Egy jó ötlet húszmilliót érhet

Számos pályázatra hívja fel a figyelmet a FATOSZ.

A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) többek között a következő pályázatokra hívja fel a figyelmet.

Fiatal Gazdák Támogatása

A várható kiírás célja változatlanul a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságalapításának, valamint a birtokstruktúra átalakításának előmozdítása, a mezőgazdasági munkaerő korstruktúrájának javítása, a vidék népességmegtartó képességének növelése és a mezőgazdasági termelő tevékenység hosszú távú megtartása.

Az pályázhat, aki egyéni vállalkozóként első ízben induló, 18-40 év közötti, mezőgazdasági szakismerettel rendelkező, a pályázat benyújtásakor minimum 6.000, maximum 25.000 STÉ üzemmérettel rendelkező, természetes, vagy jogi személy. További feltételek az üzleti terv benyújtása, a 6 hónapnál nem régebben kezdeményezett egyéni vállalkozói regisztráció vagy meglévő cégben kizárólagos tulajdonosi, ügyvezetői státusz.

A támogatás vissza nem térítendő támogatás, 40.000 Euro összegben (kb. 12,5 millió Forint). Két részletben igényelhető: 75% előre; 25 % az első rész igénylése utáni 3. évtől, az üzleti tervnek megfelelő teljesítés után.

Bővebben: www.palyaz.hu

Védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése című felhívás

A Széchenyi 2020 keretében megjelent „A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése” című (VP4-10.2.1.-15 kódszámú) felhívás.

A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 14 milliárd forint.

Jelen Felhívás keretében a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 47. § (2) bekezdése alapján a támogatási kérelmek benyújtására a Felhívás közzétételét követő 24 hónapig van lehetőség.

Bővebben: www.palyazat.gov.hu

Újabb 70 millió Ft támogatás civil szervezeteknek környezetvédelemre

A Földművelésügyi Minisztérium az előző évek hagyományait folytatva 2016-ban is kiírja a Zöld Forrás pályázatot, melyre a Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósításában részt vállaló környezet- és természetvédelmi céllal létrejött civil szervezetek pályázhatnak. A pályázati keretet a minisztérium az idén is 70 millió Ft-ban állapította meg.

A 2015. évi pályázati felhívás 3 támogatási célt jelölt meg:

Az életminőség és az emberi egészség környezeti feltételeinek javítása;

Védett természeti értékek és erőforrások védelme;

Az erőforrás-takarékosság és a hatékonyság javítása.

Bővebben: www.palyazatihirek.eu

Ha van egy jó ötleted, most 20 milliót kaphatsz – új pályázatot írtak ki!

A Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Innovációs voucher” című (GINOP-2.1.4-15 kódszámú) felhívás. A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 3 milliárd Ft. A támogatási kérelmek benyújtása 2016. március 21-től 2018. március 20-ig lehetséges.

Bővebben: www.palyazatfigyelo.info

Hungarikum pályázat

A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének támogatására a HUNG-2015 pályázat pályázati felületét 2015. december 14-én újból megnyitották.

Az I-es célterülethez rendelt támogatási keretösszeget 70 millió forinttal megemelték, így összesen 170 millió forint a megpályázható összeg. Amennyiben a támogatási igény eléri a 340 millió forintot, a pályázatok beadásának lehetőségét felfüggesztik. A II-es célterület esetében is megnyitják a pályázati felületet, a keretösszeg emelése nélkül. A pályázatokat 30 millió forint támogatási igényig fogadják be, ezt követően a pályázatok beadásának lehetőségét felfüggesztik.

Bővebben: hungarikum.nakvi.hu

Újra templomfelújítási pályázat 2016 januártól

A legfrissebb információink szerint 2016 januárjában lesz benyújtható a kistelepülési templomfelújításokat is támogató "VP-7.4.1.1 Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója..." című pályázat. A 100%-os támogatást a 10000 főnél kisebb lakos számú településen települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás, továbbá székhellyel, illetve telephellyel rendelkező non-profit szervezet, valamint egyházi jogi személy veheti igénybe.

A támogatás célja a vidéki térség településein a kulturális örökség fenntartása, helyreállítása, korszerűsítése, ezen belül a településkép és a környezet állapotának javítása, az épített, természeti és kulturális örökség és helyi identitás megőrzése, megújítása, és ezáltal a települések vonzerejének növelése.

Bővebben: www.palyazatihirek.eu

Forrás: FATOSZ


Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.