak a Lufthansa tart igényt, de ahogy azt mi is megírtuk korábban, már a Wizz Air is aláírta a vételi megállapodást az Airbusszal 110 darab A321neo megvásárlásáról. Fabrice Brégier kérdésre válaszolva elmondta, hogy az A320neo következő vásárlója az indiai IndiGo légitársaság.

Januárban számoltunk be arról, hogy a neót eredetileg a Qatar Airways állította volna elsőként forgalomba 2015 decemberében, azonban a fent említett hajtóműproblémák miatt a katariak lemondtak az elsőbbségről. A Qatarnál ugyanis amiatt aggódtak, hogy az új hajtómű indítását követően 3 percig alapjáraton üzemeltethető, vagyis nem kezdheti meg a gurulást. A Lufthansa szintén decemberben szerette volna forgalomba állítani a típust, azonban a hajtóművek megfelelő működéséhez szükségesek voltak szoftver- és hardverbeállítások.

Az ünnepélyes átadót követően a sajtó képviselőinek és néhány vendégnek lehetősége volt arra, hogy kipróbálja az új repülőgépet. Az A320neo LH9917 járatszámmal az Airbus hamburgi központjából Frankfurtba repült. A turbulenciától mentes, napsütéses út során megtapasztalhattuk: a zajterhelés valóban kissé alacsonyabb, mint a korábbi A320-ason, a mosdók miatt kevésbé széles konyharész mélységében nőtt, az ülések kényelmesek, a magasabb utasok viszont turista osztályon érzékelhetik a kisebb lábteret, míg business osztályon megnőtt a komfortfokozat az üléstávolság növelésével.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.