TDM konferencia: új vendégkör jelent meg vidéken

Szeptember 30 és október 1. között jelenleg is zajlik a TDM Szövetség konferenciája és közgyűlése Szarvason, amelyhez online is csatlakozhatott a tagság és az érdeklődő szakemberek.

A TDM-ek is kiemelkedően jó kilátásokról számoltak be közvetlenül a világjárványt megelőzően. „Hegyekben álltak az előfoglalások az év elején, a szolgáltatók mind arról beszéltek, hogy 40-50 százalékkal magasabbak lesznek a bevételeik mint tavaly" - mondta el Semsei.

Aztán a koronavírus közbeszólt. A konferenciát megelőző MTDMSZ felmérésből az derült ki, hogy a TDM szervezetek 75 százalékának eddig senkit sem kellett elbocsátania, 11 százalékuk viszont azt a választ adta, hogy több munkatárstól is kénytelenek voltak megválni. A válság okozta erózió azonban elindult, mutatott rá Semsei, volt, ahol megszűnt a TDM szervezet és volt, ahol átalakult és ez várhatóan még csak a kezdet. A szakember beszélt arról is, hogy a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia újratervezése során már látszik, hogy a turizmus intézményrendszere is megújul, és kapocsként a helyi és a központi szervezetek között, létrejönnek a régiós turisztikai tanácsok, amely egy előnyös változás lehet majd.

Semsei szerint a felmérés legbiztatóbb eredménye az, hogy kiderült, eddig nem tapasztalt szolidaritás és együttműködés jött létre az önkormányzatok és a szolgáltatók között a válsággal. A járványhelyzet pozitív hozadékának és egy nagyon jó lehetőségnek tekinti az elnök azt, hogy vidéken egy új típusú vendégkör jelent meg, amely olyan turistákból áll, akik ha tehették volna, idén is külföldön költik el a pénzüket. Ezek a vendégek kimondottan magas költési hajlandósággal, de magasabb elvárásokkal és nagyon határozott igényekkel is rendelkeznek a szolgáltatások és az élmények terén. A vidék feladata tehát az volt, hogy néhány hét alatt a semmiből egy új típusú élménykínálatot teremtsen meg, és ennek a minőségibb élménykínálatnak a létrehozása még a következő hónapokra is komoly feladatnak ígérkezik a szakember szerint.

A konferencián az Ausztriában élő Kovács Balázs, a GD Consulting képviseletében most is örömmel osztotta meg gondolatait a jövő turizmusával kapcsolatban. Cikkünk csatolmányaként elérhető prezentációjában bemutatta azokat a hajtóerőket és új narratívákat, amelyek a következő 10 év sikertényezőit meghatározzák a teljeskörű desztináció menedzsment során. Rávilágított a látogatógazdaság (visitor economy) megközelítésű turizmus-menedzsmentben rejlő lehetőségekre, milyen eljárásokkal helyezhetjük a homo turisticus mellett/helyett az embert a középpontba. Felvázolta, hogy milyen új szerepkör vár a desztinációs szervezetekre, mint a minőségi élményterek koordinátoraira. Konkrét példákon keresztül vázolta, miként lehetséges az értékalapú turisztikai termékfejlesztést és brandépítést az idegtudomány területéről származó limbic eljárással átfogóan, gyorsan és hatékonyan megvalósítani, s ezáltal versenyelőnyre szert tenni a nemzetközi szinten.

Forrás: Turizmus Online


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.