Repülőtér és szálloda fejlesztés közös koncepció alapján

A Hilton Hotels and Resorts jelentős repülőtéri szálloda kapacitás bővítést tervez az elkövetkező években, azon repülőterek környékén, ahol az állami támogatásnak köszönhetően is, a légi forgalom nagyobb mértékben növekszik.

Első lépésben természetesen a látványosan fejlődő kínai piacra szeretnének beruházni és a közeljövőben még száz új házat építeni. Mint Martin Rink a Hilton lánc Ázsia-Pacific csoportjának elnöke elmondta a „vegyes üzemelésre” tervezett új szállodák, úgy az üzleti, mint a nyaraló turizmusra lesznek berendezkedve és elsősorban a nagy forgalmú repülőterek, környékére települnek.

Kína hatalmas területén nagyon sok repülőtér található, de a lakóhelyek közötti nagy távolságokat figyelembe véve az utazók, indulás előtt, vagy érkezés után gyakran éjszakáznak a reptér közeli szállodákban.

A kínai Shenzen Hilton Shekou Nanhai sajtótájékoztatóján az elnök megemlítette, hogy az új koncepció különösen olyan területeken lesz sikeres, ahol a turizmus is jelentős. Az európai hálózatuk meglehetősen telített. Itt a bővítés, új házak építése valamint a repülőterek bővítése komoly fizikai és politikai akadályokba ütközik. Ezért munkájuk során elsősorban, de nem kizárólag Kínára fókuszálnak. Ezzel egyidejűleg a felméréseik szerint komoly kapacitás igény merül fel Észak Afrikában, és a Távol keleten is.

Az új koncepció nem csak szervezési, együttműködési, hanem belső berendezési változásokat is hoz. Szakítani kívánnak azzal az alap koncepcióval, hogy a vendég minden házban otthon érezze magát, mert mindegyik ház belső kialakítása azonos.

Az eddiginél jobban figyelnek majd a helyi sajátos igényekre, és ebben egy nagyobb fokú reprezentatív felmérés tapasztalati is felhasználják. Ugyancsak lényeges, hogy a Hilton kapacitás bővítése, élvezi a modernizált repülőterek hathatós anyagi támogatását is.  

A repülőterek mellett a kínai média és a turizmus szakma szintén nagy örömmel vette az új beruházási terveket és hajlandóságot mutat a repterek vezetésével is együttműködni a nagyobb hatékonyság érdekében.


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.