Erdész szolgálati lakásból turistaház

Az Országos Kéktúra útvonalán fekvő turistaházak felújításának programja keretében a Pilisi Parkerdő Zrt. teljesen megújította a Som-hegyi Turistaházat. A Pilisszentkereszti Szurdok közelében fekvő, mintegy 70 millió forintos beruházással korszerűsített épületet 2013. október 29-én adták át.

A 2013. október 29-én átadott Som-hegyi Turistaház eredetileg erdész szolgálati lakásnak épült az 1900-as évek legelején, és a későbbiekben is erdészházként funkcionált egészen az 1970-es évek végéig. Mivel vezetékes víz és áram hiányában az erdészek inkább a faluban kerestek szálláshelyet, a nyolcvanas évektől turistaházként üzemelt.

Megfelelő források hiányában

az elmúlt évtizedek alatt a ház mind műszakilag, mind felszereltségét tekintve erősen leromlott, felújításra szorult. A Pilisi Parkerdő Zrt. által megvalósított, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. és az erdőgazdaság saját forrásaiból finanszírozott nettó 70 millió forintos beruházás során az épület teljes tetőszerkezetét felújították, kicserélték a nyílászárókat, bevezették az áramot és a vezetékes vizet valamint gondoskodtak a szennyvízhálózat bekötéséről is. A kirándulókat kibővült szállástér, hideg-meleg vizes zuhanyzó, hangulatos veranda, valamint felújított konyha fogadja a fával fűtött épületben. Jelentősen megnövekedett a szálláshely befogadóképessége is, a földszinti szoba mellett a tetőtérben két kisebb szobát, valamint matracszállást hoztak létre, így akár harminc vendég is éjszakázhat a megújult épületben.

A felújítás során gondoltak a sátorozókra, vándortáborozókra is: a korábbi fészer helyén létesített nyári vizesblokk és egy fedett terasz bárki által igénybe vehető, kényelmesebb környezetet biztosít. A fejlesztés részeként a házhoz vezető murvás utat is felújították, és a Pilisszentkereszti Szurdokban mintegy 200 méterre futó Országos Kéktúra nyomvonalától új jelzést készítenek. A felújításnak köszönhetően egy korszerű, a Pilisbe érkezők igényeinek és elvárásainak megfelelő turistaház fogadja a kirándulókat.

A Pilisi Parkerdő Zrt. turistaház-felújítási programja

része a Magyar Fejlesztési Bank tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó erdőgazdaságok közjóléti fejlesztéseinek, melynek során saját forrásaik mellett tulajdonosi, és kisebb részben uniós támogatásra támaszkodva az erdészetek közel 1,8 milliárd forintot fordítanak turistákat fogadó szálláshelyek kialakítására.

A Pilisben a program következő eredményeként november 13-án adják át  Visegrád–Mogyoróhegyen a Makovecz Imre által tervezett, turista szállásként működő Jurta Camping fogadóépületet. Néhány héttel ezelőtt kezdődött meg Szentendre térségében a Kőhegyi turistaház felújítása, amelynek átadása 2014 tavaszára várható. Szintén idén ősszel kezdődik el a Pilisszentlélek közelében található Feketehegyi turistaház átalakítása, ezt az épületet 2014 tavaszától látogathatják a kirándulók.

A Pilisi Parkerdő Zrt. turistákat szolgáló fejlesztései közül már látogatható az új Rám-szakadék Tanösvény. Zajlanak a felújítási munkák az Országos Kéktúra Pilis-Budai-hegységben futó 113 kilométeres szakaszán, ami a teljes útvonal mintegy tizedét jelenti. Mindezek mellett a közeljövőben kilátók építését, és a parkerdők megközelítését segítő parkolók kialakítását tervezi a főváros környéki erdőket kezelő erdőgazdaság.

125 évvel ezelőtt

a pilisszentkereszti Klastrom-kútnál kezdődött a szervezett fővárosi turistaság története, amikor dr. Téry Ödön és Thirring Gusztáv a Pilis és a Budai-hegység turisztikai feltárásának céljával meglapították a Magyarországi Kárpát Egyesület Budapesti Osztályát. Azóta a Pilisi Parkerdő Zrt. évente több mint 15 millió látogatói napot regisztrál az ország legnépszerűbb kirándulóhelyévé vált környék erdeiben. Az erdőgazdaság idén a látogatói igények, a bakancsos turizmus megfelelő minőségű kiszolgálásának céljával indított fejlesztési programot, melynek egyik első eredménye a jeles évforduló évében a Som-hegyi Turistaház felújítása, amely a természetjárás történetének e jeles helyszínétől alig néhány kilométerre várja a látogatókat.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.