Mindenkit érzékenyen érintő Business Klub téma: munkaerőhelyzet

Sokan jöttek el legutóbbi, október 25-i Business Klub programunkra, amelyet ezúttal a pesti belvárosi Antré Étteremben tartottunk.

A fő téma pedig ezúttal a munkaerőhelyzet volt, hiszen elérkezett az az idő, amikor már nem lehet nem beszélni arról, ami ma gyakorlatilag az egész hazai szálloda- és vendéglátóipart érzékenyen érinti. Megpróbáltunk olyan példákat hozni Business Klub találkozónkra, amelyek segítséget, ötletet adhatnak, megoldást jelenthetnek - miképp lehet áthidalni a jelenlegi helyzetet. Olyan időkben, amikor nem tudja a vendéglős, szállodás, hogy aznap mire megy be, ki mondott épp fel, vagy tűnt el csak úgy, egyik napról a másikra.

Elsőként azonban – mintegy ráhangolódásképp – egy mindenkit sokkal kellemesebben érintő témáról, a közelgő Sirha Budapest kiállításról volt szó. 2014-ben robbant be látványos megjelenéssel Magyarországra, a két év múlva, a 2016-ban rendezett Sirha Budapest kiállításra már csak azért is emlékszik mindenki, mert itt győzött Széll Tamás a Bocuse d’Or európai döntőjén, 2018 februárjában tartják harmadik alkalommal a budapesti Hungexpo területén Európa prémium nemzetközi élelmiszeripari és Horeca szakkiállítását, ahol szintén lesz Bocuse d’Or verseny, itt rendezik a hazai döntőt. A kiállítás részleteiről, minden szükséges ehhez kapcsolódó információról Baranyai Gergő kiállításigazgató számolt be hallgatóságunknak.

 

Majd egy nagyon erős és informatív előadás következett, ezúttal már a munkaerőhelyzetet érintve. Csatlós Csilla Bázakerettyéről érkezett, aki saját bőrén is megtapasztalta, ahogy egy főszakácsa elbánt vele és a csapatával, ezt is mesélte részletesen, majd Csilla, aki a Bonne Chance étterem és szálloda tulajdonosa, valójában coachként dolgozik, és van egy olyan üzleti modellje, amivel kiválasztható a megfelelő munkaerő a vendéglátóiparban, és ami a legfontosabb, arra is mondott megoldást, hogyan tartható meg, Csilla előadása megtalálható nálunk online, Business Klub könytárunkban

Hazánkban is aktívan és régóta jelen lévő nemzetközi szállodaláncnak, az Accornak van egy olyan gyakornoki programja, ahol elfogadják és figyelembe veszik, hogy a hozzájuk állásra jelentkező pályakezdők milyen sokfélék lehetnek. Hogy értsük, miről van szó: az Accornál tulajdonképpen fordítva ülnek a lovon. Mert a magyarországi 17 szálláshely közül próbálják a jelentkezőt megismerve azt ajánlani neki, ami a személyisége alapján a legkedvezőbb lehet számára, vagyis a fiatal jelentkezik hozzájuk, és utána dől el, hogy hová és milyen pozícióba lenne a legmegfelelőbb. E különleges program részleteit ismertette Bognárné Grafl Zsuzsanna HR Koordinátor.

Saját kiadónk, a lapunkat is megjelentető PPH Media, Magyarország vezető szaklapkiadója szeptemberben egy új hr-üzleti site-ot indított hrpwr.hu néven. A nemrég indult oldalt Gábor Fanni, az Üzlet & Pszichológia szaklapunk főszerkesztője vezeti, és ott is állást keresőket találhatnak az oldalra látogatók, illetve irányítást ahhoz, miképp választható ki a jó munkaerő egy-egy feladatra.

Nem kérdés, hogy az államnak is be kellene szállnia ennek a kérdésnek a megoldásába, de vajon tudnak-e segíteni kormányzati szinten? Erre a kérdésre a szállodások és éttermesek legfőbb érdekképviseleti szövetsége oldaláról Flesch Tamás, az MSZÉSZ általános alelnöke mondta el, mit tesz és mit tervez tenni a szövetség a jelenlegi helyzetben.

A napokban fejeződött be a világ egyik legnagyobb, kétévente megrendezésre kerülő Horeca-szegmenst érintő szakvására, a milánói Host, ahol 52 országból több mint 2000 kiállító szerepelt, és aki kávé- tea témában szeretné tudni, mi lesz a következő évek vonala – ha ide elutazik, megtudhatja. Innen érkezett közénk naprakész beszámolójával Tóth Sándor többszörös barista bajnok, kávészakértő, a szekszárdi a Kávé Háza tulajdonosa, aki többek közt elmondta, a teljesen automatizált kávégépeké a jövő, az emberi erőforrás immár másodlagos a kávéztatás területén.

Végül mintegy a komoly szakmai témáink feloldásaként egy szakácsból lett ételfotós/újságíró, Csákvári Péter volt utolsó vendégünk, akinek különleges, szarkasztikus humorú mikrotáj fotósorozata (ő sem tudta eddig, de így hívják különleges alkotásait) már bejárta a világ internetes portáljait, és mindenütt nagy tetszést aratott.

Mi azt kértük, ezúttal étel témájú képeit hozza el hozzánk, és mondja el, miképp született, egy-egy különleges, vicces alkotás. A találkozót ezúttal is laza beszélgetéssel egybekötött fogadás zárta, ahol az Antré Étterem őszi kínálatából állítottak össze kellemes, igazi gasztronómiai élményt nyújtó válogatást.

 

 

Forrás: Vendég & Hotel


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.