Kitárta kapuit a Mézeskalács meseváros Egerben

Ügyes kezek, szép alkotások. Így lehet röviden jellemezni azt a kiállítást, amelyet Mézeskalács meseváros címmel az elmúlt hét végén nyitottak az egri városházán. Az Egri Kulturális és Művészeti Központ pályázatára gyerekek, felnőttek, közösségek neveztek be és ehető mézeskalácsból különböző alkotásokat készítettek.

A városháza aulájában tizenkilenc pályamunkát állítottak ki, melyeket zsűri bírált el és díjazott. A szakmai bizottság tagjai között az elismert mestercukrász, Kopcsik Lajos is helyet kapott. A különleges tárlaton egyedi, csillogó, gyöngyökkel díszített mézeskalácsházak, udvarok, csipkékkel, illetve matyó mintával ellátott tárgyak láthatók. De vannak közöttük olyan érdekességek is, mint például egy a mézeskalácsból formált dóm vagy a díszes fenyőfák.

Az alkotók közül többen arra törekedtek, hogy egri jellegzetességeket is készítsenek. Így a város műemlékei közül megelevenítették az Egri Csillagok világhírű írójának, Gárdonyi Gézának az emlékházát, illetve a Dobó téri barokk Minorita-templomot. De látni a belvárosban emelkedő, kéttornyú Ciszterci-templomot, valamint az egykori Jogakadémia épületét, amely ma gimnázium. Ugyancsak érdekesség az egri történelmi borvidék központjának számító Eged-hegyet ábrázoló mézeskalács is, melynek előterében rénszarvasokkal húzott szánon, jelképesen a város híres borával töltött bikavéres hordót látni. Gyöngy Csilla, az Egri Kulturális és Művészeti Központ munkatársa – a kiállítás főszervezője – lapunk érdeklődésére elmondta, hogy az intézmény felhívására családtagok, gyerekek, cukrászatok pályáztak. A legjobb alkotásokból építették fel a mézeskalács mesevárost. Bíznak abban, hogy jövőre ismét lesznek pályázók és még nagyobb számban láthatják majd a mézeskalácsból készült egri jellegzetességeket.

A megnyitó után megtelt az aula, miután sok kíváncsi érdeklődő érkezett a tárlatra. Közöttük volt egy kerékpáros turistacsoport is, amely éppen az egri belvárossal ismerkedett.

A tárlat egyébként 2016. január 4-ig díjmentesen tekinthető meg az egri városházán.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.