Nemes feladat a magyar turizmusért dolgozni

Kinevezése után két héttel interjút adott lapunknak a Magyar Turizmus Zrt. új turisztikai vezérigazgató-helyettese, Glázer Tamás, aki úgy véli: elérkezett számára a megfelelő idő, hogy a nemzetközi versenyszférában és egyetemi oktatóként szerzett tudását a magyar turizmus szolgálatába állítsa.

A szakember, aki évek óta külföldön dolgozott, részben a szakmai kihívás, ahogy ő mondja, az „adrenalin” miatt, részben családi okok miatt vállalta el a felkérést a marketingszervezet turisztikai területének vezetésére. Ugyanakkor kulcsfontosságúnak tartja, hogy magyarként hazájában hasznosítsa a külföldön a legjobb iskolákban és munkahelyeken elsajátított szakmai ismereteket. „Hiszem azt, hogy rengeteg érték van a magyar turizmusban” – vallja, majd hozzáteszi: „Nemes feladat nemes célért dolgozni”.

Kérdésünkre elmondta, hogy a konkrét teendők kijelölése előtt szeretné alaposan megismerni a szervezet működését és a munkatársak feladatait. Külföldön szerzett tapasztalatait, valamint az ott elsajátított vállalati kultúrát és menedzsment szemléletet is alkalmazni kívánja munkája során. A Magyar Turizmus Zrt. néhány évvel ezelőtti átalakítása, illetve az Agrármarketing Centrum beolvasztása óta két vezérigazgató-helyettes dolgozik a társaságnál dr. Faragó Péter vezérigazgató irányítása alatt.

A szervezeti felépítéssel kapcsolatos kérdésemre így reagál Glázer Tamás: „Faragó Péterrel jól kiegészítjük egymást, a szakmai célokat közösen alakítjuk ki”. A vezérigazgató-helyettes a bemutatkozó beszélgetés során elmondta: célja, hogy a társaság munkája révén a nemzeti turizmusmarketing és a marketingkommunikáció hatékonyabbá és az eddigieknél is „láthatóbbá” váljon, maximálisan kihasználva a rendelkezésre álló lehetőségeket. Hogy tervez-e személyi változásokat, arra így válaszol: „Nagyon jó kollégákkal vagyok körülvéve, mind szakmailag felkészült emberek, akik követik a piaci változásokat.”

Az ágazat állami támogatottságával kapcsolatban is pozitív a véleménye: „Mindenki elismeri a hazai turizmus teljesítményét. Négy éve töretlenül fejlődik az ágazat, és szerencsére én ebbe a helyzetbe kerültem bele. Úgy vélem, eddig is mindenki, aki a turizmussal kapcsolatban áll, itt a társaságnál, illetve az államigazgatásban, minden tőle telhetőt megtett a magyar turizmus fejlődése érdekében. A szakmai szervezetekkel is szoros az együttműködésünk. Erre építeni fogok a jövőben is, hiszen ők rendelkeznek mindig a legfrissebb piaci információkkal, tőlük tudhatjuk, mi a szolgáltatók álláspontja egy-egy szakmai kérdésről.” Glázer Tamás megígérte, hogy szeptemberben részletesebben is kifejti szakmai elképzeléseit olvasóinknak.

Pályakép

Glázer Tamás 2000-ben szerzett kereskedelmi szakos közgazdász diplomát a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Karán, majd 2008-ban turizmus szakos egyetemi szakközgazdász diplomát a Corvinus Egyetemen. Szaktudását hazai és külföldi (Egyesült Királyság, Írország, Spanyolország, Hollandia) tréningek és tanfolyamok segítségével is gyarapította többek között kommunikáció, értékesítés, krízismanagement, munkaerő gazdálkodás, marketing-kutatás és minőségmenedzsment témakörökben.

Huzamosabb ideig élt Spanyolországban, Nagy-Britanniában és Hollandiában. Eddigi pályafutása során többek között szállodai és vendéglátó-ipari vállalkozásoknál (Kárpátia Étterem, Hotel Fagus, Thermal Hotel Visegrád, Thyme Kitchen), töltött be vezető pozíciókat, elsősorban értékesítési és marketing területen.

Mostani kinevezéséig az InterContinental Hotels Group PLC szállodavállalathoz kapcsolódó teljes körű minőségmenedzsment feladatokkal foglalkozott. Szakmai tudását és tapasztalatait az oktatásban is kamatoztatja: a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, valamint a Miskolci Egyetem oktatója. Angolul, németül és spanyolul beszél.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.