Bye, bye VisitBritain!

Március 29-én búcsú bulival köszönt el partnereitől a VisitBritain magyarországi képviselete.

Korábban már írtunk róla, hogy tizennégy országban, köztük Magyarországon is bezárja irodáját a VisitBritain Brit Turisztikai Hivatal, amely ezentúl globális marketingjét központi marketing csoporttal oldja meg. A magyar iroda bezárása kapcsán, kedden vendégül látták a fontosabb partnereket. Az esten Mező Ildikó, Közép-Európáért felelős menedzser prezentációban számolt be fennállásuk alatt elért eredményeikről. A VisitBritain magyarországi képviselete jóvoltából 1,4 millió font hirdetési értékű tartalom jelent meg, 780 cikk íródott a különböző újságokban, magazinokban, weboldalakon. Az átlagos találkozási szám (OTS) 90 millió volt és összesen 25 újságírói tanulmányutat szerveztek. A turisztikai szakma számára 15 tanulmányút indult. 2010-ben megtartották első magyar workshopjukat 20 magyar és 16 angol résztvevővel, 2011-ben pedig első Destination Britain elnevezésű rendezvényüket, amelyen 22 magyar, 35 brit és 55 más közép-európai szakember vett részt. Jelentős sikereket értek el az online és közösségi médiákon: a nagyközönségi weboldalon évi 400 ezer látogatót regisztráltak, 600 ezer hírlevelet küldtek ki a nagyközönségi adatbázisuk tagjainak, 2400-at a sajtónak, 2800-at pedig a szakmának. A LoveUK Facebook oldalán a magyar rajongók száma meghaladja a 6000-t.

Mező Ildikó a TurizmusOnline-nak elmondta, továbbra is elérhető marad több magyar és angol nyelvű weboldal, amelyről a hazai utazóközönség és szakma tájékozódni tud. Az iroda május végéig működik még, de marketing tevékenységet már nem folytatnak.

A jövőben is működő oldalak:

Magyar

BritAgent oktatóportál: http://www.britagent.com/

Fogyasztói weboldal: http://www.visitbritain.com/

Szakmai weboldal (fordítás alatt): http://www.visitbritaintrade.com/

Angol:

Media Center: http://www.media.visitbritain.com/

Facebook oldal: www.facebook.com/loveuk

Fogyasztói Twitter oldal: www.twitter.com/visitbritain

Szakmai Twitter oldal: www.twitter.com/visitbritainbiz

Online képtár: http://www.visitbritainimages.com/

Online filmtárunk: http://www.visitbritain.tv/ 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.