Itt vannak az Utazás 2017 kiállítás szakmai programjai

Az Utazás kiállítás idén 2017. március 2-5. között várja a látogatókat a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Az első napon tartott hivatalos megnyitót követően, amelyre 10 órakor kerül sor az A pavilonban felállított színpadon, 14 órakor kezdetét veszi a kiállítás két napos szakmai programsorozata.

Március 2-án Dr. Somogyi Zoltán (executive director, UNWTO) trend riportja nyitja a 25-ös pavilonban rendezett konferenciasorozatot. A világ turizmusáról szóló előadásában a biztonságos utazás kerül fókuszba. A téma folytatásaként ezt követően Magyarországról, mint biztonságos desztinációról esik szó. Az előadások sorát két desztinációt bemutató prezentáció zárja, az egyik Kambodzsáról, a másik Kárpátalja turizmusáról szól majd. Mindezzel párhuzamosan, a G pavilon VIP termében a Gay Travel Day címet viselő konferencia program zajlik, amely az LMBTQ turizmus témáját dolgozza fel.

Március 3-án délelőtt folytatódnak a szakmai programok. 10 órától Budapest és Győr közös konferenciája kezdődik a 25-ös pavilonban, amely a sportról, a sportturizmusról, a sportrendezvényekről és azok hatásairól szól majd. Ezt követően 13 órától a Semmelweis Egészségturizmus Konferencia több mint három órás előadássorozatán vehetnek részt az érdeklődők. A MUISZ által a G pavilon VIP termében szervezett szekció előadás az utazási irodák felelősségvállalásának kérdéskörét dolgozza fel a biztosítások tükrében.

Az Utazás kiállítás szakmai programjain való részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött. A szakmai programokra történő regisztráció önmagában nem jogosít a rendezvényre való belépésre, ahhoz belépőjegy vásárlása szükséges.

A szakmai programok időpontjai és témái részletesen:

Szakmai programok - 2017. március 2.

Regisztráció az első napi szakmai programokra
Jegyvásárlás az első napra (2017. március 2.)

14.00-14.40
Trend riport – a világ turizmusa, fókuszban a turizmus és a biztonság
Előadó: Dr. Somogyi Zoltán, Executive Director, UNWTO
Helyszín: 25-ös pavilon

14.50-15.20
Magyarország, mint biztonságos desztináció
Helyszín: 25-ös pavilon

15.00-17.00
Gay Travel Day
Helyszín: G pavilon VIP terem

15.30-17.00
Kambodzsa - desztináció bemutatás
Helyszín: A pavilon, Galéria

16.10-16.40
Turizmus Kárpátalján
Helyszín: 25-ös pavilon

Szakmai programok - 2017. március 3.

Regisztráció a második napi szakmai programokra
Jegyvásárlás a második napra

10.00-13.00
Sport, sportturizmus, sportrendezvények és azok hatásai – Budapest és Győr közös konferenciája
Helyszín: 25-ös pavilon

11.00-13.00
Felelősségbiztosítás nélkül már nem megy – Meddig terjed az utazási irodák felelőssége 2017-ben?
Helyszín: G pavilon, VIP terem

13.00-16.30
Semmelweis Egészségturizmus Konferencia
Helyszín: 25-ös pavilon

További információk:

Weboldal
Linkedin oldal
Facebook oldal
Instagram oldal

A szervező Hungexpo Zrt. a programváltoztatás jogát fenntartja!


Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén

Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén 

Tovább növekszik a tavaszi üdülési hullám, tömegek keltek útra a május 1-jével kezdődő négynapos hosszú hétvégén az egyik szállásfoglaló portál adatai szerint.
Galériák éjszakája a Bartók Béla úton

Galériák éjszakája a Bartók Béla úton 

Galériaséták, beszélgetések, irodalmi est, élő könyvtár, tárlatvezetések kiállító művészekkel és kurátorokkal, valamint zenei produkciók.
Indul a Best of Sopron

Indul a Best of Sopron 

A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat.
Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon

Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon 

A Káli Art Inn kertjében kiállított különleges alkotásokat minden évben neves szakmai zsűri bírálja egy verseny keretében – így történt ez idén is.
Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt

Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt 

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.
Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény

Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény 

Köztük a legendás Ferrari Testarossa és De Tomaso Mangusta.
Budapestre érkezik a Gustav Klimt interaktív tárlat

Budapestre érkezik a Gustav Klimt interaktív tárlat 

Az The Immersive Experience kiállítás május 19-től látható.
Hazai strandok listája, ahol legfőbb szempont a kutyabarátság

Hazai strandok listája, ahol legfőbb szempont a kutyabarátság 

Strandok, ahol négylábú barátokat is örömmel fogadják a tikkasztó nyári napokon.
Világhírű írótól kerül kalapács alá a Vaszary-festmény

Világhírű írótól kerül kalapács alá a Vaszary-festmény 

Hollywoodi világsztár családjától érkezik Budapestre a Virág Judit Galéria tavaszi aukciójának egyik szenzációja.
Ünnepel a Cserkeszőlői Fürdő

Ünnepel a Cserkeszőlői Fürdő  

Május 1-jén a jubileumi ünnepség keretében izgalmas programokkal és kedvezményekkel várják a látogatókat.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.