Az utolsó Borszerda 2010-ben

Az épphogy befejeződött szüret első friss vörösborait hagyományosan Szent Márton napjára töltik palackba. Az idei Borszerda sorozat így a testes, ünnepi vörösborok mellett az újborokkal zárul a jövő héten. A Borszerda-program utolsó napjához minden eddiginél több étterem csatlakozott és kínál külön erre az alkalomra és külön a terítéken lévő borokhoz komponált menüsorokat. Ezek az éttermek szerdán féláron adják a jóféle magyar bort.

Holnap lesz az év utolsó Borszerdája, november 10-én a programhoz csatlakozó éttermek féláron adják a minőségi magyar borokat, és meghívják az ebéd- vagy vacsoravendégeket egy pohárkára a ház borából. A késő őszi Borszerda a másnapi Szent Márton napjához – így a libasülthöz és az újborokhoz is – kötődik. Hagyományosan ekkor verik először csapra az idei szüret "eredményét" rejtő hordókat, sok pincészet külön Szent Márton napi újbort is készít. A novemberi 10-i Borszerdán már ezeket a borokat is kóstolhatják a borbarátok. Ezzel párhuzamosan – az év végi ünnepi szezonra gondolván – terítéken lesznek a testes vörösek is. A borértők már most kiválaszthatják, hogy melyik magyar nagybort teszik a karácsonyi asztalra.

"Sikeres hírverése volt a magyar boroknak az idei Borszerda-program" – értékelte a borkampányt az Agrármarketing Centrum igazgatója, Simon Péter. A szakember összegzésében úgy véli, hogy a rendezvénysorozat jól szolgálta a magyar borok népszerűsítését – nemcsak a hazai borbarátok körében, hanem a program kínálatába belekóstolt turisták is elismerően nyilatkoztak a magyarországi borkultúráról és gasztronómiai élményeikről.

Az év utolsó Borszerdájára – és a hozzá tartozó menüversenyre - minden eddiginél több vendéglátóhely jelentkezett. Ezekhez a borokhoz álmodtak ételkölteményeket azok a séfek, akik úgy döntöttek, hogy részt vesznek a Borszerda menüversenyében. Oldalunkon már megtalálhatók azok a menük, amelyeket a szakácsok találtak ki, és amelyeket a borszerdán egy-egy bor társaságában kínálnak a vendégeknek a csatlakozó vendéglátóhelyek. A beküldött menük közül egy héttagú szakmai zsűri választja ki a legjobbakat, amelyeket a Borszerda csapata külön is a vendégek figyelmébe ajánl. A verseny szabályzata szerint az ebéd- és vacsoramenüket a Borszerda napján azon az áron kell kínálni, amit a pályázó a menü leadásakor megjelölt.

A jövő heti Borszerdán – ahogy a korábbiakon is - nemcsak éttermek, hanem kis- és nagykereskedések is kínálnak kedvezményesen borokat a vásárlóknak. A regisztrált kereskedők jellemzően 10–20 százalékot engednek áraikból ezen a napon. A Borszerda csapata arról is gondoskodott, hogy az ebédről vagy vacsoráról hazatérőket a Főtaxi kedvezményes tarifával szállítsa el: a borszerdázás után hazatérőknek csupán annyit kell megtenniük, hogy a taxi rendelésekor a 267-es számot is beütik vagy bemondják a diszpécsernek.

Érdemes tehát újra ellátogatni a megújult honlapra, ahol bővebben is tájékozódhatnak az idei negyedik és egyben utolsó Borszerdához kapcsolódó rendezvényekről. (forrás: Borszerda.hu)


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.