A Csók István születésének 150. évfordulója alkalmából rendezett vándorkiállítás a festőművész gazdag életpályáját eleveníti fel archív fotográfiák és festményreprodukciók segítségével. A fényképek a gyermekkortól kezdve egészen Csók idős koráig villantják fel a páratlan életút legfontosabb állomásait.

Láthatjuk a fiatal, ambiciózus művészt a Báthori Erzsébet festése közben, a müncheni évek bohém művészeként, párizsi műteremlakásában a múlt század elején, a nagy szakmai sikert hozó, később a velencei gyűjtemény által megvásárolt Két bálvány festmény előtt, valamint élete utolsó időszakában A Boszorkányok a Gellérthegyen és a Nirvána alkotása közben, amelyeket évtizedekig át- meg átfestett műtermében. Otthonának impozáns dekorációja nem csupán a festő ízléséről tanúskodik, hanem a keleti kultúrák iránti fogékonyságáról és néprajzi gyűjtőszenvedélyéről is sokat elárul.

A vándorkiállítás helyszínei: TATA – Kuny Domokos Múzeum, BALATONFÜRED – Kisfaludy Galéria, SZÉKESFEHÉRVÁR – Vörösmarty Színház, EGER – BRANCS, GYŐR – Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, PÉCS – Zsolnay Negyed.

CSÓK ISTVÁN 1865. február 13-án született Sáregresen. Igazi européer művész volt. Münchenben, majd Párizsban képezte magát, ahol magától értetődően hatottak rá a korszak nagy festői és a bontakozó művészi áramlatok. 1903-ban vette feleségül a Schlick-gyár főmérnökének lányát, Nagy Júliát, akivel Párizsban kezdték közös életüket. Kislányuk, Züzü születését követően, 1910-ben döntöttek úgy, hogy véglegesen hazaköltöznek és Budapesten telepednek le.

Alkotásaival számtalan díjat nyert itthon és külföldön. Főművei már életében közgyűjtemények féltve őrzött darabjai lettek. Élete végéig büszkeséggel töltötte el, hogy a firenzei Uffizi Képtár felkérte: fesse meg híres gyűjteménye számára az önarcképét. Munkáival rendszeresen szerepelt hazai és külföldi tárlatokon, és többször is eredményesen mutatkozott be a Velencei Biennálékon, valamint a világkiállításokon. Elnökévé választotta a hazai művészeti élet kiválóságait tömörítő Szinyei Merse Pál Társaság. Tanára, majd rövid ideig rektora volt a Képzőművészeti Főiskolának. A Fejér megyei születésű művészről még életében utcát és képtárat neveztek el Székesfehérváron.