hirdetés
hirdetés

Sört árul és gyertyát gyárt az apátság

A Nyugat-Európában már megszokott gyakorlathoz hasonlóan a közelmúltban önállósodott Tihanyi Bencés Apátság is turisták fogadásával és azoknak különböző termékek árusításával próbálja előteremteni a működéséhez szükséges pénz egy részét.

hirdetés

A közelmúltban bővült az apátság kínálata a Szent Flórián gyertyaöntő és -mártó műhely termékeivel. Az első gyertyát a napokban mutatta be dr. Korzenszky Richárd perjel, az apátság vezetője és a készítő, Domonkos atya, aki még bakonybéli szerzetesként tanulta meg a gyertyakészítést.

Mint Domonkos atya elmondta, már Bakonybélben is ezzel a céllal foglalkoztak ilyen tevékenységekkel, Tihanyba átkerülve is kialakította a szükséges műhelyt. A tervek szerint az apátság világi alkalmazottai is bekapcsolódnak majd a munkába.

Korzenszky Richárd perjel az apátsági sörrel
Korzenszky Richárd perjel az apátsági sörrel

Korzenszky Richárd elmondta, hogy a múlt év óta árusítanak apátsági címkés sört, ami a Tichon nevet az alapító levélből kapta. A világos, búza és vörös kiadásban megjelenő házisört egy tapolcai serfőzde készíti, de ezt a három változatot csak az apátság palackjaiba töltik. Korzenszky Richárd kérdésünkre nem zárta ki, hogy a későbbiekben saját főzdéjük is lehet. Ugyanakkor a saját borpincészet alapítására nem lát lehetőséget, mert ehhez nem rendelkeznek megfelelő ültetvénnyel illetve területtel.

A további tervek között a gyógynövénytermesztés, valamint egy levendula ültetvény kialakítása és levendula, illetve más növényi olajok párlása szerepel. Ehhez megfelelő területtel rendelkeznek a Belső-tónál. Vállalnák majd a más tihanyi termelők levendulájának a lepárlását is, hogy megfelelő kínálat alakuljon ki a helyi termékektől.

Korzenszky Richárd elmondta, hogy ezekkel a fejlesztésekkel munkahelyeket szeretnének teremteni és egyúttal bevételt szeretnénk szerezni az apátság működéséhez, hogy minél inkább a saját lábukra állhassanak.

 

Antal Fülöp
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk