Turistabuszok a Várban: „Ez nem csak egy szűk szakma belügye”

A budapesti Kodolányi János Főiskola adott otthont csütörtökön annak az idegenvezetők által kezdeményezett egyeztetésnek, melyen a turizmus hazai érdekképviseleteivel tervezték megvitatni a Várba induló turistabuszok lapzártánk idején még mindig május 15-től bevezetendő forgalomkorlátozása során előálló helyzet kezelését.

Bár az egyeztetésen a szaksajtó mellett meghívottak egész sorát várták - MUISZ, MISZ, MABEUSZ, BFTK, NiT, MSZÉSZ, MAHOSZ illetve a Mátyás-templom idegenforgalmi képviselőit, turizmust is oktató felsőoktatási intézmények munkatársait valamint Szatmáryné Jähl Angélát a BKIK Kereskedelmi tagozat elnökét - nem mindenki jelent meg. Akik viszont igen, aktívan kivették részüket az egyeztetésből, így egyebek mellett Jakus József, a NiT Hungary képviseletében, vagy Varga Zsolt a Személyhajósok Szövetségének elnöke. A MISZ részéről többen is megjelentek és fejtették ki álláspontjukat a helyzetről. Bán Teodórát, a BFTK ügyvezető igazgatóját egy munkatársa helyettesítette - megfigyelőként.

Mindeközben a MUISZ-MABEUSZ-MSZÉSZ hármas az apparátussal próbálja megértetni az április 27-én hozott döntésük ellentmondásait. Ha előbbiek szövetségként nem is képviseltették magukat, utazási irodás kollégák szintén jelen voltak, egyben igyekeztek konstruktív hozzászólásaikkal segíteni a végül öreg estébe nyúló egyeztetést. Ennek eredményeképpen egy konkrét cselekvési terv kerül kidolgozásra különböző forgatókönyvekkel - nem kizárva egy figyelemfelkeltő demonstráció lehetőségét sem - attól függően, hogy milyen eredményt hoznak a három meghatározó szövetség Miniszterelnökséggel folytatott tárgyalásai.

A tárgyalásokat illetően egy nagyon visszafogott, pár soros közlemény érkezett a MUISZ részéről szerkesztőségünkbe. E szerint a szövetség „intenzív lobbitevékenységet folytat a Várba történő autóbuszos behajtás korlátozásával kapcsolatban”. Majd ekképp folytatják: „Az egyeztetéseken tájékoztattuk az illetékeseket azokról a problémákról és várható veszteségekről, amelyeket a Vár autóbuszok előtti lezárása okozhat az utazásszervezőknek és az egész magyarországi turizmusnak. A tárgyalásokon felvetéseinket  nyitottan és kompromisszum készen fogadták. Az egyeztetések folytatódnak és természetesen mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lehetőségekhez képest minél előbb a legjobb megoldás szülessen meg.”

A legjobb megoldásra törekednek az "élő" turistával és a főváros illetve a kormányzat által a turistabuszok mozgása elé gördített akadályokkal egyaránt meglehetős gyakorisággal találkozó idegenvezetők is. Döntéshozóknak szánt állásfoglalásukat kérésükre változtatás nélkül közöljük:

Állásfoglalás a Budapesten praktizáló idegenvezetők által összehívott 2016. május 5-i szakmai egyeztetésről

Április utolsó napjaiban a turizmusban dolgozók tudomására jutott, hogy a turistabuszok behajtását a budai Várba május 15-től betiltanák. Ennek állítólagos oka az, hogy a várban megkezdett építkezésekhez szükséges tehergépjárművek és munkagépek, valamint a turistabuszok együttes súlya veszélyezteti a Vár alatti barlangrendszert.

A Budapesten nap mint nap dolgozó idegenvezetők megdöbbenéssel hallották, hogy a szakmai szervezetek nagy része kimaradt az előzetes tájékoztatásból is. Az idegenvezetők ezért szakmai egyeztetésre hívták a beutazásban érdekelt utazási irodák és a turizmusban érdekelt személyszállítók (autóbusz, hajó) érdekvédelmi szervezeteit.

Ezt a döntést a legteljesebb mértékben elfogadhatatlannak tartják, hiszen kész tények elé állítja a turizmus összes szereplőjét (ideértve az utasokat is), ráadásul minden előzetes egyeztetés, vizsgálat és hatástanulmány nélkül, a szezon közepén.
Ez nem csak egy szűk szakma belügye.
  
 •    A hazai GDP 10,3 %-át a turizmus adja (ez körülbelül 14 milliárd dollár).  

 •    Rövidtávon elsősorban káosz várható a vár környékén, hiszen a döntéshozók által említett 66 fős      helyettesítő buszok száma (5 db) elégtelen a feladathoz. Az elmúlt évek statisztikái szerint szezonban naponta átlagosan 35 000 turista fordult meg a Várban (Budavári Önkormányzat számlálása alapján), ebből legalább 15 000 szervezett csoporttal érkezik. Ha ezt a számot elosztjuk a 12 nappali órára (9-21 óráig), akkor is 1 250 utast jelentene óránként, ami 19 buszt, azaz 3 perces járatsűrűséget igényelne.
    
•    Logisztikailag megoldatlannak, sőt megoldhatatlannak tűnik egyelőre az is, hogy hol zajlana a turistabuszokról a BKK által üzemeltetendő járatokra való átszállás (lévén, hogy a csoportot együtt kell mozgatni, enélkül elvesznek emberek), majd ugyanez fordítva, az elégséges ütemben, valamint hol parkolnának addig az utasaikra váró turistabuszok.  Ez szemben áll az 1560/215 (2015.08.07.) kormányhatározattal.
  
 •    Az átlagban 49 fős turistabuszok súlya  nem nagyobb, mint a tervezett helyettesítő buszoké, és harmadannyi, mint a felújításban részt vevő munkagépeké.
    
•    Minden mozgásában korlátozott személy (seniorok, kisgyerekesek, kerekesszékesek) számára ez a lépés különösen diszkriminatív – ez szemben áll az EU-s elvárásokkal és előírásokkal.
  
 •    A szervezett, csoportos túrára érkezők, az incentive, kongresszusi és konferenciaturizmus VIP résztvevőitől sem várható el, hogy buszt cseréljenek. Megjegyzendő, hogy a 2015-ös év 1020 kongresszusának/konferenciájának 77 %-át Budapesten rendezték, ezek résztvevői minimum egy alkalommal meglátogatták a budai Várat.
    
•    Mindez ellehetetleníti a minőségi turizmust. Az idegenvezetők nem tudnak ezekkel a feltételekkel 40-60 fős csoportokat egyben mozgatni. Sem a turisták, sem a magyar vagy külföldi utazási irodák nem tudják vállalni annak a veszélyét, illetve felelősségét, hogy szétszakadjon a csoport egy általuk ismeretlen városban, amelynek a nyelvét sem beszélik!
  
 •    Mindezek alapján fennáll a veszély, hogy a tervezett intézkedés miatt kialakuló kaotikus állapotok komoly kártérítési igényekre adhatnak jogalapot. (Ezt ki fogja finanszírozni?)
    
•    Ezen felül egyéb, számszerűsíthető anyagi hátrányok is keletkezhetnek, kieső bevételek formájában. A szervezett turizmusban csak a buszparkolás ( 1.920,- Ft beszorozva napi 320 busszal, mert az új, 10 percre csökkentett ingyenes áthaladást nemigen fogják tudni teljesíteni), a Mátyás-templom (a kedvezményekkel együtt is átlag 1.000,- Ft) és a Halászbástya (700,- Ft) 15 000 szervezett turistát érintő kieső bevételei meghaladják a napi 33 milliót (33,614,000,-). Fél évre felszorozva több, mint 6 milliárd forint elmaradt bevétel (6.151,362M). Ebben az összegben természetesen nincs benne a várbeli vendéglátóhelyek és boltok kieső bevétele.
    
•    A Várba így fel nem jutó turistabuszok egész Budapest forgalmára komoly kihatással lesznek, kezelhetetlen dugókat okozva.

Épp ezért az idegenvezetők égetően fontosnak tartják, hogy minden érdekelt egységesen lépjen fel a tervezett döntés ellen, a május 15-éig hátralévő időszakban.
Bíznak abban, hogy a döntéshozók a fent leírtak ismeretében felülvizsgálják a tervezett határidőt, és a szakmai szervezetekkel egyeztetve új alternatívákban gondolkodnak.
Tapasztalataik alapján készen állnak más, minden érdekelt által elfogadható és kivitelezhető megoldás-variációk felajánlására, amellyel elkerülhető a nemzetközi negatív visszhang.”


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.