Trendforduló a charterpiacon?

Megfordulni látszik a hazai charterpiac évek óta tartó mélyrepülése, elképzelhető, hogy az idén végre újra több magyar utazik bérelt repülőgépekkel, mint korábban. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az idén nyáron minden hónapban magasabb volt a charterjáratokkal utazók száma, mint tavaly ilyenkor – legalábbis a charterforgalom jelentős részét bonyolító Budapest Airport adatai szerint. Pedig az év első felének adatai alapján túl sok jóra nem lehetett számítani: januártól májusig minden hónapban visszaesést mutattak a számok, február kivételével. Mivel februárban hagyományosan alig-alig van charterforgalom, vélhetően 1-2 plusz járat indulása dobta meg ennyivel a forgalmat.

A fordulat azonban júniusban érkezett, amikor a március-április-májusi kétszámjegyű mínuszok után újra növekedésnek indult a charteres utasok száma. A 6,6%-os bővülést júliusban igazi meglepetésként egy 14,2%-os plusz követte, augusztusban pedig 17,5%-kal pörgött fel a bérelt járatokkal utazók száma. Ez a növekedés azért is érdekes, mert júliusban és augusztusban van a charteres főszezon, és ilyenkor nagyságrendekkel többen utaznak egyébként is, mint az év összes többi hónapjában. Tehát a főszezoni növekedés összességében éves szinten is komolyabb utasszám-növekedést eredményezhet.

A charter légitársaságok közül – saját gyűjtésünk szerint - egyértelműen a Travel Service vitte el a pálmát, második legkomolyabb forgalmat a Freebird Airlines bonyolította. A legtöbb üdülőjárat a török riviérára, a görög szigetekre Egyiptomba és Tunéziába közlekedett, de volt gép Bulgáriába, Észak-Ciprusra és Mallorcára is.

Bár majd csak a szeptember-októberi adatok alapján lehet majd eldönteni, hogy az év összességében hogyan alakult a fővárosi charterjáratok szempontjából, az már biztos, hogy az első nyolc hónap alatt 264 ezer charterutas volt Ferihegyről, míg tavaly egész évben 352 ezer főt regisztráltak. Az is tény ugyanakkor, hogy a Budapest Airport adatai nem csupán a kiutas charterek, hanem a beutazó bérelt gépek forgalmát is tartalmazzák, vagyis a Japánból, Izraelből vagy bárhonnan hozzánk érkezőkét is, így a magyar charteres kiutazás számadatai ennél jóval kisebbek. A tour-operátorok becslései szerint a tavalyi 130 ezer kiutazó magyar charterutassal szemben idén 150 ezer honfitársunk vette igénybe az utazásszervezők nem-menetrendszerinti járatait.

Tavaly egyébként meglehetősen erős volt a szeptemberi charterforgalom, 54 348 utassal, és még októberben is 33 187-en indultak vagy jöttek hozzánk üdülőjáratokkal. Ezzel szemben novemberben már csak 6 759, decemberben pedig 5 447 charterutast regisztráltak.

Az utóbbi évek során egyébként nagyjából 350 ezer körül stagnált a ferihegyi charterutasok száma, míg 5-10 évvel ezelőtt még a félmilliót is elérte az éves charterforgalom.


Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén

Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén 

Európa első party-padel klubja érkezik a Szigetre.
Már tart a Hévíz Álommeló

Már tart a Hévíz Álommeló 

Javában zajlik a nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya.
Ismét lehet a Duna fővárosi szakaszán fürdeni

Ismét lehet a Duna fővárosi szakaszán fürdeni 

Nyitva az Árasztó-parti szabadstrand.
    Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján

Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján 

Július 11. és augusztus 23. között a lovasi Nagy Gyula Galéria ad otthont a Heart & Cherry Galéria pop-up kiállításnak, amely közel húsz kortárs magyar alkotó több mint ötven művét mutatja be.
Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
A napi kontaktlencse nyáron még jobb választásnak bizonyul!

A napi kontaktlencse nyáron még jobb választásnak bizonyul! 

A nyári időszak a szabadságról, az utazásról, a vízparti élményekről és a felhőtlen kikapcsolódásról szól. Ilyenkor mindannyian arra vágyunk, hogy a mindennapi rutinunk a lehető legegyszerűbbé váljon, és semmilyen technikai akadály ne gátolja a mozgási szabadságunkat.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.