Száz évvel ezelőtti képét mutatja a debreceni templom

Részben megújult februárra a debreceni Árpád téri református templom, visszakapta kváderköves kialakítását, eredeti mintázatú palatetejét és vasrácsait.

Csicsogónak hívták a kocsmát, ami egykor a templom helyén állt. Emberpiacot volt, onnan szegődtek el az emberek munkára. Sok volt a gond vele, ezért is határozták el a város elöljárói, hogy templomot építenek a helyére. Vecsey Imre építész és Bruckner Karolina házastársak vagyonuk egy részének feláldozásával és Debrecen felajánlásából építtették az ezer személyes templomot 1911-12-ben. Egykor fás ligetben állt az épület, és ma is fák övezik, de liget helyett egy tér közepén áll, közlekedési csomópontban. Mellette járda halad és a 4-es főút, előtte tízemeletes panelház magasodik. A háborúban nem sérült meg a templom, egyedül az ablakrózsák üvegei törtek ki, gerendái pörkölődtek meg. A világégés után felújították a templomot; ez azzal járt, hogy befalazták az erkélyek feletti ablakokat, eltüntették a fal kváderköves kialakítását, lesimították felületét. Az utóbbi években a gyülekezet kisebb javíttatásokat végeztetett az épülten, pl. a tornyokon lévő 4 fiatornyot erősítették meg. Sürgető volt a nagyobb felújítás, ugyanis a folyamatos beázások miatt leomlott két négyzetméter vakolat negyven méter magasból. A járdán és az úttesten porladt szét, de senki és semmi nem sérült meg. Mindenesetre a járda fölé 21 méter hosszan védőtetőt húzattak a gyülekezeti tagok – ismertette a felújítás előzményeit Veres János lelkész.

Kutatás a levéltárban, mikrofilmtárban, mintavétel a vakolatból

Pályáztak, és nyertek 42 millió forintot az Emberi Erőforrások Minisztériumától. Debrecen építészeti- műszaki tervtanácsa a templom eredeti visszaállítását szorgalmazta. A külső színezés kiderítésére kutattak a levéltárban, a mikrofilmtárban, régi képeslapokat forgattak át. Végül mintát vettek a vakolatból. A pályázati összegből többek között megerősítettek és kijavítottak három födém szintet, és a hozzá vezető lépcsőt. Kicserélték az elektromos vezetékeket a toronyban, korrózióvédelemmel látták el a harangtartókat. A torony ablakai előtti, befalazott ablakrostélyokat kibontották. Visszaszerelték a bádog díszeket a loggiákra, kicserélték a tornyok borítását, s visszarakták bele az eredeti mintát a kuriózumnak számító fehér palából, kicserélték a csatornákat. Végül az eredeti színűre vakolták a templomot, és kialakították a kváderköveket. A felújítás csak a templom elülső részét érintette, a másik felének renoválása még hátra van, s a belső tér is nagy rekonstrukciót kíván. Azonban így is látványosan megújult a templom főbejárata, tornyai, szinte világít az épület az Árpád téren, a száz évvel ezelőtti pompás képét mutatja. Tetején a kakas akkora, hogy rá lehetne ülni – tudtuk meg a lelkipásztortól.

Kávézó, televízió az előtérben, gyermekfoglalkoztató az oldalhajóban

A 2 millió forintért emelt védőtető egy részét lebontották, de nagyobb részét fenn kell tartani a templom mellett a tervezett felújításig. A továbbiakban pályázni szeretnének, hogy elvégeztethessék a nagy rekonstrukciót. Többek között meg kell szüntetni az épület lábazati vizesedését, melyet a gyülekezet adományaiból próbáltak megoldani eddig. A templom melletti nagy forgalom miatt repedezett falat ki kell javítani. A templomhajó tetőzetét szintén fel kell újítani, s az itt is, ott is omló vakolatot. Az épületet a padfűtéssel csak 6 Celsius-fokra lehet befűteni, ezért csak a vasárnapi istentiszteleten használják. A közösségi életet a gyülekezeti terembe tették át, de felújítás után visszahelyezik a templomba. 360 családdal vannak kapcsolatban. Szándékuk az épület üvegfallal leválasztott előterében kávézó kialakítása az istentiszteletek utáni beszélgetésekhez. A nagyteljesítményű hősugárzókat már felszerelték a mennyezetre, s egy pultot is beállítottak. Az egyik mellékhajóban 70 négyzetméteren gyermekfoglalkoztatót akarnak kiépíteni meleg padlóval, felfújható játékokkal ahol a kisgyermekekkel játszhatnak szüleik, és közben az istentiszteletet is hallhatják. A másik oldalhajóban irodát terveznek ülőgarnitúrákkal szintén közösségi beszélgetésekhez. A rózsaablakokat színes üvegűre cserélnék a kakas farktollaival egyező sárga, kék, zöld betétekkel. – Terv többféle is van a felújításra – ismertette a tiszteletes. – Például fel lehetne húzni egy szintet a 18 méteres belmagasságú épületben, s fent lenne a templomi, lent pedig a közösségi tér. A tiszteletes reméli, hogy 2017. október 31-re, a reformáció 500. évfordulójára megújul a templom. – A reformációt 1517-nek ettől a napjától számítjuk, amikor kiszegezte tételeit Luther Máté a wittenbergi vártemplom ajtajára. Ha megújul a templom, szép kislány lesz az elhanyagolt öreg hölgyből. Ez a város és az egyház összefogásának szép példája lenne a reformáció fél ezredéves ünnepén – foglalta össze a lelkész.


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.