A feltöltődés télen is hagyomány – elindult az MTÜ új, téli kampánya

A mai naptól, hétfőtől egy hónapon át több mint 200 szálláshely, fürdő és gyógyfürdő különböző akcióval csatlakozik a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ)  téli belföldi kampányához, amelyet azért indítottak, hogy a hazai téli kikapcsolódást népszerűsítsék. A kampányt beharangozó január 15-ei sajtótájékoztatót stílszerűen egy kevésbé ismert fürdőben, az Irgalmasok Veli Bej Fürdőjében rendezték, azzal a céllal is, hogy bemutassák a főváros kis gyöngyszemét.

Kozma Imre római katolikus pap, irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója és vezetője, mint házigazda köszöntötte a sajtó képviselőit, és elmondta, hogy a kétezerben visszakapott leromlott épület ma úgy néz ki, mint amikor annak idején megépítették.

- Sikeres belföldi turizmus nélkül nincsen sikeres beutazó turizmus sem – szögezte le dr. Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója, aki úgy vélte, hogy a kampány nemcsak az év eleji feltöltődést szolgálja majd, hanem a preventív jellegű egészségturizmust is. Az ügynökség a fürdők téli akcióira hívja fel a figyelmet, valamint a téli belföldi üdülésekre, a lehetőségeket óriásplakátokon, tv-hirdetésekkel és rádiós spotokkal népszerűsítik.

A téli kampányban az MTÜ együttműködik a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével (MSZÉSZ), és a Magyar Fürdőszövetséggel (MFSZ), a kampány bemutatja egy-egy úti cél egészségturisztikai kínálatát, legismertebb gyógyvizeit és fürdőit, felhívja a figyelmet az elérhető kulturális élményekre, például a farsangi hagyományokra.

- A legnagyobb szakmai kihívás a szállodák számára a januártól márciusig terjedő időszak „feltöltése” - ezt Könnyid László, az MSZÉSZ elnöke mondta. A téli időszakban fontos a forgalom élénkítése, ezért önálló csomagajánlatokat dolgoztak ki a részt vevő szolgáltatók, és a vendéglátóhelyek. A tavaly január-márciusi időszak 2 százalékos növekedést hozott a belföldi szállodákban, a gyógyszállodák 3,5 százalékos vendégéjszaka-növekedést értek el, ami azt mutatja, hogy van még tartalék – mondta.

- Erre a kampányra építve új mottót találtunk ki – „Töltődj fel testben és lélekben a hazai gyógyvizekben”- jelentette be Czeglédi Gyula, a Magyar Fürdőszövetség elnöke, aki a tájékoztató után lapunk munkatársának elmondta, hogy a csatlakozó fürdők és szállodák nem egyformán, de mindegyik ad valamilyen kedvezményt a szolgáltatásukból. Van aki a belépő árából, van aki a szolgáltatások árából nyújt kedvezményt.

Az ügyvezető elnök abban reménykedik, hogy az úgynevezett nehéz téli hónapokban a kampány segítséget nyújt. Ezt még fokozni is tudják, az akció folytatásaként februárban majd a magyarországi gyógyfürdőket, és az igénybe vehető gyógykezeléseket népszerűsítik.

Magyarország a téli időszakban is számos élményt kínál az utazni vágyóknak: hazánkban közel 1500 termálkút és több mint 270 - féle elismert ásvány- és gyógyvíz van, kétezer éves fürdőkultúránk mellett Magyarország az öt legnagyobb termálvízkészlettel rendelkező ország között van a világon. Így azoknak, akik télen is pihenésre, feltöltődésre, kikapcsolódásra vágynak, érdemes útra kelniük és felfedezniük hazánk különleges fürdőit.

Az MTÜ felkérésére Epres Panni manöken és Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok kampányarcként csatlakoztak a programhoz.

A kampányhoz kisfilm (lentebb megtekintheti) is készült, amely három kiemelt turisztikai térségben – Sopron-Fertő (Bükfürdő), Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség (Sóstó), Balaton (Hévíz) – forgott annak érdekében, hogy bemutassa: hazánk négy évszakos úti cél, a lehetőségek éppoly színesek, mint nyáron, ősszel vagy tavasszal.

A film zenéje ismerősen csenghet: az MTÜ tavalyi belföldi kampányainak „Minden veled” című dala most is szerepet kapott, de ezúttal Schoblocher Barbara, a Blahalouisiana zenekar énekesnőjének előadásában.

A sajtótájékoztatót követően Szik Mátyás, örökös magyar bajnok sommelier társaságában hazai gyógyvizeket kóstolhattunk és megnézhettük a fürdőt is.

Az MTÜ a partnerek listáját a www.hellomagyarorszag.hu oldalon teszi közzé.

A kampány kisfilmje: 

{youtube|id=YMo170Tv7SM}


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.