Népszerű a körforgásos szemlélet az elviteles vendéglátásban

Már országszerte 14 magyar városban 102 étterem döntött úgy, hogy visszaveszi és elmossa azokat a dobozokat, amelyekben a vendég az ételt elviszi vagy házhoz rendeli, mindezt úgy, hogy az élelmiszer-higiéniai szabályokat is betartják.

Bár a vendéglátó helyek többsége egyelőre a „bezárjak vagy ne” dilemma előtt áll, a kiszállításos rendszer változatlanul népszerű. A vendég által hozott dobozba a vendéglátóhely alkalmazottja csak nagyon szigorú higiéniai előírások betartása mellett teheti bele az ételt. A HACCP szabályok kizárólag szemmel láthatóan tiszta edénybe engedik meg az étel beletételét és megkövetelik, hogy ezt követően a vendég edényét átvevő alkalmazott mossa meg alaposan a kezét.

Applikációval, futárral

Mivel ez a procedúra sok étteremben a déli csúcsidőben kivitelezhetetlen, több vendéglátóhely inkább nem teszi bele a vendég által hozott dobozba az ebédet. Így kénytelen minden fogást eldobható dobozban elvinni, amiért ráadásul általában plusz pénzt is kell fizetni. Erre a környezetvédelmi problémahalmazra kínál megoldást a Rakun Dobozközösség, ami egy cseredoboz rendszer. A vendég olyan dobozt kap, amit aztán, ha visszavisz, azt az étterem visszaveszi elmosásra, és egy már előzőleg szabályszerűen fertőtlenített, ugyanilyen dobozban adja ki az aktuális rendelést. A rendszer egy applikációval működik, aminek segítségével a házhoz rendelés is megoldható: a vendég ilyenkor az étterem futárának adja vissza a használt dobozt. Világszerte már több országban is hasonló módszerekkel váltják ki az egyszer használatos elviteles dobozokat. A német Vytal rendszer már több mint 3500 étteremmel működik, a dán Kleenhub pedig a többször használható kávéspoharak rendszerét is kiépítette. Az Egyesült Királyság Innovációs Ügynökségének támogatásából létrejött Caulibox pedig Londont hódította meg.

A termék ne váljon hulladékká

“Az újrahasznosításnak csak a végső megoldásnak kellene lennie, és olyan hulladékokra kellene vonatkoznia, amelyek keletkezését lehetetlen megelőzni. A körforgásos (körkörös) gazdaság lényege nem az újrahasznosítás, hanem, hogy a termék ne is váljon hulladékká. Az étel elvitelhez és kiszállításhoz használt dobozok többszöri használata nem lehetetlen, csak egy mosógép kell hozzá és infrastruktúra, ami megakadályozza a dobozok elkallódását, a partnereink biztosítják az előbbit, mi pedig megoldottuk, az utóbbit.” -mondta dr. Horvátth Sarolta környezetvédelmi szakjogász, a Rakun Dobozközösség egyik alapítója. A Dobozközösség novemberben ünnepeli második születésnapját, a rendszer népszerűségét mutatja, hogy a felhasználói a Rakun dobozokkal már több mint 15 ezer eldobható dobozt váltottak ki, ami 630 kg hulladék keletkezésének megelőzését jelenti.

Fotó: RakunFotó: Rakun

A mosogatás sem olcsó…

Felmerülhet a kérdés, hogy a mosogatáshoz is szükséges jócskán víz, villanyáram és mosogatószer – az nem drága? Kérdésemre dr. Horváth Sarolta azt válaszolta, hogy az eldobható termékek gyártásához és szállításához is rengeteg energia és víz szükséges, egy fél literes pet palack gyártása során 5 liter vizet használnak el, miközben egy ipari mosogatógépbe befér 13 Rakun doboz és egy ciklus 2-3 liter vizet fogyaszt. Beszéltem erről a témáról egy vendéglátóssal, aki szerint 40 alkalommal nem szoktak használni semmilyen dobozt.

Rozsdamentes acélból készülnek

Válaszában a Dobozközösség vezetője kiemelte, hogy ezek rozsdamentes acél dobozok, és gyakorlatilag elpusztíthatalnaok, ezt valószínű az éttermes nem tudta. Pont ezért választották az acélt, mert a tartós műanyag sem használható annyiszor. Egyedül a teteje polipropilén, ami karcosodhat, ezeket igény esetén cserélik. Az életciklus elemzés a szállítást is figyelembe vette: a dobozok hajóval jönnek Kínából, de csak egyszer kell ide hozatni, szemben a műanyaggal, amit heti szinten rendelnek a vendéglátósok, és azok nagy része sem magyar gyárból, hanem sokszor Lengyelországból érkezik. Minél többször használják tehát ezeket, használatuk annál környezettudatosabb (ahogyan ez a textil szatyor - nejlon zacskó „párbajnál” ismert) Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a hulladêkkezelés - az elszállítás, a feldolgozás, a tárolás – szintén munkaerő- és energiaigényes.

Elek Lenke

Laptársunk, az mfor.hu.


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.