Elindult a Határtalanul!

Elindult a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program, az első csoport szeptember 4-én kelhet útra Erdélybe.

Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikai helyettes államtitkár a csütörtöki budapesti projektindító rendezvényen úgy fogalmazott: a Határtalanul! program segít összekötni a Magyarországon és határon túl élő fiatalokat, és ez a legfontosabb.

"Tarthatunk magas szintű politikai fórumokat, alkothatunk törvényt az összetartozásról, de, hogy mindezt megélhetővé tegyük, ahhoz személyes élményekre, találkozásokra van szükség" - mondta, hozzátéve: különösen fontos ez a most felnövekvő nemzedék számára.

Az idei költségvetésben 500 millió forintot különítettek el a programra, ebből az összegből összesen 15.500 diák és pedagógus utazhat Erdélybe, Felvidékre, Kárpátaljára vagy Vajdaságba. Az a cél, hogy a jelenlegi pályázati támogatás normatívvá váljon a jövőben - jelezte a helyettes államtitkár. Hozzátette: az volt a terv, hogy a korábbi pilotprogramban résztvevő hatezres létszámot megduplázzák, és ez sikerült.

Jelezte, hogy kétféle utazást támogatnak az állami keretből: az általános iskola hetedik osztályosai elsősorban "felfedező utakra" mennek majd, megismerkednek a külhoni magyar területek jellegzetességeivel. Ugyanakkor az utak 97 százalékánál van olyan programelem, amely tartalmaz határon túli magyar fiatalokkal való találkozást is; ilyen utakra mintegy 12,5 ezren mennek - mondta Répás Zsuzsanna.

A másik utazási típus, a pilotprogramban részt vevő szakképző intézmények együttműködését támogatja. Ennek keretében Magyarországról 1259 diák utazik ki és külhoni területekről 1340 érkezik hozzánk. A legtöbb kirándulást tavaszra, májusra időzítik, de sokan utaznak már most, szeptemberben-októberben is.

Csete Örs programvezető az MTI kérdésére elmondta: a legnépszerűbb úticél Erdély, ide irányul az utazások 65 százaléka; a diákok 13 százaléka Kárpátalja, 10 százaléka Felvidék felfedezésére indul majd.

Kiemelte: azon dolgoznak majd, hogy a most rendelkezésre álló keret tovább nőjjön. Az a cél, hogy egyetlen magyar iskolás se fejezze be úgy tanulmányait, hogy állami támogatással ne jutott volna el határon túli magyar területre. A Határtalanul! program nem csak egy pályázat, ennél sokkal több - fogalmazott a programvezető.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.