Törökország híd lehetne Európa és a Közel-Kelet között

A Magyarországon tárgyaló török kormányfő kijelentette: országa híd lehetne Európa és a Közel-Kelet között.

A török miniszterelnök szerint Törökország híd lehetne Európa és a Közel-Kelet, illetve Észak-Afrika között, uniós tagságuk pedig társadalmilag és gazdaságilag is megerősítené az Európai Uniót.

Recep Tayyip Erdogan kedden Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen A török külpolitika és a globális béke című előadásában kiemelte: az EU-csatlakozás továbbra is fontos célja az országnak, de csak egy bizonyos pontig, utána nem várnak tovább az unióra.

A magyar-török kapcsolatokról azt mondta, arra a népre, amely felül tud emelkedni a sérelmeken, képes tanulni a vereségekből és tartós barátságokat alakít ki, fényes jövő vár. A magyaroknak és a törököknek ez sikerült - mutatott rá, hozzátéve: Magyarország mindig támogatta Törökország EU-csatlakozását, amit nagyra értékelnek.

Az eseményen, amelyen a diplomáciai testület több tagja is részt vett, a politikus hangsúlyozta, sajnos Európa egészéről nem mondható el, hogy olyan kedvezően állna a török EU-tagság kérdéséhez, mint Magyarország: 2005-ben - emlékeztetett - "politikai akadályok" miatt megakadtak a csatlakozási tárgyalások.

A török kormányfő azt hangoztatta, Törökország 1959-ben nyújtotta be a csatlakozási kérelmét, azaz több mint ötven év telt el azóta. Egyetlen uniós állammal sem bántak így, csak Törökországgal szemben viselkedik így az EU, pedig a tagállamok közül soknak a gazdasági helyzete össze sem hasonlítható az övékével - mondta.

Recep Tayyip Erdogan úgy véli, az EU Ciprust "ideológiai okból" vette fel. Ciprusnak nevezik, pedig ilyen állam nem létezik - fogalmazott. Kiemelte, az EU-csatlakozás továbbra is fontos célja Törökországnak, de nem várnak erre örökké. Jelenleg az EU komoly problémákkal küzd, a válság mélyen megrázta. Közölte, a török tagság társadalmilag és gazdaságilag is megerősítené Európát, így az ország csatlakozása életbevágóan fontos lenne az EU-nak, de ezt nem érti meg Európa.

A török miniszterelnök arról is beszélt, hogy Szíriában "véres összecsapások" folynak, a kormány már több mint hatvanezer ember haláláért felelős, és több mint egymillió ember elvándorlását idézte elő. Törökországnak 910 kilométer közös határszakasza van Szíriával, így rengetegen jöttek onnan az országba - mondta.

Úgy fogalmazott, "a nyitott kapuk politikáját" követik, nem zárják le a határokat, tárt karokkal fogadják a menekülteket, és segítenek a rászoruló szíriaiakon. Emlékeztetett arra, hogy korábban is befogadták azokat, akiknek el kellett menekülniük a hazájukból, így Magyarországról II. Rákóczi Ferencet és Kossuth Lajost is. Recep Tayyip Erdogan azt mondta, hogy "a háború könnyű, a béke nehezebb", de Törökország mindig a nehezebb utat választja, hogy békés jövőt hagyjanak a következő nemzedékeknek. Ez határozza meg az ország külpolitikáját a szomszédjai és a világ más országai iránt is - tette hozzá.

Arra is kitért, hogy mindig a béke pártján állnak a világ konfliktusaiban, mert a globalizációval nemcsak a tőke, hanem a politika is globálissá vált, a konfliktusok hatása az egész világon érezhető. A török kormányfő hangsúlyozta, fontos, hogy segítséget nyújtsanak a rászorulóknak szerte a világon.

Kiemelte, hogy a világot nemcsak a globális felmelegedés fenyegeti, sokkal nagyobb veszélyt jelent a globális igazságtalanság: ezért nem szabad bőrszín, vallás vagy etnikai hovatartozás alapján megkülönböztetni az embereket.

Recep Tayyip Erdogan kedden megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel az Országházban, majd a két kormányfő beszédet mondott a magyar-török üzleti fórumon. A török miniszterelnököt délután a Sándor-palotában fogadta Áder János köztársasági elnök.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.