305 forint legyen az euró?

A Századvég igazgatóságának elnöke, Heim Péter 305 forinton rögzítené az euró árfolyamát. 

Az eurót 305 forinton kellene rögzíteni Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató igazgatóságának elnöke szerint, aki úgy véli, az így rögzített árfolyam kedvező lenne az exportőröknek, és kiszámíthatóvá tenné az országot.

Heim Péter a Gazdasági Rádiónak adott, csütörtökön elhangzott interjújában arról is beszélt, hogy a devizahitelek ügye erkölcsi kérdéssé vált, és nem adható jó közgazdasági válasz a problémára. A szakember szerint ugyanakkor erkölcsi szempontból a bankszektort nem lehet mindenért felelőssé tenni.

A befektetési szakember megismételte korábbi javaslatát, amely szerint 305 forinton kellene rögzíteni az eurót, felváltva ezzel a jelenlegi lebegtetési árfolyam rendszert. Mivel hosszabb távon a forintnak - figyelembe véve az eurózóna gazdasági növekedését és inflációs trendjét - 0,5-1 százalékkal kellene leértékelődnie, akkor ez 5-10 éves távlatban, például az euró bevezetéséig, 5 százalékos nominális leértékelésnek felel meg – magyarázta Heim Péter, hozzátéve, hogy így számolva 315 forintos árfolyam jönne ki, amelyhez képest a 305 forint erősebb.

A 305 forinton rögzített árfolyam kedvező az exportőrök számára, egy kicsit "fogja" az importot, a fizetési mérleg jövedelem számláira is kedvező hatást gyakorolna, ráadásul kiszámíthatóvá tenné az országot – mondta a Századvég Gazdaságkutató igazgatóságának elnöke. Heim Péter úgy vélekedett, a devizahitelezésért a felelősség a szabályozót, azaz az államot és a hitelt felvevő lakosságot terheli. A bankok felelőssége abban áll, hogy a hitelt nem euróban, hanem svájci frankban nyújtották a rövidtávú profitmaximalizálás érdekében.

Heim Péter hozzáfűzte: a bankrendszer áthárított minden költséget, mert nem fedezte pozícióit, azaz kamatkockázatát, s ennek következtében, amikor Magyarország országkockázata megemelkedett, azt is át kívánta hárítani, noha egy prudens bankrendszerben ezt nem tehette volna meg. Ami a terheket illeti, az államnak és a bankrendszernek jelentős részt kellene vállalnia, de a lakosság sem mentesülhet – hangsúlyozta a Századvég Gazdaságkutató vezetője. Hozzáfűzte: az ügyfeleknek azért kell részt vállalniuk a terhekben, mert senki sem kényszerítette őket a hitel felvételére, spekuláltak, hiszen forintkölcsönt is felvehettek volna.

A rendezést Heim Péter szerint nem lehet megoldani „egy nap alatt”, mert az a forintot hihetetlen nagy nyomás alá helyezné, jelentősen gyengítené.

A Magyar Nemzeti Bank képes lenne beavatkozni, de a devizatartalékok több milliárdos csökkenése az ország sérülékenységével járhatna, mivel a külföldiek kezében lévő állampapír állomány megközelíti a 17 milliárd eurót – figyelmeztetett.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”  

Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.