Pho, sült békacomb és karalábésaláta

A Józsefvárosi piac “legendás” vietnami büféjének (amely akár napi 500 vendéget is képes kiszolgálni!) tulajdonosai rengeteg ínyenc örömére úgy döntöttek, hogy nagyszabású vietnami éttermet is nyitnak Budapest IX. kerületében.

A Dang Muoi éttermet a vietnami Dang-Muoi házaspár alapította, akik csak természetes és a legjobb minőségű hozzávalókat használják fel az ételek készítésekor. Az alapanyagokkal kereskednek is, a piaci büfével egybenyitott boltban. Szívvel-lélekkel főznek, „jól tartják a vendéget”, valamint elkötelezett hívei a vietnami kultúra népszerűsítésének Magyarországon.

Az étteremnyitó ünnepséget az idén tízéves Lucullus BT gasztronómiai egyesület szervezte, amelynek alapító/elnöke, Turóczi Gábor ünnepi beszédében elmondta, hogy rendkívül nagyra értékeli azt a fajta odaadást, alázatot, vendégszeretet és szerénységet, amit a Dang-Muoi házaspár képvisel. „Örül a lelkem, hogy az ázsiai kultúrák új zászlóshajója véteti észre magát a hazai ázsiai gasztro-tengerben” - tette hozzá Turóczi Gábor.

A bemutatkozó vacsorával egybekötött hivatalos étteremnyitó ünnepségen főleg Észak- Vietnam ételeiből kaphattak ízelítőt a jelen lévők. A vendégek megkóstolhatták a phở bò-t, ami klasszikus marhahús leves rizstésztával, a nem ránt (tavaszi tekercs). De sült csípős kacsa, sült fűszeres békacomb, ropogósra sült 5fűszeres sertés és karalábésaláta is került a tányérokra. A vacsorát Chè zárt, ami egy vietnami puding desszert.

Amit a vietnami konyháról tudni érdemes

Kelet-Ázsia többi vidékéhez hasonlóan az országban is a fő táplálék a rizs, amelynek számtalan fajtáját használják. Különösképpen hangsúlyosak étkezéseik során a tengeri és vízi alapanyagok, édesvízi- és tengeri halak, békák, csigák, rákok, de például a különféle vízinövények is. Ugyanígy kiemelkedő szerepe van az erjesztett halszósznak (nuoc mam), amely a rómaiak garumjához hasonlóan ételízesítőként szolgál. A tengeri fogásokon kívül szárazföldi alapanyagok is fellelhetők a vietnami gasztronómiában, fontosak a domesztikált állatok, a különféle zöldségek és gyümölcsök, és főként a fűszerek. A vietnami szakácsok – kínai kollégáikhoz hasonlóan – a gyors, magas hőkezelés mesterei, az ételek zömét wokban, vagy faszénen grillezve készítik. Egy átlagos vietnami étkezés levessel (pho) kezdődik. Ezután jön a rizs, sertés-, marha-, csirke -és vadhúsból, csigából, halból és tenger gyümölcseiből, valamint zöldségfélékből készített fogások kíséretében. Fontos étel a baguette is, amit francia vendégeiktől tanulhattak az ország lakói. Minden egyes vietnami vacsora végén zöld teát és gyümölcsöket kapnak a lakomázók.


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.