Átalakult az észak-európai képviselet

2011 decemberében átalakította észak-európai képviseletét a Magyar Turizmus Zrt. A társaság a továbbiakban, a marketingtervében deklarált módon, az északi piacra irányuló – elsődlegesen B2B – marketingtevékenységét Budapestről koordinálva látja el, tájékoztatta lapunkat a nemzeti marketingszervezet. 

A képviseletet vezető Székely György (Budapest) munkáját a helyszínen Koppenhágában Sikabonyi-Angyal Zsanett (dán és norvég piac), illetve Stockholmban Max Hinnerud (svéd és finn piac) segíti.

Megújult a képviselet honlapja, valamint ügyfélkiszolgálása is. Az új – a Magyar Turizmus Zrt központi arculatába integrált – honlap továbbra is valamennyi északi nyelven elérhető. Az érdeklődő utasok új, ingyenes telefonszámon kaphatnak információt, míg az utazási irodák és a média képviselői közvetlenül léphetnek kapcsolatba a képviseletvezetővel, illetve a koppenhágai vagy stockholmi munkatárssal. A pontos eléréseket a képviselet honlapja tartalmazza.

Székely György budapesti elérhetőségei: Tel.: 488-8617; Email: szekely@mtrt.com

5 százalékos növekedést vár idén az MT Zrt.

Mint ismeretes, a Magyar Turizmus Zrt. 2011., majd 2012. évi marketingtervében az egyes küldőországokat két kategóriába – B2C, illetve B2B piacok – sorolta üzleti potenciál, trendek és utazási szokások szerint. Észak-Európát B2B piacként kezeli a társaság, azaz olyan régióként, ahonnan a turisták jellemzően szervezetten, azaz utazási irodákon keresztül érkeznek. Az ilyen országokban a nemzeti turisztikai marketingszervezet az utazásszervezők megnyerésére helyezi a hangsúlyt, és marketingtevékenysége során a szakmai értékesítés-ösztönzés kerül előtérbe.

Ennek keretében 2012-ben is több tanulmányutat szervez a társaság a finn és skandináv turisztikai szakma képviselői számára, amelyek a magyarországi egészségturisztikai kínálatra, a budapesti és vidéki kultúra bemutatására, valamint a konferencia- és incentive turizmus vonzerőire fókuszálnak.

A szakmai tapasztalatok azt mutatják, hogy Észak-Európában pozitív kép alakult ki hazánkról. A Magyar Turizmus Zrt. képviseletének köszönhetően 2011-ben több, rendkívül népszerű skandináv tv-műsor sorozatot forgattak magyarországi helyszíneken (Balaton környéke, Budapest). Ezek a műsorok a tél és a tavasz folyamán kerülnek adásba.

A KSH legfrissebb adatai szerint a 2011. január-októberi időszakban az északi vendégek több mint 538 ezer vendégéjszakát töltöttek el a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken, ami a vendégéjszakák számában 4%-os növekedést jelent 2010 azonos időszakához képest.

A Magyar Turizmus Zrt. üzleti célja 2012-ben, az észak-európai vendégek által a hazai kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák számának 5%-os növelése a 2011. évi adatokhoz képest.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.