Breaking: Elfogytak a Sziget bérletek

Augusztus 4-től már csak napijegyet lehet váltani a 11-én kezdődő Szigetre, ugyanis a fesztivál történetében először - a kezdet előtt egy héttel - elfogytak a bérletek. A szervezők azonban gondoltak a későn eszmélőkre és azokra, akik valamilyen oknál fogva nem juthattak elővételes jegyhez: számukra az utolsó 1000 db bérletet félretettek, amit csak a kapuban, az érkezéskor tudnak megvásárolni.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Sziget történetében először elfogytak a bérletek a fesztiválra – jelentették be a szervezők, majd’ egy héttel a kapunyitás előtt. Gerendai Károly szerint már korábban látszott, hogy lényegesen nagyobb az érdeklődés, szerinte “ez a jobb programoknak köszönhető, illetve annak, hogy mostanra értek be az elmúlt évek fejlesztései” – nyilatkozta korábban a főszervező. Az elmúlt évek visszaesése után idén nőtt a magyar közönség érdeklődése és több európai országból is sokkal többen jönnek, mint az előző években. Ez utóbbi okát a főszervező abban is látja, hogy Budapest egyre trendibb a külföldi látogatók körében.

“A Sziget véges befogadóképessége okán 45.000 főben limitáltuk az eladható bérletek számát, de a napijegyek száma is véges, azt naponta 25 ezerben határoztuk meg, hisz a bentlévő tiszteletjegyesekkel, közreműködőkkel és dolgozókkal együtt összesen 85 ezer napi látogatót képes kényelmesen ellátni a fesztivál infrastruktúrája” – avat be a számokba a főszervező, aki szerint idén elképzelhető, hogy a végén az össz látogatószám meghaladja a 400 ezret.

Mostantól tehát csak napijegyet lehet kapni a Szigetre, de 1000 bérlet majd a kapuban vár azokra, akik nem juthattak elővételben jegyhez, vagy megszokásból az érkezéskor szoktak bérletet venni.

Forrás: Vendég & Hotel


Nyári varázslat Győrben: lampionos hajós felvonulás

Nyári varázslat Győrben: lampionos hajós felvonulás 

Tavaly ötven év után kelt újra életre a Lampionos Hajós Felvonulás Győrben.
Kultkikötő a Balatonnál

Kultkikötő a Balatonnál 

Július 3. és augusztus 28. között újra megnyitja kapuit a Kultkikötő.
Válasz a digitális világra: helyette inkább nyári táboroztatást

Válasz a digitális világra: helyette inkább nyári táboroztatást 

Tovább nő az igény a közösségi nyári élményekre.
Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén

Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén 

Európa első party-padel klubja érkezik a Szigetre.
Már tart a Hévíz Álommeló

Már tart a Hévíz Álommeló 

Javában zajlik a nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya.
A Duna újabb fővárosi partszakaszán lehet fürdeni

A Duna újabb fővárosi partszakaszán lehet fürdeni 

Nyitva az Árasztó-parti szabadstrand.
    Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján

Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján 

Július 11. és augusztus 23. között a lovasi Nagy Gyula Galéria ad otthont a Heart & Cherry Galéria pop-up kiállításnak, amely közel húsz kortárs magyar alkotó több mint ötven művét mutatja be.
Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.