hirdetés
hirdetés

Palóc meseút a "szuszinkások" falujában

Új alapokra kívánják helyezni és még több látványossággal színesítik a turizmust Noszvajon - mondta érdeklődésünkre Benke Orsolya, a helyi önkormányzat idegenforgalmi menedzsere.

hirdetés

A Bükk déli részén található üdülőfaluban, a természeti értékek megőrzésére és bemutatására törekszenek, ahol hatvan, főleg a családokat vonzó vendégház, illetve két, három csillagos hotel biztosítja a turisták kényelmét. Júliusban viszont várhatóan megnyílik Noszvaj és Szomolya között az egykori Galassy-kastély átalakításával a falu első négycsillagos szállodája is. Nemrég adták át a község legkorszerűbb éttermét az üdülőterületen a vendégek kiszolgálására.

A De la Motte kastély
A De la Motte kastély

Benke Orsolya azt is elmondta, hogy tavaly hatezer turista látogatott Noszvajra és a az idén is ennyire számítanak. A település fő nevezetessége és legnagyobb vonzereje az egykori francia De la Motte kastély és angol park, amely múzeumként, illetve szállodaként működött, de jelenleg zárva tart. A falu lakóinak és az önkormányzatnak szívügye, hogy minél hamarabb újra megnyissák a kastélyt. Ezért tárgyalásokat folytatnak a tulajdonos állam illetékes képviselőivel.

A felújított Gazdaház
A felújított Gazdaház

Noszvaj másik különlegessége a több mint száz éves Gazdaház, amelyet kívülről nemrég újítottak fel. Az épülethez hideg-meleg vizes mosdót is csatlakoztattak, amelyet a mozgáskorlátozottak is használhatnak. Az udvar egy részét pedig kövekkel burkolták le. Mindez a Bükki Kőút Programhoz kapcsolódik, melyben hét környékbeli falu vesz részt, különböző turisztikai fejlesztésekkel. Noszvaj látványosságai közé tartoznak a fennmaradt egykori barlanglakások is. Ezeket ma művésztelepként hasznosítják, kövek megmunkálására. A faluhoz erdei környezetben nagy múltú üdülőterület is kapcsolódik. Ez Sífőkút, amely összeépült Noszvajjal. Ennek látványossága az a két tó, ahol csónakázhatnak és horgászhatnak a vendégek. Emellett a nagy tóréten piknikeket rendeznek és innen indulnak a különböző túraútvonalak.

A síkfőkúti tó
A síkfőkúti tó

Noszvaj, mint virágos falu országosan is nevezetes - tájékoztatott Kónya Nikolett, a helyi önkormányzat programszervezője. - A község lakó ezért nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy tiszta, rendezett portákon várják a vendégeket. Ehhez a színpompás virágokat is felhasználják. Ennek is köszönhető, hogy az elmúlt években több elismerést kaptak ebbéli munkájukért. A hagyományőrzés részeként két nagy turisztikai eseményre készülnek a noszvajiak. Augusztus 24-25-én tartják a Szilva-napokat. E gyümölcs termelésének ugyanis nagy hagyományai vannak a községben. Ekkor a Gazdaházban ismertetik meg a vendségekkel a szilvalekvár főzést és tartósítást. Az aszalt szilvát "szuszinkának nevezik, ebből maradt a falu lakóira a "szuszinkások" elnevezés. Szeptember 7-8-án tartják a noszvaji Pincenapokat és a kemencében készített ételek napját. 

Az egykori barlanglakások
Az egykori barlanglakások

Kónya Nikolett azt is kiemelte, hogy idén indították el - újdonságként -, a Palóc meseutat felnőtteknek és gyerekeknek. Ezen kirándulásokra invitálják őket a palóc népmesék birodalmába.

Mentusz Károly
a szerző cikkei

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk