Sopron nem marad fesztivál nélkül

Sopron-szerte mintegy húsz helyszínen lesznek kulturális, gasztronómiai és turisztikai programok 2023. április 22. és 30. között a SopronFest programsorozat részeként. Az új fesztiválon adja hosszú idő után újra első fesztiválkoncertjét a Quimby - jelentették be a szervezők szerdán, a Hűség napján.

A tíznapos fesztivál újszerű formátumként jelenik meg a hazai piacon - közölte a soproni születésű Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, akik 30 éve a VOLT Fesztivált is alapították. A közlemény szerint régóta vágytak arra, hogy egy újfajta fesztivált indíthassanak, amely "kellően mai, ugyanakkor a város értékeire, a helyiek büszkeségeire épül". A szervezői munkában szerep jut a soproniaknak, mert a városi programokat részben ők szervezik.     

A közlemény idézi Váncza Panna projektvezetőt, aki elmondta, hogy 2023-ban a fesztiválozást másképp képzelték el, mint a korábbi években: a SopronFest hangsúlyos része lesz a koncertkínálat a Lővérekben, ugyanakkor a város adottságait kihasználva igyekeznek "belakni" az egész várost. Részletezte: a Fő téren lesz a megnyitó és a napközbeni koncertek, a 150 éves Liszt Ferenc Kulturális Központban és a város több pontján pedig színházi előadások, podcast fesztivál, kiállítások várják a közönséget, kiegészülve helyi kávézók és éttermek különféle ajánlataival.     

A Lővérekben a koncertek sorát április 28-án a Quimby nyitja, de fellép mások mellett a Carson Coma, Azahriah, a Follow the Flow és az On the Low is. Másnap a Halott Pénz és a Wellhello mellett Beton.Hofi, Krúbi, a Valmar, Lil Frakk, a World is Mine vendégeként pedig Yamina és Jauri adnak koncertet. A zárónapon, vagyis április 30-án Majka, a Tankcsapda, Dzsúdló, a ByeAlex és a Slepp, a Punnany Massif és a Margaret Island lépnek fel, a koncertsorozatot pedig a Necc Party zárja. A belvárosban, a Tűztorony tövében lesz április 27-én a SopronFest megnyitója, ahol az Analog Balaton koncertezik, a fényfestéssel felöltöztetett Tűztorony erkélyén pedig a Be Massive Horizon, Dj Metha és a soproni Secret Fusion produkciók lesznek hallhatók. A Fő téren napközben fellép Lovasi András, a Szalonna és Bandája, Müller Péter Sziámi, Kirschner Péter és Bérczesi Róbert új közös formációja, a SziamiKarma zenekar is.     

A képzőművészeti programok között szerepel Kiss Tibor, a Quimby szövegíró-frontemberének tárlata és Weiler Péter Kár lett volna disszidálni című kiállítása. Utóbbi a jövőre 80 éve született fotóművésznek, Lobenwein Tamásnak, a rendszerváltás pillanatainak legismertebb dokumentalistájának állít emléket.     A szervezők EfZámbó István képzőművész alkotását, egy korabeli Trabantot ajándékoznak Sopronnak, amely közterületi szoborként lesz majd látható. Öt képzőművész érkezik a városba, akik a SopronFest ideje alatt alkotnak és a hűség témáját mutatják be. Az elkészült műveket soproni éttermek, szállodák vásárolhatják meg és állíthatják ki.

A Soproni Egyetem stratégiai partnerként csatlakozott a SopronFest programsorozatához, egyrészt a campus az esemény egyik színterét biztosítja, másrészt létrehozták a Soproni Egyetem Diákbérlet, amellyel hozzájárulnak ahhoz, hogy a látogatók az egyetem és a város keretein túlnyúló kulturális élményhez jussanak - idézi a közlemény Fábián Attilát, a Soproni Egyetem rektorát.     A meghirdetett programkínálat a következő időszakban folyamatosan bővül, a jegyelővétel pedig a szerdán indul a www.sopronfest.hu oldalon.

Forrás: MTI


A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.