hirdetés
hirdetés

Megújul a Rutter-ház Veszprémben

Hostel, kávézó és a börtönmúzeum fogadóközpontja kap helyet az 1,3 milliárd forintból megújuló veszprémi Rutter-házban.

hirdetés

Az egykori várbörtön épülete alatt, a veszprémi Jókai Mór utcában álló, U alakú ház több generáción keresztül volt a vagyonos Rutter kereskedőcsalád otthona, és 1958 óta országos műemléki védettség alatt áll. A városi önkormányzat, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. és a Veszprémi Törvényszék januárban kötött háromoldalú megállapodást, ami az épület rekonstrukciója mellett a várbörtönmúzeum fejlesztését, illetve a Várkert felújítását is érinti. 

A kivitelezésre kiírt közbeszerzést a veszprémi Kuti és Fia Kft. nyerte el, amely a tervek szerint 2022 végére, 2023 elejére készül el a Ruttner-ház megújításával.

Veszprém látképe / Fotó: Adobe Stock
Veszprém látképe / Fotó: Adobe Stock

Szálláshely és közösségi tér 

A Veszprém-Balaton 2023 Zrt. közleményében idézték Navracsics Tibort, a Veszprém-Balaton 2023 EKF-program megvalósításáért felelős kormánybiztost, aki a Ruttner-házba tervezett szálláshelyek mellett az ikonikus épület közösségi színtéré válásának jelentőségére mutatott rá. Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója a hostel funkciót üdvözölte, ami hozzásegíthet ahhoz, hogy Veszprém ismét az iskolások, a fiatalok turisztikai toplistájára kerüljön. Porga Gyula, a város polgármestere szerint a leromlott állapotú Ruttner-ház megújítása azt a célt szolgálja, hogy valami újat hozzátegyenek a városhoz, és tovább építsék az elődök hagyatékát.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk