Nyíregyháza Nagyváradon is bemutatkozott

Nyíregyháza és a Magyar Turizmus Zrt. összefogásának eredményeként turisztikai bemutatkozásra került sor Nagyváradon. Dr. Kovács Ferenc polgármester vezetésével november 2-án egy nyíregyházi delegáció utazott a Bihar megyei székhelyre, ahol újságírókkal, valamint turisztikai szakemberekkel találkoztak.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A turistaforgalom növelésének érdekében több nyíregyházi turisztikai bemutatkozás valósult meg ebben az évben Romániában, melyek rendkívüli sikerrel záródtak. A KSH felmérése szerint a Nyíregyházán eltöltött romániai vendégéjszakák száma dinamikusan nő, így a szakemberek fontosnak tartják a román piacon történő aktivitások folytatását.

A Hotel Ramada különtermében a szakmai program vendégeit Huszár István Erik, Nagyvárad alpolgármestere és Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere köszöntötte. Katona Ilona, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Alföldi Regionális Marketing Igazgatóság igazgatója az észak-alföldi régió turisztikai lehetőségeit ismertette, majd Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője előadása következett Nyíregyháza turisztikai kínálatáról. A Nyíregyházi Állatpark igazgatója, Gajdos László izgalmas előadást tartott a 2015-ben Európa legjobb állatparkja címet viselő Sóstó Zoo-ról. Dr. Podlovics Roland, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója előadásának középpontjában a gyógyászati komplexumban igénybe vehető szolgáltatások álltak.

A programot igen nagy turisztikai és médiaérdeklődés övezte, melyet a három eredetvédett pálinka kóstolója és állófogadás követett.

A délután fontos eseménye volt a 2013-ban újjáépített Nagyváradi Állatkert meglátogatása. A Nyíregyházi Állatpark jelentős támogatást nyújtott a nagyváradiaknak, hiszen több mint 50 állatot adtak azért, hogy ki tudjon nyitni az állatkert. Persze a szakmai együttműködés folyamatos, így most sem érkezett a nyíregyházi küldöttség üres kézzel. A nagyváradi állatkert magányos hím oroszlánjának a nyíregyháziak feleséget hoztak, Zinát a szabolcsi megyeszékhelyen született 4 éves oroszlánt.

A nagyváradi látogatás ideje alatt a két város közötti kooperáció egyéb területre történő kiterjesztése céljából dr. Kovács Ferenc tárgyalást folytatott Ilie Bolojan polgármesterrel.

Annak érdekében, hogy a workshop-on részt vevő média képviselők és a turisztikai szakemberek személyesen is megtapasztalhassák a prezentáción bemutatottakat, november első hetében Nyíregyházára látogatnak.


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.