Az apropó pedig a Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével forgatott, Magyarországot és annak székesfővárosát a „luxus” szemüvegén át bemutató film sajtótájékoztatója volt. „Mr. Luxus”-nak, ahogy Mr. Sharmát hívják, hihetünk. Évek óta ő a Travel Channel hivatalos luxusminőségi felelőse, és bejárta a fél világot.

Budapest, Budapest, te csodás!

Pedig nem volt ez mindig így. Sőt. Évtizedeken át Budapest volt a térségben az első számú turisztikai célpont. Az első világháború előtt, majd a két háború között Budapest kávéházai, mulatói, a város gyönyörű architektúrája és tisztasága(!) páratlan vonzerőt jelentettek. A bajor, a szerb hercegek éveket éltek itt, de Edward angol királyfi is többször megfordult nálunk. „Báráck!” – mondta áhítattal, miközben a szájához emelte a pálinkáspoharat.

Prágával ellentétben a második világháború végén Budapestet földig rombolták. Annyira, hogy a helyreállítás még ma is tart. Mégis, a hatvanas évek második felétől egyre több nyugati vendég érkezett Budapestre. Egyrészt valamit megőrzött a város régi varázsából. Másrészt ha a szabad világ merész turistája otthon arról akart hencegni, hogy bekukkantott a vasfüggöny mögé, ezt legkényelmesebben Budapesten tehette meg. A kávéházak, éttermek és szállodák a legvadabb kommunista időkben is megőriztek néhány sóhajtásnyit a békebeli idők polgári levegőjéből. És persze jöttek tömött buszokkal, vonatokkal a csehszlovák, szovjet, lengyel, román, keletnémet elvtársak és elvtársnők. Leggyakrabban azért, mert itt a pénzükért végre kaphattak valamit. Sokuk számára szokatlan jelenség volt az étteremben felszolgált ebéd, a kávéházban elfogyasztható süti vagy kávé.

Budapest a hetvenes évek végére már két nemzetközi luxusszállodával rendelkezett. A Duna Intercontinental (ma Mariott) és a budavári Hilton Budapest mellé a nyolcvanas évek derekára újabbak épültek: a Forum (ma Intercontinental) és a Hyatt (ma Sofitel). A 300 millió dolláros osztrák turisztikai hitelből megépült még egy sor jó színvonalú szálloda: a Novotel (ma Novotel Congress), a BudaPenta (ma Mercure Buda), Erzsébet, Hotel Stadion (ma Aréna) és a Kongresszusi Központ. Vidéken a Hotel Lővér (Sopron), a büki és sárvári Thermál szálló vagy a hévízi Aqua hotel. Az osztrák állam, bankok és építőipari cégek jól megszedték magukat a projektekben, és talán mások is, idehaza. De ma hazánk Svájc lenne, ha a kádári Magyarország hasonló hatékonysággal használta volna fel a többi, bő 21 milliárd dolláros hitelt, amelyet a rendszerváltás után örökül hagyott. Magyarország ugyanis felkerült a világ turisztikai térképére. 1986-tól a Forma–1-es verseny hivatalos helyszíne lett Budapest, megépült a mogyoródi pálya. Nem volt olyan szállodai szoba, amelyet a verseny idejére el ne tudtak volna kiadni többszörös áron.

A minden évben a Balatonnál egyesülő két Németországról vagy az eldugott kempingeket ellepő holland turistákról most ne is essék szó. Magyarországra a rendszerváltás 1990- ben úgy köszöntött, hogy az egyetlen volt kommunista országként nemzetközi turisztikai iparral rendelkezett. Ennyire jók voltunk? Nyilvánvalóan nem. De másutt szinte semmi sem volt. A kommunista turisztikai ipar pedig kitermelte és eltartotta a maga vámszedőit. A Forma–1-re budapesti szállodába szobát foglaló turistát olykor egy Siófok nevű külvárosba vitte Ferihegyről a busz. A többszörösen túlfoglalt budapesti szálloda ott tudott a vendégének szállást biztosítani. A régi viccben a kukta megkérdezi a szakácsot, mi lesz ebből a disznóhúsból, mester, mire a válasz: vaddisznó, beefsteak és süllő. Ne szépítsünk: a vendég lenyúlása, átvágása gyakorlattá vált a kádári Magyarországon.

Bécs, Prága – Tirana?

Prágában a nyolcvanas évek végére nyílt meg a Forum szálló. Akkoriban ez volt a város egyetlen nemzetközi szintű hotelje. A kilencvenes évek elején, ha valakinek eszébe jutott volna a szürke, unalmas és lepukkant Prágát versenytársként említeni, Budapesten szakmai berkekben körberöhögik.

A rendszerváltásra Budapest Béccsel közösen nyerte el az 1994-es világkiállítás (EXPO) rendezési jogát. Ettől mindenki óriási fejlődést remélt, kivéve a város főpolgármesterét és pártját, az SZDSZ-t. Bécsben 1991-ben népszavazást tartottak, és minimális különbséggel a nemre szavazók voltak többen. A magyar kormány kérésére az EXPO nemzetközi szervezete elfogadta Budapestet egyedüli rendezőként, elcsúsztatva az esemény időpontját 1995-re. Viszont az 1994-es választásokon nyertes kormányban az SZDSZ koalíciós feltétele az EXPO lemondása volt. A Horn-kormány első lépései között mondta le az EXPO-t.

Egy adalék: az 1995-ös The Economist Pocket Guide 1994-es adatai szerint Magyarország egy főre jutó GDP-je huszonöt százalékkal magasabb volt a cseh, ötven százalékkal a szlovák és lengyel egy főre jutó GDP-nél (Magyarország 3006 USD, Csehország 2440 USD, Szlovákia 1920 USD, Lengyelország 1962 USD). Ma az összes felsorolt náció egy főre jutó GDP-je nagyobb a magyarénál.

Ez idő tájt egyöntetű volt a vélemény, hogy a bécsiek jól teszik, ha felkötik a gatyát, mert jön Budapest. Azután múltak az évek, de a távolság Bécs és Budapest között megmaradt. Földrajzi értelemben. Viszont a turizmus tektonikai lemezei elcsúsztak, látványosan nőtt a távolság. A Budapestre látogató pedig egyre kevésbé nézte úgy a várost, mint egy volt kommunista ország fővárosát, ahol nagy a kosz és a rendezetlenség, de majd kinövik egyszer. Nem. A turista már azt az ápolt környezetet és tisztaságot várta el, amelyet máshol is megkaphatott.

Ha tehát Varun Sharma szerint tíz év a különbség a Prága és Budapest között, akkor mi 2001-ben ragadtunk. Ebben az évben Csehországnak 5,4 milliárd dollár volt a turizmusból származó bevétele, Magyarországnak 5,5 milliárd (World Travel &Tourism Council). 2002-ben Prágát elmosta a zöldár, Budapestet nem. Mégis ez volt az első év, amikor a Duna-parti szállodák augusztusban a Forma–1 idejére nem tudtak a telt házat produkálni. Egy korszak tehát véget ért. Prága 2002 őszén NATO-csúcsot rendezett, alig néhány hónappal az árvíz után. Mindenki elképedt, hogy tudta a város megoldani a feladatot. A cseh kormány visszamondta a Gripen-szerződést, közel kétmilliárd eurót újjáépítésre fordított. Ugyanebben az évben nálunk elkezdődtek a 4-es metró munkálatai, 2008-as tervezett átadással. Most, 2011-ben nincs ember Budapesten, aki megmondaná, mikor lesz kész a 4-es metró. Közben a projekt költsége elérte a kétmilliárd eurót.

A kétmilliárd euróból megszépülő Prága turisztikai bevételei az évtized közepére megduplázódtak. Prágában bő négymillió látogató fordul meg, Budapest 2,5 milliós forgalmához képest. A szállodai férőhelyek tekintetében Prága közel kétszeres kapacitással bír. A külföldi turistákból Budapestnek nagyjából 3 milliárd eurós, míg Prágának 6 milliárd eurós bevétele származik. Prága lakossága 1,3 millió fő, Budapest közel kétmilliós. A prágai hotelek átlagszobaára 12,5%-kal magasabb a budapestieknél, a Revpar-mutatójuk 4,5%-kal jobb (2010, Eurostat). A Tripadvisor látogatói 3:1 arányban ajánlják Prágát Budapest helyett. Prágát tisztának, rendezettnek, szépnek és „kompaktnak” találják, ehhez képest Budapest koszos, ápolatlan, gondozatlan és kaotikus. Aki mégis Budapest mellett teszi le a voksát, megjegyzi, hogy Budapest igazi nagyváros, lüktető és élettel teli, nem úgy, mint a turisztikai Disneylanddé vált Prága. Budapest városképi tanácsnoka kijelenti, hogy „a régió fővárosaival szemben Budapest vezető pozíciója elúszott… Varsó, Prága és Pozsony lehagyott minket” (Kreatív, 2011. augusztus). Bojár Iván Andrást két főpolgármester is alkalmasnak találta városképi tanácsnoknak, miközben a városkép folyamatosan romlott. Fogadjuk el hát Bojár látleletét, és a fedélzetén Prágával, Varsóval és Pozsonnyal (!) elúszó hajónak integetve várjuk a következő nekünk szánt turisztikai dereglyét, amelyen ott feszít Pristina, Tirana és Szkopje?

Guruló milliárdok

Semmiképp. Ugyanis ez az írás részben arról szól, hogy Budapest mindig is ott volt ezen a hajón. De maradva Varun Sharma diagnózisánál: csak az utóbbi tíz évben a székesfőváros és az ország elmaradt turisztikai bevétele legalább 30 milliárd euró. Közel kilencezermilliárd forint. Ennek multiplikátor hatását is idekalkulálva (a 100 ezer meglévő turisztikai munkahely mellett legalább ugyanennyi meg nem valósult munkahely) mindez körülbelül 10 milliárd euró elmaradt adóbevételt is jelent. Évi 300 milliárd forintot, miközben az áfa 25-ről 27%-ra történő emelésétől 150 milliárd pluszbevételt remél a kormány. A következmények beláthatatlanok. Ugyanis nemcsak a szállodai férőhelyek, de az „A” kategóriás irodaházak tekintetében is lekörözte a jóval kisebb Prága Budapestet.

Mi hát a teendő?

Marcus Aurelius szerint az ember húszéves kora után felelős saját arcáért. Magyarország már ezer éve elmúlt húszéves. Felelősek vagyunk saját arcunkért. Világos, hogy a turisztikai arculat az ország egész arculatának a része. Egymással kölcsönhatásban léteznek, és elválaszthatatlanok. Így az ország jól felépített turisztikai arculata segíteni tud az egész ország megítélésén és viszont. Egy rendezett Budapest a világ egyik legszebb városa – lenne. Budapest önmagában márka, brand. Ahogyan Magyarország is.

A Magyarországra látogató külföldiek közel háromnegyede Budapestre jön. Budapest képeken gyönyörű, fantasztikusan fényképezhető. Csak sajnos a valóságban másként működik a Photoshop. A város nem varázsolható széppé néhány klikkeléssel. Céltudatos program, többéves munka és beruházások kellenek. Ha a város önmaga reklámjává válik, akkor ez kihat az egész országra is. Tehát Budapestről fejlődhet újból turisztikai márkává Magyarország is. Nemzetgazdasági érdek, hogy a turizmust kitörési pontként, stratégiai ágazatként kezelje az ország. De addig is bőven van teendő.

Kórisme

Szégyen, hogy bő fél évszázaddal a világháború és ötvenhat után még vannak a belvárosban háborús foghíjtelkek. Szégyen, hogy az Andrássy út, a világörökség része úgy néz ki, ahogy. Vagy a Várhegy a Palota-negyeddel. A Keleti pályaudvar. Ez a valaha pompás épület mai állapotában elszomorító. Az innen a központba vezető Rákóczi út látványa szintén. A belvárosban épített bevásárlóközpontok emlékműve ez az épületek szegélyezte autópálya. Alig két évtizede a Kárpát-medence legnagyobb bevásárlóutcája volt, szép, értékes épületekkel. Ma alkonyzóna, ahol a kirakatüvegeken leggyakrabban a „kiadó” felirat olvasható. A Ferihegyi úton utazó vendég hasonlóképp álmélkodhat. A Kökinél rövid ipari zónát érintve egy falu szövetébe hasított út a Ferihegyi gyorsforgalmi. Kommunista idők szánalmas mementója: a párt elit felsőbbrendűségének folyosója. A múlt eme öröksége szintén a rólunk alkotott kép része. Mint ahogy a városképbe itt is betolakodó lámpaoszlopok.

Nem véletlen, hogy a kulturált világ városaiban az oszlopok általában semleges színűek. Alumíniumszürke, sötétszürke és ennek árnyalatai. Nézzük meg a Budaörsi út, Alkotás út jajsárga színű oszlopfelkiáltójeleit vagy a Ferihegyi út új oszlopainak kékjeit. Okker-, bézskompozíciók akadnak a Margit körúton, a Szentendrei úton, másutt a rozsdabarna árnyalatai dominálnak. Megdöbbentő, ahogy ez a város önmagával bánik. Néhány éve újraaszfaltozták a Bécsi utat. A Vörösvári út és a Nagyszombat utca közötti szakaszán az igénytelen felújítás utáni néhány hónapban a foltozott betonsíkok között kinőtt a dudva. Mára bokrok nőttek a járdaszigeteken, villamosmegállókban. Ha felbukkan a villamos, és nem esik, hatalmas porfelhő jelzi útját. Másutt a térelválasztó, zöldnek szánt szigeteken kiég a fű. A nyári szárazságban a világörökség részét képező budai rakparton ugyanez volt a helyzet. A városképet kontamináló grafittik elleni hatékony kampány évek óta késik. Az önkényes plakátragasztók elleni fellépés szintén. A város takarítása nem beruházás kérdése. Egy kétmilliárd eurós költségvetésű városnak alapkérdése, hogy fontosabb közterei, útjai, zöld felületei makulátlanok legyenek. Egy európai főváros önbecsülése innen indul. És ez az önbecsülés az országé, a nemzeté is egyben. Az Atacama-sivatag Chile északi részén a világ legszárazabb vidéke. Ennek szélén található Iquique, egy százezres kikötőváros. Közterein harsogó zöld színben pompáznak a fák, bokrok és a pázsit. A titka? Lajtoskocsikból locsolják, naponta többször. Chile GDP-je hasonló Magyarországéhoz.

Hogy mennyire nem pénzről van szó, mi sem bizonyítja jobban, mint az EU-s támogatással megvalósuló rehabilitációk sorsa. A II. kerületben közel másfél milliárdos beruházással újult meg a kerület belső része a Margit körút és a Marczibányi tér között. Az elmúlt egy évben az ide telepített növényeket, zöld szigeteket nem ápolta senki. Egy részük kiszáradt, a talaj kapát sem látott. A sétálóutcává vált Lövőház utcát nem söprik, nem takarítják, növényzete gazdátlan. Az idén felújított Március 15-e téren a füves területeket szorgalmasan kitaposták. Erre Fűre lépni szabad (!) feliratok is buzdítják a derék polgárt, több nyelven. A néhány éve felújított Király utca burkolata közveszélyes. A közeli Central Passage (Király utca–Paulay Ede között) járólapjai több helyütt kikoptak, a többi fölfagyott, összetört. A Gozsdu-udvar luxuspasszázsnak szánt területei hasonlóképp viselkednek: ráadásul itt nem várt odour localle bokszolja mellbe a járókelőt, penetráns kloákabűz formájában.

Terápia

És a gyógymód? Világos üzenetet kell megfogalmazni önmagunk és a vendégek számára. Ennek első és legfontosabb lépcsője egy jól működő tiszta, rendezett főváros. Ahol jól érzi magát az idelátogató, és azt látja, a helyiek is ugyanígy vannak ezzel.

Nyilván ma sem a költségvetésnek, sem a fővárosnak nincs kétmilliárd eurója, ahogyan a cseheknek volt tíz éve. De évi kétszázmilliója lehet, ami forintban kábé hatvanmilliárd. A Károly körút rehabilitációja bő hárommilliárdba került. Ez a beruházás gyökeresen megváltoztatta a központ képét. Ilyen projektből évente hatothetet abszolválhatna a főváros. Ebből az évi húszmilliárdból újulna meg a nagykörút határolta belváros Pesten, Budán a Margit körút–Alkotás útja–Villányi út–Karinthy utca által határolt terület. 2015-ig ez több mint huszonöt nagyprojektet jelent. Ezzel az összeggel egyenértékű, újabb húszmilliárdnyi keretből az épületi rekonstrukciókat, ablakcseréket, tető- és homlokzati felújításokat magukba foglaló projekteket lehet elindítani. Ehhez EU-s energiatakarékossági programok is társíthatók. A lakók önrészével, vállalkozói tőke bevonásával, egyéb, például a Nemzeti Eszközkezelő pénzével kiegészülve Budapest belvárosának épületei négy év alatt, száz-százötvenmilliárdból megújulhatnának.

A legfontosabbakkal kezdeném: a foghíjak beépítésével, a landmark épületek felújításával. Nehéz a rendszerváltás után bő két évtizeddel indulat nélkül beszélni az Andrássy út szétmálló palotáiról, a Deák téri Anker palota állapotáról, az Erzsébet-híd pesti, déli hídfőjénél üszkös homlokzatával ásítozó épületről, a Rudas fürdőről, a Clark Ádám tér foghíjtelkének gyászparavánjáról. Vagy az egyszer már milliárdokat elnyelő Deák tér jelenlegi állapotáról. Lehet a sort folytatni. Ebbe az összegbe nem számolnám bele a már elfogadott felújítási projekteket, a Széll Kálmán tér rekonstrukcióját, a Parlament körüli tér rendezését, a budai fonódó villamosok projektjét, az Ybl-bazár rendbetételét, a Várnegyed rekonstrukcióját, a Ferenciek terének, a Madách-térnek stb. elfogadott tervkoncepcióját. Itt kell megemlítenem a Várpalota és környezetének rendbetételét. Örvendetes fejlemény, hogy egyetértés kezd kialakulni szakmai körökben arról, hogy a vár Palota-negyede visszanyerje II. világháború előtti arculatát.

Ez önmagában az eddig taglalt költséggel hasonló nagyságrendű projekt, amely nyolc-tíz év alatt állíthatja helyre mindazt a kárt, amelyet az orosz gyújtóbombák és a háború után Gerő elvtárs vezette dilettáns „újjáépítés” együtt okoztak. A várnak, amelynek szakrális szerepe nyilvánvaló, újból a magyar állami reprezentáció színhelyévé kell válnia. A királyi palota és a lerombolt vári épületek teljes újjáépítésével. A maradék évi húszmilliárd forintnyi összeg a budapesti körgyűrűn belüli belvároson túlfutó főútvonalaké, turisztikai potenciállal is rendelkező területeké. Minden főútvonalé, amelyen keresztül Budapest belvárosa megközelíthető. Négy év alatt nyolcvanmilliárdból a főváros minden főútvonala és annak környéke megújulhat. Mindez összesen évi 200 millió euró. Négy év múlva új Budapest születhet. Addigra a 4-es metró is elkészülhet.

Welcome again, Mr. Sharma!

Mindez természetesen csak a hardver. A szoftver létrehozása sem kis feladat. Budapesten szinte nincs magyar vendéglő. Elsodorta a város utcaképéből a pubok, bistrot-k, restaurantok, steak house-ok árja. Mindez visszahozható, korszerű igényekre szabva. Ma, amikor spontán polgári mozgalom keretében (Cey- Bert Róbert, Molnár B. Tamás, Vinkó József és mások részvételével) a magyar gasztronómia megújítása zajlik, központi segítséggel megteremthető a régi hagyományokon az új magyar vendéglő. Mert erre lenne a külföldi vendég elsősorban kíváncsi. A magyar konyha, vendéglátás tradíciói fantasztikusak. Bűnös módon hagytuk elzülleni, majd szégyenlősen elfordultunk tőle. Mások nem voltak ennyire finnyásak: New Yorkban, a Central Park közelében a Hungarian Pastry Shopot görögök üzemeltetik, görög a tulaj is. Az üzlet sikeres, a Rigó Jancsi isteni. A TravelChannel Thirsty traveller műsorának riporterét Csehországban vendéglátója eredeti cseh ebédre hívta otthonába. Gulyást főzött a kis hamis. Nyilván válaszként mégsem kéne megépíteni a görög falut Balatonfüreden, vagy az eredeti magyar sztrapacska receptjével előrukkolni. Óriási lehetőségeink vannak a magyar konyhán belül is. Na és itt vannak boraink. Hol vannak a szofisztikált borozók? Amelyek egyúttal a vidék iránt is felkelthetnék az érdeklődést. Isabelle Legeron (TravelChannel) borszakértő áradozott műsorában a magyar borokról, különösen a tokajiról. Heston Blumenthal Fat Duckjában is tart tokajit.

Akikre büszkék lehetnénk

Budapest területe évezredek óta lakott. Római kori várossal (Aquincum-szerű, Contra Aquincum), császári palotával (Hadrianus) sem Prága, sem Bécs nem rendelkezik. Szent Márton, Franciaország védőszentje Szombathelyen (Sabaria) született. Szent Margit, Skócia védőszentje pedig a Mecsekben. Camoes a portugál hőseposzban, a Lusiadákban Árpád-házi hercegtől származtatja a királyi családot. Nagy Theoderik, Itália meghódítója Keszthely mellett, Fenékpusztán született. Szent Jeromos is történelmi területeinken látta meg a napvilágot. Attila, a hun igazi történelmi szupersztár, akiről mindenki hallott. Németalföld létrejöttében nagy szerepe volt Lajos királyunk özvegyének, Máriának (Mary of Hungary). Sorolhatnám még a történelmi tematikus alapsztorikat, amelyekre fél Európában turisztikai propagandát lehet építeni. Mégsem tesszük. Miért nem cselekszünk is, amikor a főváros fürdőiről beszélünk? Török fürdőinket soroljuk, pedig évszázadokkal korábban is fejlett fürdőkultúra volt Budán. Ezek a fürdők (kiváltképpen a Rudas) nincsenek fényes állapotban. Nem köti őket össze turistaút. Hiányzik egy program, amely a hamam mellett tradicionális magyar fürdőmasszázst is tartalmaz. Olyan kezeléssel, amely magyar kozmetikumokkal, szőlőmaggal, szőlőolajjal, paprikával és egyéb hungarikumokkal vegyítve kényezteti a vendéget. Miért nem írunk ki erre pályázatot? Lassan minden sarkon terem egy hamburgeres vagy egy gíroszsütő. Miközben ott van a debrecenink, amelyet fél Európa ismer, debrecinerként. Zseniális gyorséttermi alap és remek országimázselem. Lehetne.

Ne feledkezzünk meg a kultúráról sem. Múzeum, tárlat, színház, zene tekintetében is remek adottságaink vannak, csak élni (kellene) velük. Budapest így nem két-három napra, hanem egy hétre is tartalmas kikapcsolódást, programot nyújthat. Igazán ezzel tudnánk hatványozni a már ide érkezőkben rejlő turisztikai potenciált. Akikben a látottak felkeltik a vidék iránti kíváncsiságot. Szentendre–Visegrád– Esztergom–Tata északon és nyugati irányban, valamint Vác–Gödöllő–Mátra–Eger keleti irányban, továbbá a Velencei tó–Fehérvár–Balaton jelentheti a fő csapásokat, ahová a fakultatív programok mentén a fővárosi turizmus vidékre lecsorog. Sopron, Szombathely, Győr, Pécs, Szeged, Debrecen azokat a távolabbi súlypontokat jelentik, amelyek köré a turizmus gravitálható. Ehhez makulátlan utak, vonatok és buszok kellenek. Rendbe tett városközpontok és programok. Tisztaság és sok mosoly. Ezzel olyan kritikus tömege teremtődik meg a minőségnek, ami az egész országra kihat. A megújulás, a szemléletváltás tekintetében is. Az elvágyódó honfitársunk nem külföldön költi el a pénzét, hanem itthon marad. A tiszta, rendezett ország olyan turisztikai réstermékekkel is sikeres lehet, mint az egészségturizmus. A sportturizmus. Az oktatás- és kultúrturizmus. Golfturizmus. Kinyílhat tehát előttünk a luxusturisták piaca is… Welcome again, Mr. Sharma!

Sexy & Cool

Ehhez vissza kell csempészni továbbá a magyar vendéglátásba a mosolyt, az eleganciát, a megfizethető minőséget. Bevallom, sokat javult a helyzet az utóbbi években. Spontán folyamat részeként. Sok fiatal szakember ment külföldre, és jött haza komoly szakmai elhivatottsággal. De hol vannak a hazai fejlesztőprogramok? Megannyi fiatal koptatja oktatási intézményekben a padot. Még óriási bennük a tettvágy. Hol vannak azok a programok, amelyekben részt vehetnének? Ellenőrizhetnék a vendéglők, hotelek teljesítményét – vendégszemmel, külföldieket kérdezhetnének ki a városról, az országról, fontos információkhoz juttatva így a szakmát, szinte ingyen. Fontos lenne a turizmusban érintettek fejében rendet tenni és meghatározni a célt: tisztességes munkánk nemcsak saját boldogulásunk záloga, hanem a szakmáé és az országé is. Mindennek alapja az összkép. A tömegközlekedés járműveinek képe, például. Budapesten ma ütött-kopott járművek járnak. A hazai ipar termékeivel, kormányzati segítséggel jórészt megújítható a flotta. Az ötvenes években rendszeresített és a Combinók érkezésével kivont UV, azaz új villamos felújítva, mai műszaki követelményeknek megfeleltetve a budai és a pesti rakpart dísze lehetne. Valódi turisztikai attrakció. Mint a villamos Lisszabonban, San Franciscóban a cable car vagy a London Bus és taxi. Váltsuk fel a városnéző buszokat az Ikarus zseniális, hatvanas-hetvenes évekbeli panorámabuszainak újragyártott darabjaival! Frenetikus lenne a hatás. A vízibuszoké nemkülönben. És legyen boldog a városképi tanácsnok: legyenek egyszínűek a taxik.

De ne olyan rondák, mint hivatalos szerveink uniformisa. A magyar egyenruha mindig példa volt a világ számára is. A magyar zsinóros, paszományos öltözék „megfertőzte” a francia és angol sereget, Türr Istvánék a honvédek sapkáját a jenki katonák fejére is eljuttatták. Mai rendőreink, katonáink, vámosaink, kalauzaink egyenruhája távol áll ettől. Motoros rendőreink jól mutatnának egy halloween partyn, a MÁV- és BKV-kalauzok ruháját pedig büszkén viselhette volna a Munkásőrség is. Bezzeg az olasz rendőrök egyenruháját Guccit és Versace tervezte! Idehaza is van sok tehetséges tervező, akik megoldanák a feladatot. Az új, ízléses és magyar ruházati hagyományt is képviselő uniformisba öltöztetett rendőrön, vámoson, katonán, kalauzon pedig azonnal számon kell kérni az ápoltságot, a tisztaságot, kedvességet és az angol nyelv alapfokú ismeretét. Mert a nemzetet és az országot is képviselik. Amely igenis lehet sikeres. Sexy és cool, hogy a nagyokosok is értsék.

A vélemény rovatban megjelenő írások nem a szerkesztőség véleményét tükrözik.