Saját légitársaság nélkül maradt Ciprus

„A Cyprus Airways-nek semmi reális kilátása nem volt arra, hogy állami támogatások nélkül életképessé váljon” - írta az Európai Bizottság január 9-én, mintegy egyéves vizsgálatát lezáró döntésében. A Bizottság bő 65 millió eurónyi állami apanázs visszafizetésére kötelezte a 93,7%-ban állami tulajdonú céget, az pedig lehúzta a rolót, csődeljárást indított maga ellen.

A Cyprus Airways nehézségei a válságos 2009. évben kezdődtek, 2007-től kezdve azonban több ízben is kapott a vállalat állami apanázst, tőkeinjekciót.  2007-ben hagyott jóvá a Bizottság egy átszervezési segélycsomagot 95 millió euró értékben. 2012-ben Ciprus a légitársaságnak nyújtandó 73 millió eurónyi hitelről tett bejelentést az EU-nak. Ennek néhány részletét - 34,5 millió eurót - kötelezettségét megszegve azelőtt kifizette az állam a vállalatnak, hogy megvárta volna a Bizottság állami segítségre vonatkozó vizsgálatát. Ugyanebben az évben 31,3 milliós tőkeinjekciót ígértek a Cyprus Airways számára. A következő évben mintegy 103 millió euró adófizetői pénzt ment a nehézségei miatt a Heathrow-i slotjait is eladó légitársaság átszervezésére. A csomag részét képezte egyebek mellett a 31,3 milliós tőkeinjekció is. 2014 februárjában a Bizottság újabb vizsgálatot kezdeményezett, melynek során, közel egy évvel később arra jutott, hogy a Cyprus Airways a belé öntött állami milliók teremtette, az uniós szabályok szerint jogosulatlan versenyelőny ellenére sem képes a lábán önállóan megállni.

A 6 Airbus A320-asból álló flottával rendelkező Cyprus Airways megvételére tavaly nyáron többen is jelentkeztek, köztük a Ryanair és a görög Aegean is. Előbbi a csőd hírének hallatára rögtön a légitársaság segítségére is sietett, hogy kisegítse a Cyprus Airways összeomlása miatt pórul járt utasokat; nem ingyen. 


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.