Több száz milliós támogatás a gyógyhelyek turisztikai fejlesztésére

Kihirdették a "Gyógyhelyek turisztikai fejlesztése" (GINOP-7.1.3-15) pályázat nyerteseit. Az összesen közel ötmilliárd forint támogatásra öt település jogosult. 

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

Július 21-én hozták nyilvánosságra a "Gyógyhelyek turisztikai fejlesztése" pályázat nyerteseit. Információink szerint, megközelítőleg harminc pályázati anyag érkezett be, ebből öt nyerte el a támogatást. Az öt település: Bük (Bükfürdő), Mezőkövesd (Zsóry-fürdő), Gyula, Kiskunhalas és Sopron.

Bükfürdő nemzetközi hírnevét elsősorban a fürdőnek köszönheti, mely helyi adottságaira épülve számos turistát vonz a településre, évente 1 millió főt. A pályázati anyaguk szerint, ahhoz, hogy a település a bővülést követni tudja, jelentős fejlesztésekre van szükség. 

A támogatási összeg és az önkormányzat által biztosított pályázati önerő együttesen alkalmas lehet arra, hogy a Látogatóközpontjukat fejlesszék, többek között "kövület" fal mobil alkalmazások, "szelfipont"-ok, gyermekfoglalkoztató helyek létesítésével.

A megítélt támogatás: 999 226 000 Ft. 

Gyula, gasztro élmények fejlesztése

A város turisztikai fejlesztéseinek a fókuszában a település a gasztrokultúrájának az erősítése áll, amely egyszerre aknázná ki hiánypótló módon a település gasztronómiai hagyományait (csokoládé, kolbász, méz, pálinka), biztosítva az ezzel kapcsolatos kulturális és élvezeti élményeket.

A fejlesztés eredményeként a Gyulára érkező turisták számára több megkerülhetetlen kultúra és gasztroturisztikai célpont jönne létre. Kialakításra kerülne egy Csokoládé Élményközpont, a Százéves Cukrászda, a város vendéglátó, kulturális, turisztikai értékeire támaszkodva.

Szintén kialakításra kerülne a Gyulai Kolbász Élmény- és Látogatóközpont egy régi mozi épületében, a város tradicionális termékét népszerűsítve, ezzel bemutatkozási lehetőséget biztosítva a helyi vállalkozásoknak is. 

A megítélt támogatás: 999 809 000 Ft. 

Kiskunhalas, egész évben tartó szezon

A gyógyhelyfejlesztési stratégiájában azt a célt tűzte ki, hogy a szezont meghosszabbító, egész évben igénybe vehető, fizetős és piacképes turisztikai szolgáltatások, attrakciók jöjjenek létre, melyek a gyógyfürdő vonzerejére építve, azt kiegészítve innovatív és interaktív megoldásokkal komplex élményszerzést szolgálnak.

Ehhez kapcsolódóan megalkotna egy egyedi és egységes települési arculatot (Zöld Város, Zöld Gyógyhely elismerés kialakítása, információs és tájékoztató táblák, street art és land art elemek).

A megítélt támogatás: 876 510 464 Ft.

Zsóry-fürdő, fókuszban az egészség

Pályázati anyaga szerint, egy tematikus egészségparkot hoznának létre a gyógyhely kapujában. A jelenlegi parkoló és ligetes szabad terület multifunkciós szabadidőparkká való átalakítása, egyaránt szolgálná a korszerű infrastrukturális célokat, mint ahogyan a gyógyhely turisztikai vonzerőinek bővítését, célcsoport orientált szolgáltatás bővítését is. 

A megítélt támogatás: 918 507 985 Ft. 

Sopron, a hiányosságok pótlása

A pályázati anyaguk szerint, ahhoz, hogy az egészségturizmus valóban versenyképes legyen a városban, számos hiányosságot szükséges orvosolni (pl. gyógyhelyek megközelíthetőségének javítása, szélesebb egészségturisztikai kínálat és komplex csomagok kialakítása, kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások minőségi és mennyiségi fejlesztése, városképi, üdülőhelyi szerkezeti fejlesztések, egyediséget hangsúlyozó marketingtevékenység végzése). Az elnyert támogatással ezeket szeretnék fejleszteni. 

A megítélt támogatás: 754 662 903 Ft. 

 


Duplázott a Fifty-Fifty, rekordközeli mezőnnyel startolt a Kékszalag Fesztivál

Duplázott a Fifty-Fifty, rekordközeli mezőnnyel startolt a Kékszalag Fesztivál 

Látványos nyitóhétvégével vette kezdetét az 58. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj fesztivál.
KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez

KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez 

Aki a Ráckevei–Soroksári Duna-ág térségében keres aktív kikapcsolódást, annak érdemes Kiskunlacházán megállnia.
Nem fürödhet senki velencei-tavi strandokon

Nem fürödhet senki velencei-tavi strandokon 

Fürdőzési tilalmat rendeltek el öt velencei-tavi strandon és a dunaújvárosi Szalki-szigeti Szabadstrandon.
Megalakult az Országgyűlés turisztikai albizottsága

Megalakult az Országgyűlés turisztikai albizottsága 

A bizottság elnöki tisztségét Csatári Ernő tölti be.
Nyári strandprogramok Budapesten

Nyári strandprogramok Budapesten 

A fővárosi strandok és fürdők idén nyáron is számos különleges programmal készülnek.
Ismét elhalasztják a Balaton-átúszást – az új időpont viszont a Kékszalaggal esik egy hétvégére!

Ismét elhalasztják a Balaton-átúszást – az új időpont viszont a Kékszalaggal esik egy hétvégére! 

A 44. Lidl Balaton-átúszást a szervezők döntése értelmében ezen a hétvégén sem rendezik meg.
Különleges kiállítási koncepció a fáraók korából

Különleges kiállítási koncepció a fáraók korából 

A Szépművészeti Múzeum új kiállítása az egyiptomiak által „az örökkévalóság házai”-nak nevezett templomok és sírok számára készített alkotásokból mutat be válogatást.
Díjazták a legjobb utasbiztosításokat

Díjazták a legjobb utasbiztosításokat 

A kezdeményezés célja a minőségi verseny ösztönzése a biztosítási piacon.
Drónok és a jövő technológiái a szolnoki repülőmúzeumban

Drónok és a jövő technológiái a szolnoki repülőmúzeumban 

A drónokról, a repülésről és a jövő technológiájáról szól a VI. RepTár Drone Day augusztus 1-jén, szombaton a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban.
Bezár a keszthelyi kutyás strand, kilép a város egy balatoni szövetségből

Bezár a keszthelyi kutyás strand, kilép a város egy balatoni szövetségből  

Nem volt hosszú életű az örvendetes, kutyáknak kínált vállalkozás. Reagált a Keszthelyi Kutyás Élménypark üzemeltetője – levelét közöljük.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.