Adventi gyertyagyújtással indult a Bazilika előtti rendezvénysorozat

Advent első vasárnapján Snell György budapest-esztergomi segédpüspök, a Szent Jobb őre gyújtotta meg az adventi koszorú első gyertyáját a Szent István Bazilika előtt és Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros-Lipótváros polgármestere köszöntötte az év legszebb időszakát. Felkapcsolták a díszkivilágítást és monumentális fényfestés borította be a Bazilika homlokzatát, amely december végéig minden este látható lesz az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvénysorozaton.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

„Örülök neki, hogy az adventi időszakban együtt ünnepelhetünk itt a Belvárosban, hiszen a Belváros nemcsak Budapest középpontja, de közösség is.” – kezdte adventi köszöntőjét Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros-Lipótváros polgármestere.

„Adventkor a keresztény világ arra emlékezik, ami Ádámtól Krisztusig tartott, a Megváltó várásának idejére. Amikor színes forgatagban készülünk a karácsonyra, a legfontosabb, hogy szeretteinknek ajándékozzunk időnkből is. Legyen időnk találkozni, legyünk megértőbbek, türelmesebbek egymással, tanuljunk meg egymásért élni.” – emlékeztetett Snell György, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, a Szent Jobb őre, miközben megáldotta és meggyújtott a koszorú első gyertyáját. A Szent István Bazilika, mint hazánk egyik legjelentősebb egyházi épülete, a gyertya lángja és a betlehem arra emlékeztetik majd az erre járókat, hogy a következő egy hónapban békés hangulatban, egymásra odafigyelve készülődjenek a karácsonyra.

 A ceremónia után debütált Budapest leghosszabb ideig látható, legnagyobb felületű fényfestése, amely december végéig minden este, félóránként látható majd a Bazilika homlokzatán. A karácsonyi témákat feldolgozó, 3D hatású rövidfilmek hazai videoművészek munkái, amelyekhez neves zeneszerzők, Havasi Balázs zongoraművész és Linczényi Márk komponáltak zenét, köztük Liszt Ferenc művét és népszerű gospel dallamokat is felhasználva.

Szóljon az advent a közös élményekről

Az Adventi Ünnep a Bazilikánál a mesés dekoráció és látvány mellett számtalan programmal várja a családokat, baráti társaságokat. A tér kapujában felállított, idén még látványosabb fénykapu remek helyszín közös fotók, közös emlékek gyűjtéséhez, míg a 14 év alattiak ingyenesen használhatják a 200 nm-es korcsolyapályát, ahol hétvégenként korisuli várja őket. Pénteken és szombaton a Göncöl Néptáncegyüttes táncházába kapcsolódhatnak be, a kézműves programok szintén ingyenesek a Tisztelet Társasága szervezésében. Aki pihenne, leülne egy forró ital mellé, a hangulatosan dekorált, fűtött hüttében melegedhet fel.

Idén a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet ünnepi közösségi teret hoz létre a vásárban. 19. alkalommal indították el országos adventi adománygyűjtésüket; önkénteseik az adományponton szeretettel és egy mézeskalács szívvel várnak mindenkit, aki szeretne hozzájárulni nehéz sorsú embertársaink megsegítéséhez. A vásárban berendezett „szeretet.éhség.” sütődében a látogatókkal és a szervezetet segítő meglepetés vendégekkel közösen készítik majd a mézeskalács szíveket.

Újdonság, hogy az Angyalok a Bazilikánál program keretében a vásár jótevői apró figyelmességekkel teszik még kellemesebbé az itt töltött időt, hogy ezzel is felhívják rá a figyelmet, az advent a törődés, egymásra figyelés időszaka.

Változatlanul színes kínálat, ellenállhatatlan újdonságok

A közel nyolcvan kiállítói pont, a mesés hangulatú faházak között ajándékok és finomságok sorakoznak fel. Az előzetesen zsűrizett, kézzel készített ajándékok között népi- és iparművészek, köztük keramikusok, bőr- és textilművesek, ötvösök, egyedi ruha- és kiegészítő tervezők, grafikusok és fotóművészek állítják ki munkáikat. Újdonságként idén a Zrínyi utcában is gasztro kiállítók sorakoznak fel, a magyar konyha fogásai mellett új street food finomságokkal ismerkedhetnek a látogatók. Eredeti belga gofri, frissen készített tésztaételek, kolbászok és gyümölcspálinkák, hagyományos és nem mindennapi édességek szerepelnek a kínálatban a bejglitől a marcipán különlegességekig, termelői lekvárokig és mézekig. Aki már helyben kedvet kap a kóstoláshoz, forralt bor, fűszeres vagy gyümölcsös forró italok, frissen sült kürtős kalács és sült finomságok közül választhat, a finom kávét és süteményt egy óriási csészében kialakított, rendhagyó kávézó ponton fogyaszthatja el.

Forrás: Vendég & Hotel


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.