Balatoni kilátás a Gömbből

A környezetvédelmi szakhatóság ellenvetése miatt át kellett tervezni a balatonboglári Gömbkilátót is érintő, európai uniós támogatást nyert beruházást, így jövőre újra megnyílhat kilátó, valamint megépülhet mellette egy kalandpark és egy bob-pálya - tájékoztatta a beruházó Sziszi Bt. tulajdonos-ügyvezetője az MTI-t hétfőn.

Csiszár Szilárd beszámolója szerint uniós támogatás körüli adminisztrációs nehézségek, majd támadások akadályozták eddig a biztonsági okokból negyedik éve zárva lévő Gömbkilátó felújítását, és a köré tervezett attrakciók megvalósítását. A beruházásra a legutóbbi ülésén áldását adta a helyi képviselőtestület.   

Az ügyvezető elmondta: a beruházás februárban megindulhat.  Az eredeti terveket módosítaniuk kellett, eszerint a megépülő kalandpark és a bobpálya valamivel távolabb kerül a Várdomb védett részétől, így nem igényli a környezetvédelmi szakhatóság engedélyét.   

Nem mindenkinek tetszik

Az ügyvezető szerint a beruházás szomszédsága miatt érintett 72 tulajdonosból egy fővárosi nyaralóvendég volt az, aki mindent elkövetett a projekt ellehetetlenítéséért, amiért beperelték. A férfi egyebek közt feljelentette a terület karbantartását és a beruházás előkészítését végzőket rókák, mókusok, hóvirágok, illetve az erdő kiirtásáért is. A projektet első fokon támogató környezetvédelmi hatóság a támadásokat követően megváltoztatta álláspontját, és másodfokon nem adta hozzájárulását az építkezés megkezdéséhez, így tavaly egy újabb szezon elúszott - emlékeztetett az ügyvezető.    

Hozzátette, az eredeti tervekről nem mondtak le. A Sziszi Bt. felülvizsgálati kérelemmel fordult az ügyben a bírósághoz, amelynek döntéstől függ, hogy megvalósulhatnak-e az eredeti tervek. A kilátó felújításával a tervek szerint pár hónap alatt végeznek, így nyárra újra megnyílik a Gömbkilátó, a beruházás többi részét azonban - az uniós pályázat és az igénybe vett hitel adminisztrációs kötelezettségei miatt - várhatóan csak őszre sikerül majd befejezni.    

Minden, mint a búcsúban

Csiszár Szilárd emlékeztetett arra, hogy cége, a boglári Sziszi Bt. a projekt megvalósításához hosszú távra bérbe vette az önkormányzattól a természeti és régészeti szempontból is védett Várdomb 6,3 hektárnyi területét, vállalva a tetején lévő kilátó felújítását, és egyéb fejlesztések végrehajtását.    

A beruházás részeként a Várdombon lévő erdőben 600 méter hosszú bob-pályát, valamint kötélpályákból, mászó-falakból, játszóterekből álló kalandparkot, színpadot és íjászpályát terveznek kiépíteni a közelben lévő, örökségvédelem alatt álló földvár megkímélésével. A projekt 140 millió forint támogatást nyert uniós pályázaton, ami a költségek 50 százalékos támogatottságát jelenti.   

A boglári Várdomb tetején található Gömbkilátó ipartörténeti műemlék és turisztikai látványosság, ami a Balaton-régió egyik jelképévé vált, ezért is fontos a mielőbbi megnyitása.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.