Ajánló

Tisztelt Olvasók, Tisztelt Szakmabéliek!

Amikor a 2Heti Turizmus olvasóit köszöntöm, biztos lehetek abban, hogy egyszersmind a szakmához is szólok. Ez pedig számomra a lap talán legfontosabb jellemzője. A 2Heti ugyanis képes volt arra, hogy azzá váljék, amivé minden szakmai lap válni szándékozik: szakmai fórummá. Olyan virtuális agórává, találkozóhellyé, ahol mi, idegenforgalmi szakemberek adhatunk egymásnak rendszeres randevút, és amelynek segítségével nyomon követhetjük a világ turizmusának a változásait is. A 2Heti 2003-ban megjelent lapszámain végigtekintve az év turisztikai leltárját kapja az olvasó. Közös számvetésünk végén – a közismert nehézségek miatt is – megállapíthatjuk, a 2003-as év nem kerül a turizmus aranykönyvébe. Legyünk optimisták, mert a következő évek mintegy felvezetéseként számos nagyszabású projekt és együttműködés indult meg, amelynek a gyümölcsét a jövőben, már az európai közösség tagjaként arathatjuk majd le!  Ezek közül, a hazánk idegenforgalmi felkészültségét, versenyképességét segítő programok közül is kiemelkednek azok a rangos rendezvények, szakmai találkozók – többek között a sikeres SNEP konferencia, AFAT Voyages kongresszusa etc. –, amelyek sikeres lebonyolítása kétségkívül jótékony hatással lesz hazánk turizmusára. Legfontosabb feladatunk 2004-ben is az ország arculatának hatékony és következetes építése lesz. A klasszikus marketingeszközök felhasználásán túl, nagy presztízsű rendezvényekhez csatlakozva kívánjuk magunkra irányítani a figyelmet. A májusi EU-csatlakozással nemcsak az ideje, a lehetősége is eljön annak, hogy még intenzívebb marketingmunkába kezdjünk az uniós tagországokban. Turisztikai szempontból tartalmas és ígéretes évnek nézünk elébe. Hazánk turisztikai potenciálja nem ad okot  kishitűségre, igaz, arra sem, hogy ne alakítsuk a korábbinál bátrabban, karakteresebben Magyarország határokon belüli és kívüli marketingkommunikációját. Az európai Magyarország új  kihívásokat, új lehetőségeket jelent a szakma számára. Közös felelősségünk, hogy tudjunk élni velük. Együtt!


Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.