Vezetőváltás a Taurus Reisennél

Hét év után távozik a Taurus Reisen magyarországi irodájának éléről Haythem Jamel. Utódja a vállalatcsoport egy másik cégétől érkezik Budapestre. 

A tunéziai származású szakember elhagyja a tunéziai El Mouradi szállodalánc által 2006-ban alapított Sunshine Holiday Groupot, amely Magyarország mellett az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Szlovéniában, Horvátországban, Szerbiában és Lengyelországban működtet utazásszervező cégeket.

Haythem Jamel helyét Budapesten a vállalatcsoport szerbiai cégének, a Sunline Travelnek az eddigi ügyvezetője, Sami Ben Azaiez veszi át októbertől.

Haythem Jamel családjával elhagyja Magyarországot és a szakmában néz új kihívások elé. Az ügyvezető lapunknak elmondta, hogy fájó szívvel mond búcsút a magyar fővárosnak és köszönetet mond minden szakmai partnerének. A jövővel kapcsolatban megtudtuk tőle, hogy a cég stratégiája változatlan, a megszokott észak-afrikai (Tunézia, Egyiptom) és mediterrán úti célok (Törökország, Görögország, Észak-Ciprus) valamint Bulgária üdülőhelyeit kínálják jövőre is a partnereknek és az utasoknak.

Az ügyvezető-váltás nem jelent alapvető változást a Taurus Reisen életében, a csapat változatlan felállásban áll a partnerek rendelkezésére – közölte lapunkkal Kálmán Krisztina irodavezető, aki kéri, hogy az érdeklődők forduljanak hozzá kérdéseikkel. „Sami Ben Azaiez tapasztalt kolléga, aki szívvel-lélekkel, lelkesen fog harcolni a magyar piacért” – hangsúlyozta Kálmán Krisztina.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.