A magyar piac meghódítására készül a horvátspecialista

2011-ben 335 ezer magyar utazott Horvátországba, ez mintegy 1,8 millió vendégéjszakát jelentett déli szomszédunknál. Az immár tizenegy éve működő horvát online szállásközvetítő Adriagate.com azonban nemcsak ezért nyitott a közelmúltban közvetlen utasforgalmat is bonyolító fiókirodát Budapesten.

Új profilját, a budapesti és a balatoni régiókba való szállásközvetítő tevékenységet is szeretné kiépíteni, ezzel Magyarországnak jelentős vendégéjszakákat generálva.

A társaság Nádor utcai irodájának ünnepélyes megnyitóján a vendégeket Igor Popovic, az Adriagate alapítója, Boris Golubicic, a Horvát Nagykövetség Konzuli Osztályának vezetője és Bencze Erika, az Adriagate budapesti fiókirodájának vezetője köszöntötte. A tájékoztatón elhangzott, hogy az Adriagate.com tavaly 5000 magyart utaztatott Horvátországba, az idén pedig 30%-os növekedést terveznek. Két éven belül a 10 ezres utaslétszámot célozták meg.

Dalmát tengerpart - fotó: croatia.hr

A budapesti fiókiroda megnyitásában jelentős szerepet játszott Farkas Melinda, az Adriagate hazánkért felelős munkatársa, aki korábban a Magyar Turizmus Zrt. kötelékét erősítette. A budapesti fiókiroda vezetője, Bencze Erika és munkatársa, a horvát nemzetiségű Agatics Zvjezdana korábban szintén a nemzeti turizmusmarketing-szervezetnél dolgozott.

Az irodanyitás időpontja azért sem véletlen, mert az utóbbi évek során több, korábbi horvátspecialista tour-operátor dobta be a törölközőt, vagy kapcsolt jelentősen alacsonyabb fordulatszámra.

A piaci igény azonban vélhetően megvan egy színvonalas specialista iránt, ahol személyesen is információt kaphatnak az érdeklődők, ráadásul, forintban, készpénzben fizethetnek, ami eddig az internetes foglalások esetén nem volt lehetséges.

Popovic lapunknak nyilatkozva kiemelte, hogy bár tucatnyi országban értékesítik Európában a horvátországi szálláshelyeket, hazánk tavaly a legfontosabb küldőpiaccá lépett elő, ezért is döntöttek úgy, hogy elsőként a magyar piacon nyitnak képviseletet. A magyarországi szálláslehetőségeket pedig a jövőben nem csak Horvátországban, hanem a többi partnerországban is értékesítik majd.

Az igazgató hozzátette, hogy az Adriagate több mint hatezer ötszáz apartmant kínál Horvátországban, elsősorban a tengerparton és a szigeteken, valamint a Plitvicei-tavak környékén. Emellett villákat, szállodákat és falusi szálláshelyeket is közvetítenek, valamint igazi különlegességként tengeri világítótornyokat is bérelhetnek tőlük az érdeklődők, de hajós körutazások is foglalhatók.

Az Adriagate.com-ról

A 2001-ben alapított Adriagate.com online utazási iroda, az elmúlt években Horvátország egyik legnagyobb turisztikai vállalkozásává nőtte ki magát, melynek székhelye Splitben található. A 11 nyelven – így magyarul is - elérhető ügyfélszolgálat ünnepnapokon és hétvégenként is működik. Vodicében és Rogoznicában saját fiókirodák működnek, melyek megkönnyítik a környékbeli szállásadókkal való kapcsolattartást.

Az Adriagate.com vendégeinek nem számol fel foglalási díjat, fizetni csak a megérkezéskor szükséges és a piacon egyedülálló módon pénzvisszafizetési garanciát kínál. A fiókiroda magyarországi nyitási alkalmából foglalási akcióval kedveskedik vendégeinek, mely április 30-ig tart.


Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.