Ha valakinek kétségei lettek volna: lesz augusztus 20-i tűzijáték

A hétvégi hidegfront sem befolyásolta az augusztus 20-iki tűzijáték előkészületeit. A Citadellán már befejezték a rakéták telepítését, a Magyar Honvédség flottillájánál jelenleg is zajlanak a munkálatok - számolt be Ivády Nóra, a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal főigazgatója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Ivády Nóra kifejtette: a csütörtöki ünnepi programok a Parlament előtti Kossuth téren 8:30-kor kezdődnek, ahol Áder János köztársasági elnök jelenlétében katonai tiszteletadás mellett felvonják Magyarország lobogóját. Ezt követően a honvédtisztjelöltek avatása következik. Beszédet mond Áder János és Hende Csaba honvédelmi miniszter.

Délelőtt 10 órától délután 6 óráig idén is lesz parlamenti nyílt nap. Ugyancsak délelőtt 10 órától a budai oldalon a Várkert Bazárnál este 9 óráig családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket. Színpadra lép a Kolompos Zenekar, a Buborék Együttes, a Hot Jazz Band, az Irie Maffia és a Csík zenekar.

A budai Várban a Mesterségek ünnepe délelőtt 10 órakor az ünnepi kenyér, az ország tortáinak és a Magyar Honvédség tortájának felvágásával veszi kezdetét. Emellett a Lánchíd utcában idén is megnyílik a Magyar Ízek utcája. Fél 3-kor a Szent György tértől indul az aratómenetet, majd a Szent István szobornál megáldják a Szent István napi kenyeret. A Bazilikában délután 5 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, majd 6 órakor indul a szokásos Szent Jobb körmenet.

A központi ünnepi programokat a szokásokhoz híven az este 9 órakor kezdődő tűzijáték zárja. Idén viszont a fővárosi építkezések miatt más kilövési helyszínekről indítják a rakétákat. A Duna mentén a Lánchíd, Szabadság híd és a Petőfi híd vonalán lesz majd a legjobb látvány.

Gaál Áron, az Országos Meteorológiai Szolgálat Időjárás-előrejelző és Veszélyjelző Osztályának vezetője azt mondta: a jelenlegi számítások szerint a fővárosban néhány órás napsütésre is számítani lehet, ugyanakkor többfelé - főként az ország északi és déli területein - esőre is készülni kell. A hőmérséklet maximuma várhatóan 18-25, a fővárosban 23 Celsius-fok körül alakul. Budapesten a jelenlegi számítások szerint kis eséllyel lehet csak csapadék, az esti tűzijátékot befolyásoló zápor, zivatar nem várható - ismertette a meteorológus.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéseit, esetleges veszélyjelzési információit folyamatosan frissíti honlapján. Ajánlják továbbá, hogy az érdeklődők kövessék a meteorológiai szolgálat Facebook-oldalát, és okostelefonokra telepítsék a Meteora szolgáltatást.

Szűcs Panni, a Budapesti Közlekedési Központ kommunikációs igazgatója elmondta: az ünnepi rendezvények miatt számos forgalomkorlátozásra lesz. Többek között a Kossuth téren, a budai Vár területén és környékén, valamint este a Bazilikánál, a belvárosban, és több hídon is lezárásokra kell készülni - tette hozzá.

A Lánchidat csütörtökön hajnali 4 órától szombat késő estig lezárják. Emellett csütörtökön a Szabadság hidat és az Erzsébet hidat is több órára elzárják a forgalom elől. A BKK a tűzijátékra való kijutás megkönnyítése érdekében sűrűbben közlekedteti a 4-es metrót, a 4-es és 6-os villamost, valamint több, a belváros felé tartó buszvonalat.

A BKK igazgatója kiemelte: nemcsak az államalapítási ünnepi programok, hanem a hosszú hétvégén tartandó IRONMAN Budapest triatlon verseny miatt is számos, budai és pesti főútvonalat, Duna-hidat és a rakpartokat érintő közösségi közlekedési változásra is készülni kell. Számos busz- és villamosjárat módosított vagy rövidített útvonalon fog közlekedni.

Szűcs Panni kiemelte: azt ajánlják, hogy indulás előtt mindenki tájékozódjon az aktuális lezárásokról, forgalomkorlátozásokról, a BKK járatainak módosulásairól a BKK Info oldalán, a BKK mobilalkalmazásán, illetve Facebook-oldalán.

Forrás: MTI


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.