Hazánkban az Aggteleki, a Fertő-tavi, a Hortobágyi, a Kiskunsági és a Pilisi után ez lesz a hatodik, és egyben az első határon átnyúló bioszféra-rezervátum. Ezek a különleges területek leginkább a biológiai sokféleség és a természeti értékek megőrzésében, illetve a fenntartható gazdasági fejlődéssel való összhang megteremtésében játszanak kiemelkedő szerepet.
A Mura–Dráva–Duna határon átnyúló bioszféra-rezervátum hazánk első, úgynevezett második generációs bioszféra-rezervátuma, amely a természeti értékek megőrzése, védelme mellett nagy hangsúlyt fektet a fenntartható fejlődés feltételeinek megteremtésére és a vidéki lakosság életfeltételeinek javítására is.
A Mura–Dráva–Duna határon átnyúló bioszféra-rezervátum Magyarország egyik legnagyobb összefüggő vizes élőhelye, amely biztosítja a nagy folyóink élővilágának védelmét, többek között otthont ad a legnagyobb hazai rétisas-állománynak, valamint a hazánkban kizárólag a Dráva kavicszátonyain fészkelő kis csérnek.
A Mura–Dráva–Duna határon átnyúló magyar-horvát bioszféra-rezervátum jelölésének elfogadása az első hivatalos lépése annak a folyamatnak, amelyet tavaly Gödöllőn, a magyar EU elnökség idején öt ország (Ausztria, Horvátország, Magyarország, Szerbia, Szlovénia) környezetvédelmi minisztere által aláírt szándéknyilatkozat alapozott meg. Ennek köszönhetően a világon egyedülálló ötoldalú bioszféra-rezervátum kialakítására nyílik lehetőség.
Alakulóban a Mura-Dráva-Duna bioszféra-rezervátum
Létrejöhet a Mura–Dráva–Duna határon átnyúló magyar-horvát bioszféra-rezervátum, az UNESCO Man and Biosphere (MAB) programjának nemzetközi koordinációs tanácsa ugyanis szerdai ülésén elfogadta a jelölést. Magyarország 2009-ben, Horvátország pedig 2010-ben kérte a terület rezervátummá nyilvánítást. A mostani döntéssel a program hivatalosan is zöld utat kapott - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?
Jön az Országos Étterem Hét
Egy korty Ázsia reggelire
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?
Szállodatörténelmet ír a Hunguest
Ráborították az asztalt a Bookingra
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?