Cselló, a 180 centis debreceni újszülött

Zsiráfcsikó született a debreceni Nagyerdei Kultúrparkban. A hétfőn világra jött kislány a 6 éves Emma és a 11 éves Szilveszter utódja. 

Egyelőre még nem engedi magához az újszülöttet az anyja, ezért tápszerrel táplálják gondozói, de már nap közben szüleivel egy kifutóban van. A zsiráfoknak 9 alfaja van, az állatkertekben főleg a Rotschild-zsiráfot tartják. A recés zsiráfok fajtájába tartozó patások Magyarországon csak a debreceni állatkertben élnek, Európában 158 egyed létezik belőlük 42 tartó helyen. 21 tenyésztő közösségben szaporodnak az állatok, mely közösségnek tagja a Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft., Állatkert, Növénykert és Vidámpark – mondta dr. Nagy Gergely Sándor ügyvezető. A recés zsiráfok fajtája jellegzetes mintázatáról kapta nevét.

Első ellés

Az újszülött zsiráf anyja első elléséből született 430 napi vemhességet követően. A kislány sötét foltos, ezért inkább az apjára hasonlít. Az először ellett anya nem tudja, hogy mit kell kezdeni újszülöttjével, a kis állat menne hozzá, de anyja idegenként kezeli, még nem szoptatja, ezért tápszerrel etetik gondozói. A nap 24 órájában állatápoló vigyáz rá. Napközben összeengedik a szüleivel a külső kifutóban, s látják, hogy az anyja terelgeti, éjszakára különválasztják őket. Körülbelül 170-180 centiméter hosszú az újszülött, s 50-60 kilogramm súlyú. Nem gyakori zsiráf utód születése az állatkertekben, tavaly Európában 11 egyed látott napvilágot. 2006 óta élnek recés zsiráfok a debreceni állatkertben. Tíz év munkája van a zsiráftartásban, mire beköszöntött az égi áldás – fogalmazott az ügyvezető. Az első hat hónapot végig fogjuk izgulni a kis zsiráfért. A tartáshoz biztosítani kellett a szakértelmet, a tartástechnikai feltételeket. Így a megfelelő méretű és fűtésű zsiráfházat a szükséges felszereltséggel. 2003-ban épült a ház, az önkormányzat 30 millió forintot áldozott rá.

Génbank

Az állatkert az európai fajmentő programban dolgozik, mely munka fő célja a stabil genetikai populáció, génbank létrehozása, a háttér megteremtése a természeti környezetnek. Európában a szibériai hiúz is ennek a programnak köszönhetően menekült meg a kipusztulástól. A kis zsiráfot figyelmesen gondozzák ápolói, maguk között Csellónak hívják, ugyanis a hangszerhez hasonlóan tartja magát a kétnapos állat etetéskor. A fiatal állat ismerkedik a testével, például lefekvéskor, felkeléskor próbálgatja nyakát, hogyan helyezze el. Először tekergette, de már kitapasztalta a célszerű mozdulatokat – mondták a gondozói.


Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.