Vásárlóerőnk az európai átlag 40 százaléka sincs

Magyarország vásárlóerő tekintetében továbbra is a 31. helyen áll megelőzve – többek között – Montenegrót és Romániát – derül ki a GfK Vásárlóerő tanulmányának 2013. évi adataiból. 

Európa tíz legmódosabb országa a teljes európai vásárlóerő mintegy fele fölött rendelkezik, míg a legszegényebb Moldovában az egy főre jutó átlagosan elkölthető jövedelem az európai átlag egytizedét sem éri el. Magyarország továbbra is a 31. helyen áll megelőzve – többek között – Montenegrót és Romániát – derül ki a GfK Vásárlóerő tanulmányának 2013. évi adataiból. Az idén első alkalommal vizsgált járási adatok szerint a legtöbb jövedelemből a Budakeszi járás, míg a legkevesebből az ország északkeleti határvidékén élő járások lakosai gazdálkodhatnak.

Az Európa 42 országában élő 670 millió ember összesen 8,6 ezermilliárd euró fölött rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy egy európai lakos egy évben átlagosan 12 890 euró elméletileg elkölthető jövedelemből él. A tízes toplistában szereplő országok a teljes európai vásárlőerő közel felével rendelkeznek (4 ezermilliárd), ugyanakkor a lista alsó felében található Fehéroroszországban, Ukrajnában és Moldovában az egy főre jutó vásárlóerő nem éri el a 2000 eurót sem. A legszegényebb Moldovában az átlagosan elkölthető jövedelem 1284 euró, ami az európai átlagnak még a tizedét sem éri el.

Magyarország a tavalyi évhez hasonlóan tartja magát a 31. helyen. Az egy főre jutó nemzeti vásárlóerő 5009 euró, ami a 9,9 millió fős magyar összlakosságra vetítve mintegy 50 milliárd eurónyi pénzösszeget jelent.

„A magyarok 5009 eurós egy főre jutó vásárlóereje az európai rangsorban nyolcadik helyen álló németek 20 621 eurós vásárlóerejének kevesebb, mint egynegyede” – érzékeltette a különbségeket Dörnyei Otília, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója. „Közelebbi példát hozva: a szomszédos Szlovákia az egy főre jutó 7473 eurós vásárlóerővel az európai lista 23. helyén áll, a mi vásárlóerőnk még ennek is csupán a kétharmadát teszi ki. Magyarország – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is megelőzi Montenegrót (4541 euro) és Romániát (3491 euro), ám Horvátország (5208 euro) az egy főre jutó átlagos vásárlóerőt tekintve már hazánk elé került. Magyarország nemzeti átlaga az európai egy főre jutó átlagos vásárlóerő mindössze 38.9 százaléka” – emelte ki a szakember.


A megyék rangsora

A 19 magyarországi megyét a fővárossal együtt vizsgálva csupán hat megye vásárlóereje haladja meg az egy főre jutó országos átlagot, amelyet leginkább Veszprém megye reprezentálja, ahol az egy főre jutó elméletileg elkölthető jövedelem átlagosan 5007 euró. A megyék rangsorát vezető Budapest egy főre jutó 6520 eurós vásárlóereje 30 százalékkal magasabb, mint a nemzeti átlag, ugyanakkor egy szinten van a balti államok országos átlagával, de érezhetően elmarad a szlovák és a cseh országos 7500 eurós szinttől.


Az öt legmódosabb és az öt legszegényebb járás

A több száz éves múltra visszatekintő járási rendszert harminc év elteltével új szervezeti rendben 2013. január 1-jével alakították ki újra a megyei szintnél alacsonyabb szinten intézendő államigazgatási feladatok ellátásának céljából. A legtöbb járás Pest megyében található.

A városok száma járásonként átlagosan kettő, ám többségükben – 79 járásban – csak egy város található, amely egyben a járási székhely is. A legkisebb településsűrűségű járások az Alföldön találhatók, míg a legnagyobb településsűrűségű járások Magyarország aprófalvas térségeinek járásaiban, így elsősorban Vas, Baranya, Zala, Veszprém és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben vannak. A legkedvezőtlenebb demográfiai helyzetben az aprófalvas térségek és az alföldi területek vannak, míg a budapesti agglomeráció járásai pozitív demográfiai helyzetet mutatnak. A legnagyobb népsűrűségű járás a Dunakeszi járás.

Az öt utolsó helyezett járásból négy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van, egyedül a Cigándi járás tartozik Borsod-Abaúj-Zemplén megyéhez.

A járások, mint új közigazgatási egység, listáját egyértelműen a budapesti kerületek vezetik. Budapesten a járások kerületi szinten szerveződnek, azaz a fővárosi kormányhivatal kirendeltségeként 23 kerületi hivatal működik. Budapesttel együtt vizsgálva 12 budapesti kerület megelőzi a Budakeszi járást, amely országosan az első helyen áll.

Forrás: Élelmiszer Online


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.