Mozgalmas őszre készül az MTÜ

Nemzetközi turisztikai vásárokban és tematikus szakmai rendezvényekben gazdag őszre készül a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). Mind a hivatásturizmus, mind a bor és gasztronómia, mind pedig a nagy utazási vásárok területén a legjelentősebb rendezvényeken való részvételre is készül az MTÜ és kiállító partnerei.

Szeptember 5-7. között Mainz-ban, a ZDF német televíziós társaság által szervezett Magyar Napokon vesz részt az MTÜ saját standdal. Eközben elkezdődik és szeptember 6-10. között zajlik a CMT Stuttgart, az utazás szerelmeseinek turisztikai kiállítása, amelynek 2018-ban díszvendége is lesz Magyarország.

Szeptember 26-29. között már Párizsban jelenik meg az MTÜ, az IFTM Top Resán, Franciaország legnagyobb turisztikai szakmai vásárán, amelyen 160 desztinációt mintegy 1600 kiállító képvisel majd.

Októberben a Las Vegas-i IMEX America MICE kiállítás is fontos rendezvénynek számít, mert itt komoly érdeklődés mutatkozik Budapest iránt. Október 12-14. között tartják Olaszország legnagyobb turisztikai szakmai kiállítását Riminiben, a TTG Incontrit, ahol szintén jelen lesz ügynökségünk.

A közép-kelet-európai térség együttműködésének jegyében 16 ország egységes arculattal jelenik meg Ázsia prominens turisztikai szakmai kiállításán, a GTEF-en Makaóban.

Novemberben Londonban kerül sor a WTM-re, a világ második legnagyobb turisztikai szakmai kiállítására, amelyen 5000 desztináció képviselteti magát, köztük természetesen hazánk is.

Ebben a hónapban Ázsiában is újra lesz kiemelt rendezvény, a ProWine China, amely a kontinens legnagyobb bor kiállítása és vására, ezt november 14-16. között Shanghaiban tartják.

Idén Budapest ad otthont az Ifjúsági Sommelier világbajnokságnak szeptember 28-30. között, amelyre 5 kontinens 16 országából érkeznek 31 év alatti ifjú sommelier-k versenyezni, közülük többen díjazott és elismert – nem egy esetben Michelin-csillagos – éttermekben szereztek már tapasztalatokat.

A sok külföldi megjelenés mellett fontos kiemelni az ősz legnagyobb hazai nemzetközi szakmai eseményét: az European Travel Commission (ETC) nálunk rendezi meg 94. közgyűlését.

 


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.